Krónika, (Kolozsvár) 2002.május 30., csütörtök, 8.old.

Ócsárlással sem törődik…

Nem akárki, maga Habsburg Ottó írt előszót Gecse Géza krónikás könyve elé, ami máris jelzése annak, hogy a szerző a konzervatív európai értékrend összefüggésében keresi a magyarság közelmúltjának és jövőjének lehetséges olvasatait. A Magyar Rádió Határok nélkül című műsorának riportere jó tíz év terméséből válogathatott, mikor Állam és nemzet a rendszerváltás után című interjúkötetét összeállította, de ez a bő tíz év ama történelmi minimumnak is tekinthető, amely szükséges egy távlat megteremtéséhez.

Gecse Géza a távlatteremtésre az elmúlt évtized leghitelesebb tanúit kérte fel. A riportjaiban megszólaló politikusok – Habsburg Ottó, Jeszenszky Géza, Kovács László, Németh Zsolt, Pozsgay Imre – mind az évtized egyik legfontosabb problémájának tekintik Magyarország európai integrációját s ezzel összefüggésben a határon túli magyarság jogainak biztosítását, helyzetének javítását. De míg a politikusok többé-kevésbé pártállásuknak megfelelően fogalmaznak (ebben talán csak Habsburg Ottó a kivétel), addig az írók és a történészek (Méray Tibor, Csoóri Sándor, Diószegi István) tárgyi tudásuk és életérzésük alapján fogalmaznak.

Különösen nyilvánvaló ez, ha azokat az 1995-ös és 1996-os interjúkat olvassuk, amelyek a magyar-román és a magyar-szlovák alapszerződések problematikáját vitatják. A politikusok (Jeszenszky Géza és Kovács László) a kilencvenes évek első felének érveit idézik vissza , az eltérő stílus és a szemléleti különbség ellenére érezhető, hogy mindkét politikai család; mind a jobboldal, mind a baloldal érezte az alapszerződések reálpolitikai súlyát és megkötésének elodázhatatlanságát. Ezzel szemben az írók és a történészek nagyobb távlatokra tekintettek, s adott esetben a politikusok számára tabunak tűnő kérdéseket is felvetették. Méray Tibor és Diószegi István a békés határmódosítást is a lehetséges alternatívák közt veszi számba. Ugyanakkor minderről szkeptikus realizmussal beszélnek, s az alapszerződéseket – bár bírálják – nem vetik el ideologikus érvek alapján, hanem olyan eszköznek tekintik, amelyeknek értékét az idő mutatja meg. “Adjunk időt az időnek” – idézte Méray az egyik nagy francia politikust.

Gecse kötete nyomon követi a kilencvenes évek nemzetpolitikájának többi kérdését is. Betekekintést nyújt a kettős állampolgárság és a státustörvény vitájába, megidézi 1956 emlékét. Mindezt az éles politikai viták ismeretében teszi, amelyekhez, úgy tűnik, Szekfű Gyula egyik mondatát tekinti civil eligazításnak: “Olyan időben élünk, mikor az, aki egyedül járja útját, nyugodtan nyilatkozhatik hazájáról és népéről, mert senkitől nem vár helyeslést, ócsárlással sem törődik, a jelenben ugyis keveset bízik, de ismeri a múltat és hisz a jövendőben”.

(Gecse Géza: Állam és nemzet a rendszerváltás után. Kairosz Könyvkiadó, 2002.)

Bakk Miklós