„Az MSZP eljutott a rasszizmusig”

Schmidt Mária és Kövér László fóruma a budapesti Tolcsvay Klubban

Népszabadság • 2002. január 28. • Szerző: Szigethy András

Történelemmel kezdődött, napi politikával folytatódott az az összejövetel, melyet  múlt szerda este rendeztek Budapesten, a Tolcsvay Klubban, ahol Schmidt Mária, a XX. és XXI. Század Intézet főigazgatója, valamint Kövér László, a Fidesz alelnöke válaszolt a kérdésekre. Először a második világháborús felelősségről esett szó, és  Schmidt Mária arról beszélt, hogy Szálasi Ferencet hazaárulónak tartja. Bárdossyról inkább mint történelmi bűnbakról, mintsem történelmi felelősről szólt. A főigazgató asszony mindenféle kollektív felelősségrevonást, így a második világháborút  követőt is helytelenít. Kövér az 1944-es Horthy-féle kiugrási kísérletről és a Szálasi-hatalomátvételről szólva azt mondta. „Negyvennégyben azért következett  be, ami bekövetkezett, mert a magyar elit nem volt egységes. Lózungokban, revízió meg Nagy-Magyarország, meg Szent István állama, egységes volt látszólag, de amikor cselekvésre került sor, akként követett el hazaárulást, hogy nem is az volt a szándéka.” A hallgatóság különösebb érdeklődés nélkül követte a történelmi okfejtéseket, igazán akkor vált élénkké az esti öszszejövetel, amikor a meghívott vendégek a zsúfolt teremben ülők és állók kérdéseire válaszoltak.

Kövér László arról, hogy mi a véleménye a Pannon Rádióról: „A Pannon Rádiót nem bírom hallgatni. Több más rádiót sem bírok hallgatni egyébként. Jobban esne a szívemnek, ha azt mondhatnám, hogy na végre, megmutattuk, hogyan kell egy tisztességes informatikai rádiót csinálni. Fordítva történt. Ezen az oldalon utánozzák a másik oldalt. A Pannon Rádió éppen olyan elfogult, éppen olyan inkorrekt, éppen olyan manipulatív, csak jobban észrevehető módon, mint a másik oldal. Abból csinál elvet, hogy ha ti megengedhetitek magatoknak, akkor mi is megengedhetjük. Ez egy rossz pálya. Engem nem a tulajdoni viszonyok érdekelnek. Nem kell a tulajdoni lapokat megnézegetni, meg kell hallgatni a rádiót, és ki fog derülni egy fél óra alatt, hogy ez egy MIÉP-es pártrádió. Szűk, MIÉP-es pártrádió.”

Kövér László az Orbán–Nastase-megállapodásról: „Nem készültünk fel a kommunikációra. Nem gondoltuk azt, hogy az MSZP, amely a nemzetközi szocializmustól indult, és ugye a nemzetközi bankárvilágot megjárt miniszterelnök-jelöltjével keresi a nemzeti közép felé vezető utat, egyszer csak  rátéved a nemzetiszocializmus útjára. És szintén ki kell mondani, és szeretném,  hogyha az emberi jogvédő liberális, magyar demokratának magát aposztrofáló értelmiség fölemelné a szavát arra a kijelentésre, amikor Horn Gyula azt mondja,  nem tudom én hány millió románt szabadítunk az országra, akik elveszik a munkahelyeket, tönkreteszik az egészségügyet, hanem a közbiztonságot is összeomlással fenyegetik. Ez ugye azt jelenti, hogy Horn Gyula a románokat lebűnözőzte. Most bocsánat, ez rasszizmus, nem?”

Schmidt Mária a státustörvényről és az Orbán–Nastase-megállapodásról: „Az elmúlt négy év legfontosabb törvénye. Ha majd megírják a történelemkönyveket, ez   biztos benne lesz. És hát az is nagyon jó, hogy kiderült: a szocialistáknál olyan  pánikhangulat van, hogy úgy érzik, mindent föl kell tenniük erre az egy lapra. A mostani választásra, mert egyszerűen nincs emberük, nincs gondolatuk, nincs kreativitásuk, nincs ötletük, és ez a harc lesz a végső. Ha nem kötötte volna meg a miniszterelnök úr ezt a megállapodást, akkor most azt mondanák, hogy mi nem  tudunk kompromisszumot kötni, mi meg se tudjuk csinálni, nem lehet végrehajtani. Azt gondolom, hogy amikor lecseng ez a dolog, és az emberek rájönnek, hogy nem állnak hosszú tömött sorban a határon a románok, akik mind pont itt akarják a mi munkánkat elvenni, mint ahogy mi sem álltunk az osztrák  határon, hogy elvegyük az osztrákok munkáját, ahogy azokat riogatták ezzel, akkor az emberek egyszer csak rá fognak jönni, hogy van egy párt, egy szocialista párt, amelyiknek olyan vezetői vannak, akiknek a nemzeti érdek nem számít, akik a külpolitikában képesek aláásni a nemzeti érdeket, és hát ezért sajnos  idegengyűlölő, rasszista és hát nemzetiszocialista eszméket vallanak. A nemzetit  és szocialistát nem biztos, hogy így kellett volna nekik összekötni. Lehet, hogy ezt is el kellett volna magyarázni annak a miniszterelnök-jelöltnek, akinek ugye nemesi címertől kezdve minden van a honlapján, meg az is, hogy Erdélyben született, de lehet, hogy a történelemből nála bizonyos fejezetek kimaradtak.” Arra a kérdésre, hogy az Orbán Viktorral készített tévéinterjúkat miért Baló György csinálja, Schmidt Mária azt felelte:

„Kifejezetten élvezem ezeket a  beszélgetéseket, izgalmasak, van bennük egyfajta kihívás, feszültség. Nekem tetszik. Én úgy gondolom, hogy jó választás volt.”

A miért nem lehetett jogilag félreállítani a kommunistákat a rendszerváltás utáni politikai szerepléstől kérdésre Kövér László így válaszolt: „Igen, lehetséges lett volna. Máriával abban vitatkozom, hogy neki igaza van abban, hogy minden kollektív felelősségre vonás, mégoly csekély szankcióval sújtatik is, igazságtalan és valóban inkább a komcsikra és a nácikra jellemző, de ugyanakkor mégiscsak van jelentősége a szankció súlyának, és mégiscsak van jelentősége annak, hogy mi az alternatívája egy ilyen felelősségre vonás elmaradásának. Hogy mi az alternatívája, az itt van előttünk: minden hazaáruló disznó, bocsánat, fél téglával döngetheti a mellét, hogy ő az átmenet bajnoka. Most már ott tartunk, hogy az a szélsőséges, aki megkérdezi, hogy ne haragudjon, nem érzi kicsit kínosnak, hogy tizenkét évvel a változások után, hogy maga még anno dobtárral hajkurászta a polgártársait az utcán, és még mindig itt díszeleg a legális politikai szférában. Nem kéne önként azt mondani, hogy emberek, tettem, amit tettem, tettünk, amit tettünk, azzal, hogy nem lövettünk közétek, egy részét jóvátettük bűneinknek, köszönjük szépen, hogy senki nem akarja elvenni a vagyonunkat, meg a kiemelt   nyugdíjunkat, akkor most mi itt inkább félrevonulunk. Nem kéne ezt mondani? És  nem lehetne ezt megkérdezni? Na most, oda jutottunk, a bármiféle elszámoltatás  elmaradása eredményeként, hogy aki ezt a kérdést a maga bátortalan módján fölteszi, legyen szó, mondjuk az akasztófa árnyékát megszenvedett ötvenhatosról, azt lecsőcselékezhetik. Ide jutottunk, magunknak köszönhetjük a bajt, mert lett volna megoldás. Igen, meg kellett volna valahol húzni a határt. A felelősség határát. Horn Gyulának abban igaza van, hogy mindenki, aki bennünket fölnevelt, nem menekült el ’56-ban, ilyen-olyan okok miatt, az kénytelen volt megalkudni a rendszerrel. Hiszen senki sem gondolta, mi sem gondoltuk, még ’88-ban sem, hogy itt ’90-ben változások lesznek. Hogyan gondolhatta volna bárki, hogy egyszer majd itt más világ is lesz. Azt viszont meglehetősen aljas hazugságnak tartom,  hogy megpróbálják az elvtársak a téeszek után a felelősséget is kollektivizálni, tehát, hogy mindenki ugyanolyan mértékben felelős, függetlenül attól, ölt embert vagy csak befogta a száját. Van határa a felelősségnek. Nem gondolok semmiféle retorzióra, szankcióra büntetőjogi értelemben, se vagyonelkobzásra... nagyon  nehezen lehetett volna kihámozni az akkori viszonyok közepette, és a  jogfolytonosságra épülő rendszerváltást tönkre is tette volna, ha a polgárjogi viszonyokba is belemotorozunk elszámoltatás, miegymás címén. De azt igenis el tudtam volna képzelni, hogy mindenki, aki mondjuk egy évet eltöltött független párttitkári pozícióban, tehát abból élt, hogy másokat elnyomott vagy hozzájárult azon rendszer fenntartásához, amely másokat elnyomott, ezért kapta a fizetését, méghozzá nem is keveset, annak kilencvenben lehetett volna azt mondani: ne haragudjon, akkor most maga tíz évig, tizenöt évig ne legyen képviselőjelölt, ne vegyen részt a privatizációban, ha szabad ezt kérni. Hogy amikor kedvezményben részesítik azokat az új rendszer kiépítésénél, akik addig nem jutottak ehhez a lehetőséghez hozzá, ott azért ne tessék tülekedni. Ezt lehetett volna mondani. Az kérdés, hogy erre az Alkotmánybíróság mit mondott volna. Az azért elgondolkodtató, hogy az igazságtétel egyéb törvényei igen-igen bukdácsoltak az Alkotmánybíróság előtt, hol teljesen nyilvánvaló okokból, hol pedig általam nem egészen világos jogi megfontolások okán. És az is világossá vált onnantól kezdve már, hogy miért volt az MSZMP-nek a legfontosabb kérdés az Alkotmánybíróság fölállítása. Mert hogyha önök azt gondolják, hogy a köztársasági elnök választásának a mikéntje volt a legfontosabb kérdés, ami megosztotta a szembenálló feleket, akkor tévednek. A legfontosabb kérdés, amihez  körömszakadtáig ragaszkodott az MSZMP, az az Alkotmánybíróság létrehozása volt. Mert abban látták a garanciáját, hogy a jogfolytonosság olyan értelemben fog érvényesülni, hogy nem lehet a jogállam éppen épülő kereteinek szétrúgása nélkül semmiféle elszámoltatást és igazságtételt megvalósítani. És nekik lett igazuk. És még abba is belementek, hogy az Alkotmánybíróság első öt tagjából csak kettőt jelölhessenek ők, kettőt az ellenzék, és az ötödiket közös jelöléssel válassza meg 1995-ig az utolsó állampárti parlament. Mert azt is tudták, hogy nem arról van szó:  az alkotmánybírák kommunisták-e vagy éppenséggel polgári meggyőződésűek, hanem tudták, a rendszer olyan, hogy ha a szakmai tisztességükhöz, jogászi tisztességükhöz ragaszkodnak, akkor nem is hozhatnak más döntést, minthogy nem lehet még ilyen felelősségre vonást sem eszközölni. Ez volt a csapda, amibe  belesétáltunk annak idején. És innentől kezdve már azt is érteni vélem, amit eddig  nem értettem, és azt hiszem, az MDF-ben sem sokan értettek, hogy Szabad  György tanár úr, aki akkor az ellenzéki kerekasztalnál képviselte az MDF-et, miért hajtogatta egy darabig mániákusan, hogy alkotmányozó nemzetgyűlést kéne először összehívni. Nem fejtette ki senki, hogy ezen pontosan mi értendő, hogyan kellene ezt összehívni, de ott azért voltak, akik érezték, ez így nem lesz jó, mert újra kéne szabni a kereteket.”