A svéd diplomáciai jelentések forrásértéke

 

 

             A semlegesség olyan hosszú időn át való megőrzése, mint ami Svédország esetében történt, és különösen a második világháborúba való belesodródás elkerülése korántsem volt egyszerű feladat. Megvalósítása során nagy szerep hárult a svéd diplomatákra és a hagyományosan kiváló katonai hírszerzésre. Az ő jelentéseik képezik azt az értékes forrásanyagot, amely a stockholmi Országos Levéltár külügyminisztériumi archívumában (Riksarkivet, Utrikes Departementets arkiv) a Kereskedelmi és Politikai Osztály 1902. és 1920. évi rendszerezésű (Handels och politiska avdelning 1902-ĺrs och 1920-ĺrs dossiersystem) különböző dossziéiban (volym) található.[1]

             E szóban forgó diplomáciai jelentések vizsgálata úttörésnek számít, mert magyar részről senki sem - és tudomásom szerint svéd részről sem - foglalkozott eddig még ezek feltárásával és értékelésével. Egyedül Vadász Sándor[2] elemezte az első világháború után a budapesti svéd konzulátusról küldött, főleg a gazdasági életre vonatkozó jelentéseket. A svéd mentalitásról írva Vadász Sándor megállapítja: "A német, francia, olasz stb. diplomatákat elsősorban olyan kérdések foglalkoztatták, mint a magyar tanácskormány vezetőinek tevékenysége, a pártviszonyok, a Magyarországi Tanácsköztársaság kapcsolatai részben Szovjet-Oroszországgal, részben Ausztriával és Bajorországgal. Velük szemben a budapesti svéd konzulátus tagjai a magyar politikai élet eseményeit a gazdaságra gyakorolt hatásuk szempontjából vizsgálták."[3] Mint helyesen teszi hozzá: "A gazdaság primátusának feltétlen elismerése azonban egyáltalán nem jelentett részükről közömbösséget Magyarország szemük láttára lejátszódó történelmi tragédiája iránt."[4] A politikai fejlemények iránti érdeklődés viszont különösen nagy hangsúlyt kapott az általam vizsgált 1938-1941 években.

             A jelentések forrásértékének meghatározásakor nem lehet eléggé hangsúlyozni azt a tényt, hogy az ezeket író diplomaták a vizsgált kor aktív szereplői voltak, s így jelentéseik korabeli primer forrásoknak számítanak. Ennek azért van nagy jelentősége, mert a jelentéstevők pontosan úgy írták le az eseményeket, ahogy azok megtörténtek, illetve ahogy azokról ők értesültek, és eközben nem vettek figyelembe más körülményeket. És pontosan ez volt az, ami a feladatuk volt. A diplomaták nem játszhattak politikusi szerepeket; ők állami hivatalnokok voltak, akiknek az volt a kötelességük, hogy legjobb tudásuk szerint az állam, esetünkben Svédország érdekeit szolgálják. Ez azért fontos körülmény, mert nem a politikai beállítottság vagy a különböző ideológiák vezették a jelentéstevők tollát.

             Egy további szempontból is különösen felértékelődik a korabeli primer források, személyek szerepe főleg a közelmúlt eseményeinek a vizsgálatakor, mert a különböző országok különböző időre szóló titkosítási rendelkezései értelmében elsősorban a legfontosabb, legkényesebb dokumentumok, információk elérhetetlenek a kutató számára. Márpedig nagy kockázattal jár tudományos eredményre jutni a tények és dokumentumok pontos ismerete nélkül.

             Miután a jelentések egy különösen kényes, eseményekben gazdag és fontos történelmi korra vonatkoznak, feltételezésem beigazolódott, miszerint a szóban forgó diplomaták valóban szakképzettek és rátermettek voltak feladataik ellátására - más szóval, hogy Svédország nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy képzetlen vagy nem megfelelő személyeket küldjön ilyen fontos posztokba - a világtörténelem egy olyan szakaszában, amikor valóban arról volt szó, hogy minél több, a valóságnak megfelelő információt kellett beszerezni. Ez volt az előfeltétele annak, hogy az ország vezetői tájékozódni tudjanak a nemzetközi nagypolitikában. A semlegesség, illetve a nem hadviselő fél státusza azzal az előnnyel is járt, hogy a svéd diplomatáknak jó lehetőségeik voltak arra, hogy értesüléseiket, információikat a legkülönbözőbb oldalaktól, az egymással szemben álló felektől is beszerezhessék, mivel bizonyos országok - köztük Svédország - helyzete, semleges státusza nagyon is megfelelt a hadviselő felek érdekeinek[5], és ezek ugyanúgy megpróbálták kihasználni a semleges országokat többek között információk beszerzése céljából. (A második világháború idején Stockholm valóságos kém- és ügynökközpont volt.) Ekképpen mind a szövetséges, mind a tengelyhatalmak kiszivárogtattak fontos és kényes információkat a svéd diplomatáknak, akik - és a jelentéseken keresztül Stockholmban a Külügyminisztérium vezetői is - sokoldalú és sokszempontú képet alkothattak a kulisszák mögött  folyó eseményekről.

         A svéd diplomaták jelentései azért is figyelemre méltók, mert Svédország semlegessége lehetővé tette, hogy baráti viszonyban álljon Magyarországgal.[6] Ennek következtében a svéd diplomácia nagy figyelemmel kísérte a magyar külpolitika alakulását és különösen a Németországgal való kapcsolatait. Magyarország "vonakodó csatlós" szerepe, az a tény, hogy a lehetőségekhez mérten megpróbált ellenállni a német érdekek és követelések szolgai teljesítésének, sok tanulsággal szolgált a svéd koncessziós politika számára is; Magyarország, úgymond, a kísérleti nyúl szerepét játszotta a svéd külpolitika boszorkánykonyháján, mert a magyar politikai lépésekre való német reagálások megmutatták az önálló cselekvés mozgásterét, azt, hogy meddig lehetett elmenni a német követelések figyelmen kívül hagyásával vagy ezek megtagadásával. Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy Svédország geopolitikai helyzete nem sokban különbözött Magyarországétól, amint azt sokan félreértelmezték és teszik ezt napjainkban is. Hiszen a technika, és ezen belül is a haditechnika, a hajó- és a repülőgépipar ugrásszerű fejlődésével Svédország már nem egy távoli, elszigetelt országot jelentett, hanem Észak-Európában való központi szerepe miatt mindhárom hatalmi blokk (Németország, a nyugati szövetségesek és a Szovjetunió) közvetlenül érdekelt volt politikájának alakulásában, illetve alakításában. A globalizálódó események legyőzték az egykor védelmet jelentő távolságokat.

         Például a svéd-magyar baráti kapcsolatok kihasználására és fontos információk beszerzésére kínálkozott lehetőség, amikor Harry Wester őrnagy, a budapesti svéd katonai attasé tanulmányutat tehetett a megszállt Galíciába 1941 augusztusában. Erről szóló jelentése szerint: "senki más katonai attasé nem kapott engedély arra, hogy egyáltalán beutazzon volt orosz területre ...az utazást szigorúan titkosnak kellett tekinteni, és a követségen kívül nem volt szabad említeni ...Az utolsó pillanatban azonban meghívták a bolgár katonai attasét is. ...A [magyar] vezérkar külügyi osztályának a főnöke közölte, hogy »örült, hogy engedélyezhette ezt az utazást két [olyan] állam képviselőinek, amelyekkel Magyarországnak különösen [jó] baráti kapcsolatai voltak.« ...[Körülbelül a Dolina-vidéktől] északabbra, több helyen diadalkapukat állítottak fel az út fölé (faállványok virágokkal, valamint sietve elkészített horogkeresztes zászlókkal, magyar zászlókkal és ukránszínű szalagokkal), amelyeken nagybetűkkel lehetett olvasni »Heil Hitler«, »Ukrajna hálája a felszabadításért«. Épületek és faházak gyakran voltak feldíszítve hosszú, keskeny, csúcsos zászlócskákkal az ukrán színekben. Amikor megkérdezte az ember a lakosokat, hogy oroszok vagy lengyelek voltak-e, azt kapta válaszul: »Mi ukránok vagyunk«. Hasonló jelenségek voltak megfigyelhetők mindenütt a megszállt területen való utazás alatt."[7]

             Közel járunk az igazsághoz, amikor kijelentjük, hogy a svéd diplomaták megengedhették maguknak, hogy semlegesek maradjanak a közép-európai államok közti viszályokban és ezeket pártatlan és racionális szellemben szemléljék. A nagyhatalmaktól eltérően, Svédországnak egyrészt ebben a térségben nem volt semmiféle különösebben fontos politikai vagy gazdasági érdekeltsége, és ezáltal nem kellett egyik felet sem előnyben részesítenie, másrészt a svédek kívülállók voltak és diplomatáik nem nyertek volna semmit sem téves vagy hamis információk Stockholmba való küldésével, és hogy ezáltal félrevezessék saját kormányukat. Épp a semlegesség és a tárgyilagosság az, aminek az elérése oly nehéz a többé-kevésbé érintett felek számára. Az, hogy az érzelmek kizárásával tudjanak véleményt alkotni az őket érintő kérdésekről és tudják kezelni a problémákat. Márpedig a magyar revíziós politika heves ellenérzéseket váltott ki a kisantant államaiban, valamint a trianoni döntésért felelős országokban. Az előbbiek mindent elkövettek a zsákmány megtartásáért és ennek megindokolásáért, az utóbbiak pedig húzódoztak korábbi téves politikájuk, döntéseik nyílt beismerésétől és ennek a következményeitől. Ha valakikről is feltételezhető, hogy pártatlan ítéletet alkothattak a magyar határok kérdéskörében, akkor azok a svéd diplomaták voltak, akik rendelkeztek a megfelelő ismeretekkel és a nem érintett fél előnyös helyzetével.

             Végül a jelentések megítélésénél nem utolsó szempont az sem, hogy nem csak a budapesti svéd követ, Torsten Undén véleményével van módunk megismerkedni, hanem a Prágából, Belgrádból, Bukarestből, Berlinből, Varsóból, Párizsból, Londonból, Moszkvából, Rómából és Helsinkiből küldött beszámolók és információk jelentős mértékben egészítik ki Undén híreit.

             A diplomáciai testület összeállításában és kiválasztásában, valamint a svéd külképviseletek személyzetének a kinevezésében a Svéd Szociáldemokrata Párt - amely, eltekintve néhány hónapos megszakítástól 1936-ban, 1932 és 1976 között folyamatosan volt hatalmon[8] - pragmatikus szemlélete érvényesült. Bár a diplomáciai kar nagy része a felső középosztályból származott - mint a szociáldemokrata vezetők többsége is, akiknek az iskolázottsága és nyelvtudása megfelelt a magas követelményeknek -, a szociáldemokrata adminisztráció mégis kinevezte vagy meghagyta őket az állásukban. Az ország érdekében nagyon helyesen úgy vélte, hogy a legfelkészültebbek és a legalkalmasabbak töltsék be a fontos pozíciókat az állam irányításában és működtetésében, nem pedig úgy, hogy kirostálja a nem munkás vagy paraszt származású tisztviselőket.[9] A kinevezett diplomatáknak és az állami tisztviselőknek természetesen pártsemlegesként kellett végezniük munkájukat. Működési hatásfokuk magas szinten állt, a becsületesség megkérdőjelezhetetlen volt, a korrupció ismeretlen fogalomnak számított. A szociáldemokrata stratégia az volt, hogy a társadalmi osztályok közötti egyensúly mind a diplomáciai testületben, mind az állami tisztviselői rétegben az oktatás demokratizálásával valósítható meg legjobban, úgy, hogy az összes társadalmi osztály fiataljai jó felkészültséggel rendelkezzenek az állami hivatalokban betöltendő állásokra.[10] Ez a hosszú távú stratégia természetesen időt igényelt, de az eredmény igazolta a hozzá fűzött reményeket: az állami adminisztrációban való részvétel valóban nyitottá vált minden társadalmi osztály számára. Az idő a szociáldemokratákat igazolta.

             A munkámban szereplő svéd diplomaták pályafutására vonatkozó adatok a stockholmi Királyi Külügyminisztérium Archívumában találhatók.[11]

 

 


 

[1] Utrikes Departementets arkiv, a továbbiakban UD arkiv; Handels och politiska avdelning 1920 ĺrs dossiersystem, a továbbiakban 1902 ĺrs és 1920 ĺrs Doss. syst. HP; volym, a továbbiakban vol. és a dosszié száma.

[2] Vadász Sándornak ezúton mondok köszönetet hasznos tanácsaiért és munkám előmozdításáért.

[3] Vadász Sándor: Svéd diplomáciai jelentések Magyarországról (1918-1920). In Világtörténet, 1993 tavasz-nyár. 39. o.

[4] U. o. 41. o.

[5] Bizonyítékot szolgáltatnak erre Andreas Hillgruber német történész - Gosztonyi Péter által közreadott -  kutatásai: Svédország semlegességét, illetve helyesebben "nem hadviselő fél" státuszát mindkét fél - Németország és a Szovjetunió is - a saját érdekében állónak tekintette Molotov 1940 novemberi berlini tárgyalásaikor. Lásd: Ismeretlen részletek a Barbarossa-terv diplomáciai előtörténetéhez. (Közreadja: Gosztonyi Péter) In Külpolitika, 1998. 1. szám. 114. o.

[6] A budapesti svéd követ, Danielsson jelentése a Budapesten rendezett svéd-magyar kultúrhétről 1943 áprilisában, röviddel a Stockholmban és Göteborgban tartott magyar kultúrrendezvények után. UD 1920 ĺrs Doss. syst. HP vol. 582. XXI. akta (Budapest, 1943. július 6.)

[7] UD arkiv, 1920 ĺrs Doss. syst. HP vol. 731. (Budapest, 1941. augusztus 7. Harry Wester őrnagy budapesti svéd katonai attasé jelentése Adlercreutz alezredesnek, a [svéd] vezérkar Hírszerzési Osztálya főnökének.)

[8] A II. világháború alatt 1939 decembere és 1945 júliusa között egy össznemzeti koalíciós kormány működött a szociáldemokrata Per Albin Hansson vezetésével.

[9] Vesd össze a magyarországi B-listázás gyakorlatával 1945 után.

[10] Scott, I. m. 488. o.

[11] A diplomaták adataira vonatkozólag lásd Kungliga Utrikesdepartementets Kalender. Uppsala: Almquist & Wiksell, 1918., 1919., 1920., 1938., 1939., 1940., 1941.; valamint Svenska män och kvinnor. Stockholm: Albert Bonniers Förlag, 1955