Békés Megyei Hírlap, 2004.július 24.

Hétvégi olvasmány
Gecse Géza rádiós történelmi szeletei




,,Olyan időben élünk, amikor az, aki egyedül járja útját, nyugodtan nyilatkozhat hazájáról és népéről, mert senkitől nem vár helyeslést, ócsárlással sem törődik, a jelenben úgyis keveset bízik, de ismeri a múltat és hisz a jövendőben” — idézi a beszélgetés elején Gecse Géza külügyminisztériumi nívódíjas kollégánk Szekfű Gyula történészt. A rádiós fontosnak tartja, hogy a hétfőtől péntekig esténként a Kossuth rádióban elhangzott műsora magnószalagjai ne maradjanak a szekrénybe zárva. Vagyis, a válogatások kötetbe rendezve is napvilágot lássanak. A sorba illenek a Tolcsvay Klubban rendezett, politikusokkal, gondolkodókkal készített beszélgetések is.

Az elektronikus sajtó művelői tudják a legjobban: valami hallva, olykor nem ugyanaz, mint olvasva. Mondhatnánk, egymást jól kiegészítik. Különösen szerencsések tehát azok, akik mindkettőt élményükké tehették. Persze — mivel vastagon politikáról van szó —, nem álltathatjuk magunkat azzal, hogy ezek a hangzásból-hangsúlyból eredő különbségek, finomságok teszik a legfontosabbá az interjúkat. Inkább a mondanivaló magva, főleg, ha a beszélgetésben nemcsak egy válaszoló fejti ki gondolatait, hanem igazi szópárbajt formálva — rögvest a ,,másik” fél is. Akikből közben akár az ,,egyik” lett...

A Kárpátaljáról származó szerző kezdettől fogva (1992) érzékenyen figyeli a magyar állami politika és a határon túli magyarság sorsának összefüggéseit. Felelős szerkesztőként, közte napi szerkesztőként is, roppant nehéz a mondandót úgy sorba állítania, hogy az egy elméleti patikai mérlegen tartva legfeljebb ide-oda libegjen, de le semmiképpen sem billenjen. Szükségeltetnek persze ehhez olyan határon dolgozó munkatársak is, akik képesek minden véleményt úgy ,,tálalni”, hogy abból lehetőleg az objektív igazság képe kerekedjék ki, akár ha magyar—magyar ellentétekről is van szó. Mindenesetre, az erre való tudatos törekvés szinte naponta tetten érhető. Ne feledjük, nekünk az anyaországban egy kicsit könnyebb a dolgunk, amikor szembesülünk az elhangzó vélekedésekkel, mert annyira mégsem érezzük a bőrünkön, amit a nyilatkozók beszélnek, pláne nem a hatásukat.

A közszolgálati rádióban, mondhatni természetesen, szilárdan tartja magát a műsor. Az alkalmi riportalanyok mellett a műsor rendszeres megszólalói Duray Miklós, Kasza József, Markó Béla, Tőkés László, meg még tucatnyian. A terjedelmi korlátok nem teszik lehetővé, hogy régebbi megnyilatkozásaik mellé a legfrissebbeket, akár a töredékeit is mellétegyük — ezt izgalmas kísérletként ajánljuk az olvasóknak.

Legyen tehát afféle összegző Habsburg Ottó vélekedése, sajnos az intelem permanenciája tartja magát: ,,Gyönyörű nyelvünk és irodalmunk talán a világ legszebb irodalma, melynek előnye is, hogy egyedülálló... Ezért hiába mondunk sok csúfságot egymásról, a többiek — hála istennek —, nem értették meg...” Még hozzáteszi: ,,Óriási kilátásaink vannak. Akadnak persze olyanok is, akik
pesszimistán nézik a világot, a hungaro pesszimizmus, az sajnos magyar betegség. Mondják azt is, hogy sírva vigad a magyar... Tényleg vannak ugyan pesszimisták nálunk, de hála istennek, csak a kisebbség. Nagy erővel nekiállt ez a nemzet, felépített valami bámulatosat, ráadásul szenzációsan rövid időn belül.”

Ugyancsak Habsburg Ottó mondja az egyik interjúban és mondta nem is olyan régen a szabadkígyósi Wenckheim-kastély parkjában is: ,,Legyünk objektívek. Ne fessünk valamit csak feketére vagy fehérre. Még az utóbbi történelmi időknek az embereit sem. Mindennek inkább szürke színe van, hiszen mindenkiben van jó, és van rossz is.”

A század egyik nagy tanújának igazán hihetünk. Sok mindent megért, sok mindennek részese volt. Ami pedig Gecse könyvét illeti, a kiadása óta is elhangzott sok-sok adás a Határok nélkül című műsorban, és sok-sok izgalmas beszélgetést rendeztek a Tolcsvay Klubban is. Legalább válogatott ,,lenyomatuk” érdemes arra, hogy a század első éveiből újabb történelemszeleteket ismerjünk meg. Nemcsak hallgatva, a könyvespolcról levehetően is. A felelős szerkesztő bizakodó, melynek alapja, hogy az első kötet is túl van két kiadáson.

Fábián István