Musztafa Kemal Atatürk

A könyvben közölt képeket a Török Köztársaság Nagykövetsége bocsátotta rendelkezésemre.

Külön köszönetet mondok Flesch István úrnak, és Katus László professzor úrnak akinek műve útmutatás volt számomra, valamint Dávid Géza és Vásáry István és Lugosy Győző professzor uraknak

1881-ben született Ali Riza effendi[1] s Zübeyde házasságából egy kisfiú. Köldökzsinórja elvágása alkalmából fülébe súgták a nevét: Musztafa, ami kiválasztottat jelent. Feje fölé szabályát akasztottak, ami arra utalt, hogy apja katonának szánta. Az apai nagyapa Háfiz Ahmed effendi tanító volt, aki a Koránt kívülről tudta; anyai nagyapja Szafer effendi szintén tanuilt ember.

Musztafa a helyi Korán iskolában kezdte meg tanulmányait, majd Semsi effendi magániskolájában folytatta. Semsi megjósolta a későbbi nagy karrieret. Ennek a dönmének[2] nagyon jó szeme volt. Apja, a gyermek 7-8 éves korában meghalt, anyja féltestvéréhez Husszein agához, került Lagazába került leánytestvérével, Mukbaleval együtt. Az oktatása itt nem sikerült, mivel tanárai nem tudták megfelelően oktatni. A probléma végül úgy oldódott meg, hogy Musztafa katonaiskolába ment. 1893-ban kezdte meg tanulmányait a katonai előkészítő iskolában Szalonikiben.

Itteni tanulmányai során számos történet keletkezett róla. Kedvenc tárgya a matematika volt, de a többi tantárgyból is kiemelkedőt alkotott. Ekkor nyerte el második nevét a Kemalt. Ez a szó török nyelven kiválót, tökéleteset jelent. Flesch István kiváló könyve szerint valószínűsíthető[3], hogy Namik Kemal hazafias költő verseit sokat olvasta a kataonaiskolás, s mint ilyen már a költő iránti tiszteletből történt a névfelvétel. Nagyon hamar ő lett az osztályelső, a tanár helyettese osztályőrmesteri rangban.

Ezalatt édesanyja, Zübejde hozzáment egy módos özvegyemberhez, aki négy gyermeket hozott a már közös családba. Ragip effendi két fiával, Haszannal és Szürejjával, hamar megbarátkozott, miután rájött, hogy az új családfő megbecsüli és tiszteli anyját.

Musztafa Kemal 1895-ben az 52 tanuló között negyediknek rangsorolva végzett a Szalonikben működő katonai előkészítő iskolában. Tanulmányait 1896-ban a monasztiri[4] tisztképző iskolában folytatta.[5] A matematika itt is kedvenc tárgya maradt olyannyira, hogy még a francia nyelvet és a testnevelést is elhanyagolta miatta. Az emiatt kapott dorgálást annyira szívére vette, hogy a francia az általa szinte legjobban beszélt nyugati nyelv lett. Itt 54 tanulóból második helyre lett rangsorolva, mert testnevelésből és rajzból gyengébb minősítést kapott. Kemalt 1899-ben már felvették a mekteb-i harbije, az isztambuli hadiakadémia hallgatói közé. A "Harbiyeh", a Vezérkari Iskola Konstantinápoly egyik legszebb negyedében állott. Tömör, óriási falai mögött azonban ekkor valahogy csodálatosan nem a fennálló politikai rend fegyveres őrei nőttek fel, hanem éppen ellenkezőleg, új eszmék, az ifjútörök[6] elgondolások lelkes hívei. Fiatal forradalmárokkal és felforgatókkal volt tele a Vezérkari Iskola. A parancsnok, Riza pasa tábornok a, csendesen szemet hunyt növendékei szalonforradalmárkodása előtt - hiszen ő maga is torkig volt a reakciós kormányzattal. Esze ágába sem volt önmagának azt hazudni, hogy ezentúl is minden a régiben fog maradni. Kemal az akadémián barátkozott össze Ali Fuaddal, aki szövetségese és barátja lett. A modern gondolkodású tisztjelöltekre egyre bénítóbban hatott az akadémia múltba, révedő dogmatikus légköre. Bár az elöljárók, mint egy mesterséges burát vontak köréjük azzal, hogy eltiltották őket a külföldi irodalom és a sajtó olvasásától, valamint az általuk károsnak minősített hazai szerzőktől; mégse érték el céljukat. Titkos társaságok alakultak, mint az Oszmán Unió[7], de a változásokhoz még sok időnek kellett eltelnie.

Kemal hadnagyként 1902-ben lett felavatva, mint az akadémia nyolcadiknak rangsorolt növendéke. Előkelő helye jogot biztosított számára, hogy a vezérkari akadémián folytassa tanulmányait. Ide bekerülve azonban titkos szervezkedésbe fogott. Titkos újságokat készítettek barátaival Ömer Nadzsival s Iszmail Hakkival, s az iskola parancsnoka valamennyire még fedezte is őket. Kemal, a költő egyik műve címét választották jelmondatnak.[8]

1904-ben végezte el Musztafa Kemal a vezérkari akadémiát ötödiknek rangsorolva a negyvenhárom tiszt közül. Az utolsó évben már ő volt a legjobb. Benne volt abban a tizenhárom tisztben, aki vezérkari százados lett, így a legmagasabb katonai kasztba került be. Tovább folytatta azonban a konspirációs tevékenységét. Egy ügynök lebuktatta őket, és ezért letartóztatás lett a sorsuk. Enyhe elbírálásban részesültek, és nem bocsátották el őket a hadseregből. 1905. január 11.-én nevezték ki őket a szíriai 5. hadsereg állományába Hakki pasa [9] marsall parancsnoksága alá.

Az „Igazi Kemal” című műben szinte anekdotaszerűen tálalják az esetet.„A szultán kérdőleg néz a titkárra. Az halkan folytatja.
- A vezérkar most kikerült évfolyamának majdnem összes tisztjét elfogták, meg nem engedett szervezkedés miatt. Maga Izmail pasa őkegyelmessége fogatta le a tiszteket. Riza pasa őexcellenciája már jelentkezett szintén audenciára. Legalázatosabb jelentést is nyújtott be.
A titkár most kis szünetet tart. A szultán int: csak folytassa. Szereti a rövid, tömör referádákat.
A titkár folytatja is.
- A pasa őexcellenciája azt mondja, Izmail pasa őkegyelmessége az ő tudta nélkül fogatta le a tiszteket. Szerinte a vád alaptalan. A tisztek tényleg nincsenek is beismerésben és tanuk sincsenek bűnösségükre - az egy Izmail pasa szárnysegédet kivéve.
A császár most kérdez először:
- Hány tisztről van szó?
Számára nem új az ilyen eset.
A titkár lehorgasztja fejét.
- Majdnem az egész évfolyamról, császári felség. Riza pasa mondja is, hogy ennyi vezérkari tisztet, csupa tehetséges és képzett férfit, nem is lehet államérdek...
Abdul Hamid int.
- Jó. Hagyd. Te barátja vagy Riza pasának, mi?
A szárnysegéd most még mélyebbre süti pillantását.
- Igenis, felség. Valamikor magam is tanítványa voltam a pasának.
Halvány mosoly vonul végig Abdul Hamid olajbarna arcán. A vörösre festett, hegyes szakáll kissé megremeg.
A szultán már indul belső termei felé.
- Majd megnézem az iratokat. Talán igaza van Riza pasának. Nem kell ágyúval lőni verebekre... Majd kiküldjük valahová, jó messze azokat a fiatalokat. Jaffába, Taifába, Damaszkuszba. Nem bűnözők ezek, csak fiatalok... Kár volna az egész évfolyamért. Aztán meglátjuk, hogy válnak be a jövőben... Más jelentenivalód nincs?
- Nincs, császári felség! - vágja össze a titkár a bokáját.
II. Abdul Hamid, a vörös szultán bólint egyet és elindul belső szobái felé. A fiatal tisztek nem nagyon érdeklik. De sose baj, gondolja, ha a vezénylő tábornokok féltékenyek egymásra. Akkor legalább szemmel tartják egymás lépéseit és nem esküsznek össze törvényes uruk ellen. Így nehezen törhet ki katonai puccs. Az államcsínyeket - ezt tudja a padisah - sohasem a fiatal századosok csinálják, hanem a befolyásos generálisok. Legalább is így volt ez mindig Törökországban.
A "vörös szultán" azonban ez alkalommal tévedett. Nem tudja, hogy pillanatnyi engedékenységével egész hétszáz éves dinasztiája sírásójának kegyelmezett meg.”

Katus László professzor lényegre törően úgy fogalmaz, hogy a tiszteket az iskolaparancsnok közbenjárására enyhe büntetéssel sújtották és csupán távoli helyőrségekbe helyezték el őket.

Flesch István úgy fogalmaz, hogy Ali Fuad apja járta ki számukra a kedvező döntést, miszerint Kemalnak és Ali Fuadnak lovassági feladatokat kell ellátni a szíriai 5. hadsereg állományában.

Az adatok szerint 1912-ben Musztafa Kemal vezérkari kapitány az 5. hadsereg istruktora. Feladata a csapattisztek továbbképzésének irányítása, a helyi törzsi villongások lecsendesítése, esetenként elfojtása. A történelem szerencsés játékának következtében nem tört derékba a modern török állam megteremtőjének karrierje.

Atatürk, mint az ötödik hadtest vezérkari tisztje, a kiképzési feladatain túl élénken érdeklődött a társadalmi problémák iránt. A fiatal - immáron őrnagy - Musztafa Kemál elítélte az arabok elleni szükségtelen büntetőhadjáratokat, s a korrupt tisztviselők üzelmeit. Az „ifjútörök” mozgalom lelkes híve Damaszkuszban 1906-ban megalakította a „Haza és Szabadság” titkos társaságát , majd létrehozta a helyi szervezeteket Jeruzsálemben,Bejrútban, Jaffában, majd titokban 1907 elején Szalonikiben is. Ezt úgy sikerült elintézni, hogy a szíriai hadseregparancsnok fia, Hajdar fedezte utazását Izmirig, míg Szalonikiben Dzsemal kapitány a városparancsnok szárnysegédje juttatta be a városba, a hatóságok megkerülésével. Egykori tanára Haszan ezredes beajánlotta Iszkender pasához, a katonaorvosi bizottság vezetőjéhez, aki révén igazolást nyert arról, hogy levegőváltozás okán van a városban.

A mozgalom, amely törökül a „Vatan ve Hürrijet” nevet viselte számokiváló taggal büszkélkedhetett Szalonikiben. Ilyen volt Ömer Nadzsi költő, Hüszrev Szami tüzértiszt, Hakki Baha katonai előkészítő iskolai tanár, annak két barátja, Tahir és Hodzsa Mahir katonai iskolai igazgatók. A mozgalom tagjai Hüszrev Szami pisztolyára tettek esküt kifejezve eltökéltségüket a harcra.

A szultán titkosrendőrsége nyomoztatott utána, ezért gyorsan visszatért Jaffába. A titkosrendőröknek, az ottani tiszttársak azt mondták, hogy sivatagi bevetésen van. A sikeres konspiráció eredményeképpen Musztafa Kemal egy ilyen alakulat élén érkezett vissza a helyőrségbe.

Magaviseletét megfelelőnek, szakmai munkáját kiválónak tartották, ezért másodosztályú századossá léptették elő és áthelyezték a 30. lovasezredtől a hadsereg damaszkuszi főhadiszállására. Itt tudta elintézni, hogy 1907 szeptemberében áthelyezzék Szalonikibe, mint a harmadik hadsereg vezérkari tisztjét.

Az ifjútörök mozgalom 1889-ben a tanzimat[10]reform folytatásának tekinthető. 1889-ben létrejött a katonaorvos növendékek körében az „Egység és Haladás Oszmán Társasága”, amely az 1876-os alkotmányt kívánta visszaállítani és az önkényuralmat megszüntetni.

1905-1906-ban Macedóniában rendkívüli méretűvé vált a szervezkedés. Talat bej a szaloniki postaigazgatóság főtitkára és Dzsemal bej vezérkari ezredes létrehozta az Oszmán Haladás Társaságát, majd összeolvadt a párizsi emigránsok Ahmed Riza vezette „Egység és Haladás” (Ittihad ve Terakki) mozgalmával.. Konspirációs célokkal a vezetők, így később Kemal is belépett valamelyik szabadkőműves páholyba. A páholy területenkívüliséget élvezett, és ezért tűnt ideálisnak. A mozgalmat pénzzel segítették a dömnék. E két dolgot azóta is próbálják aktuál-politikai célokra használni. 1908-ban egyesült a két mozgalom.

Amikor 1908-ban kibontakozott Ahmed Nijazi és Enver bej cseta[11]mozgalma, az egész harmadik hadtest csatlakozott hozzá. A mozgalomba azonban belépett Enver pasa is, Kemal későbbi nagy ellenfele. A forradalmat maga a szultán idézte elő, hogy katonai vizsgálóbizottságot küldött Macedóniába. Enver a hegyekbe menekült, s követte őt Nijazi százados 200 emberrel július 4.-én. A szultán Semszi pasát küldte ellenük, de őt az ifjútörök Atif hadnagy meggyilkolta. Kemal futárszolgálatot látott el az egyes alakulatok között. Július 22.-én a mozgalom táviratot küldött a szultánnak, s százezres hadsereggel fenyegetve meg, ha nem hirdeti ki az alkotmányt. 1908. Július 23.-án kezükbe került Rumélia valamennyi városa, köztük Szaloniki is. Nijazi és Szabri bevonult Monasztirba, körülvették Hifzi pasa kormányzó házát, és elfogták Oszmán pasa hadseregparancsnokot. Enver pasa Köprülüben meghirdette az új alkotmányt Másnap Abdulhamid szultán meghátrált és visszaállította az 1876-os alkotmányt, s új kormányt nevezett ki.

„Forradalmunk felkelés a kormányzati rendszer ellen, amely bennünket az összes nemzetiség ellenségévé tett. E forradalom szabadságot, egyenlőséget és testvériséget hirdet.” – mondták a felkelők. A fundamentalisták és a maradiak nem adták fel és a szultán nevében és 1909. április 13.-án ellenforradalmi felkelést robbantottak ki a konstantinápolyi helyőrség segítségével. Ezt támogatta frissen megalakult Mohamedán Unió, amely a fundementalista irányvonalat képviselte. A fanatikus vallásiskolai hallgatók által feltüzelt katonák számos tisztükkel végeztek. Hilmi pasa hadügyminiszter lemondott, utóda Tevfik pasa lett. A katonák megölték Nazim pasa belügyminisztert, mert összekeverték Ali Riza parlamenti elnökkel. Adil Arszlam bej képviselő végzete az lett, hogy a tömeg azt hitte, hogy ő Hüszejin Dzsahit ifjútörök újságíró. Ali Kabuli tengerésztisztről megtudták, hogy lövetni akarta a szultáni palotát, ezért vele is végeztek. Az ifjútörök vezetőknek bujkálni kellett. A macedóniai csapatok Hüszejn Hüsznü pasa tábornok és vezérkari főnöke Musztafa Kemal vezette csapatok hamarosan megindultak Konstantinápoly felé. Musztafa Kemal nevezte el az alakulatot Akcióhadseregnek (Hareket Ordoszu). Április 22.-én Sevket pasa tábornok vette át a hadsereg irányítását, amelyet bolgár lázadókon át mindenféle önkéntesekig segítettek. Enver pasa április 22.-én hazatért Berlinből, ahol katonai attasé volt. Személyesen vezette a lázadók laktanyái elleni rohamot, míg a szultáni palotát Kiazim Karabekir, Kemal barátja foglalta el.

Az ellenforradalmat leverték, s következett a bosszú. A szultánt megfosztották trónjától, s helyére öccsét a 30 éve palotafogságban élő Resatot ültették V. Mehmed néven. Talat pasa arra kényszerítette a főpapot a sejk-ül iszlámot, hogy hivatalos iratban ismerte el a trónváltást. A szultánnak ugyan nem volt köze a felkeléshez, de mivel a felkelők rá hivatkoztak, így mennie kellett. Szalonikbe száműzték két feleségével és legkisebb fiával együtt. Allatini iparmágnás tengerparti villájában jelölték ki kényszerlakhelyét. Nyolcvan embert végeztek ki nyilvánosan, köztük Nadir aga főeunuchot, Vahdeti Dervist a Mohamedán Unió vezetőjét, Mehmed pasát és a szultán dohányárusát is. A bűnösnek talált katonákat vasútépítésre küldték a Balkánra. Úgy tűnt az ifjútörök mozgalom a siker felé halad, de nem így történt.

„Kevés olyan mozgalom volt a világon, amely annyi reményt ébresztett, mint az ifjútörök forradalom, s kevés volt olyan is, amely olyan gyorsan és véglegesen kiábrándította a világot ezekből a reményekből” írta egy török kortárs. Tízéves uralma alatt a háborúk, felkelések, válságok sorozata kísérte az ifjútörök mozgalom működését. 1908 és 1918 között 24 kormány váltotta egymást. 1913-ban Enver, Dzsemal, és Talat pasa a párt három vezetője katonai diktatúrát vezetett be. Enver pasa a hadügyminiszter volt, és biztos, ami biztos, ami biztos egy Oszmán hercegnő férje. (Isztambul, 1881.nov.22. - Szamarkand, 1922.aug.4.) Konstantinápolyban végzett hadiiskolát, majd vezérkari iskolát. 1902-ben századosként került a vezérkarba. 1903-1908 között a török 3. hadsereg főhadiszállásán szolgált a macedóniai Monastirban. Csatlakozott a szultáni egyeduralom elleni, 1908. július 24.-i ifjútörök forradalomhoz. Annak győzelme után 1909-től Berlinben török katonai attasé. Az 1911-1912-es olasz-török háborúban sikerrel harcolt, valamint szervezte és irányította az ellenállást Líbiában. Az 1912-1913-as Balkán-háborúk alatt a bolgárok által birtokba vett Drinápolyt (Edirne) foglalta vissza 1913. júliusában. 1914. januárjában vezérőrnagy és hadügyminiszter. Újjászervezte a török hadsereget a német katonai misszió segítségével.

1914.októberében a török szárazföldi és tengeri haderő helyettes főparancsnoka. Nagy része volt abban, hogy Török a Központi Hatalmak oldalán lépett be az I. világháborúba. 1914. decemberétől 1915. januárjáig a Kaukázusban személyesen irányította a török 3. hadsereg hadműveleteit. Nagy szerepe volt az 1915-ös brit-francia gallipoli-hadművelet elhárításában. Felelősség terheli az örmények lakta területeken elkövetett mészárlásokért. 1918 nyarától már csak honvédelmi miniszter és vezérkari főnök, mivel a főparancsnok beosztás megszűnt.

Talaat pasa (Drinápoly, 1874. aug.? - Berlin, 1921.márc.15.) török politikus, pasa (tábornok), eredetileg postatisztviselő volt. Aktívan részt vesz az ifjútörök mozgalomban, emiatt hosszabb időt tölt börtönben. 1904-ben kegyelemben részesül és visszahelyezték hivatalába. 1909-ben Enver pasa támogatásával képviselővé választják, 1909-1911 között, majd az 1913.jan.23-i államcsíny után ismét belügyminiszter. 1917. februártól lemondásáig, 1918.október 8-ig nagyvezír. Mint németbarát politikusnak, a Tevfik pasával hatalomra jutott Békepárt elől 1918. novemberben Enver pasával együtt menekülnie kell Törökországból. Mindketten a kivonuló német tengerészeti különítménnyel Szevasztopolba, onnan Németországba utaznak. 1919-ben in contumaciam halálra ítélik, Ali Szei bej néven él Berlinben. Salamon Tejlirian örmény diák meggyilkolt szülei miatt bosszúból a nyílt utcán lelövi.

Az 1918. október. 30-i török fegyverszünet után a németekkel Németországba távozott. 1920. szeptemberében részt vett a polgárháború sújtotta Kaukázusban a kaukázusi népek bakui kongresszusán, majd Turkesztánban a szovjethatalom ellen küzdő lakosság élére állt. Buhara emírjévé választották. A Vörös Hadsereg elleni váltakozó sikerű harcok során Baldzuantól keletre, a mai Tadzsikisztánban esett el.

Dzsemal pasa látta el a haditengerészeti miniszteri posztot, mellette Szíria katonai parancsnoka és Isztambul kormányzója is volt. Talat pasa volt a belügyminiszter és a nagyvezír. A szultán csupán báb volt a kezükben. Ellenzéküket brutális módon számolták fel. Míg abdülhamid csak száműzte ellenfeleiket, ők a biztonság érdekében felköttették. Enver pasa lesz az, aki a Központi hatalmak oldalán vesztes háborúba vonja bele az Oszmán birodalmat és ezzel a bukásukat is okozza.

Ezalatt kötötték meg az isztambuli szerződést. Bosznia-Hercegovina annektálása nyomán kirobbant nemzetközi válságot lezáró egyezmény (1909. febr. 6.). Az 1907. okt. 27-i osztrák-magyar közös minisztertanács egy, az Osztrák Magyar Monarchián belüli diszlokációs vonzási központ kialakítását sürgette Horvátország - Szlavónia, Dalmácia és Bosznia-Hercegovina egyesítésével, amihez annektálni kellett a két utóbbi tartományt. Báró Alois Lexa von Aehrenthal osztrák-magyar közös külügyminiszter. az 1908. szeptember 15-i buchlaui egyezményben megszerezte az annexióhoz Oroszország hozzájárulását, cserébe támogatást ígért a Tengerszorosok státusának revíziójához. 1908. október 6.-án I. Ferenc József osztrák császár proklamálta Bosznia-Hercegovina annektálását, annak ellenére, hogy Oroszország a Tengerszorosok státuszának revíziójához nem nyerte meg az 1878. évi berlini kongresszus határozatát aláíró többi hatalom hozzájárulását, sőt előzetes értesítést sem kapott Bécsből e lépésről.

Az annexió nyomán a két szövetségi rendszer (Hármasszövetség, Antant) mechanizmusa először lépett működésbe. Nagy Britannia és Franciaország (Oroszország javaslatára) élesen elítélte az annexiót, Németország pedig teljes támogatásáról biztosította a délszláv államok (Szerbiából kiinduló) egyesítését lehetetlenné tevő bécsi döntést. A nyugati hatalmak készületlensége, különösen Oroszország gyengesége miatt azonban nem robbant ki háború.

1909. február. 6-án Ausztria - Magyarország és Törökország egyezményt kötött a Bosznia Hercegovina annexióját követő nézeteltérések rendezéséről, Szandzsák és Novibazar vilajet török birtokáról, a Törökországnak fizetendő 56 millió aranykorona kártérítésről és az OMM mohamedán állampolgárainak szabad vallásgyakorlatáról. Oroszország márc.25-én elismerte az Isztambuli szerződésérvényességét, 31-én ugyanezt tette Szerbia is. Április 5-én a török minisztertanács titkos ülésen erősítette meg a megállapodást, ezzel befejeződött az annexiós válság.

Mustafa Kemal még kezdetben még feladatokat is vállalt, Tripoliszban állította az ifjútörök mozgalom pártjára a környéket. Albániában részt vett a rendteremtésben és olyan sierrel oldotta meg a feladatait, hogy alig volt véráldozat. Később azonban teljesen eltávolodott tőlük. Ennek egyik következménye volt, hogy őrnagyból nem akarták előléptetni, míg évfolyamtársai sorban szereztek ezredesi, tábornoki címeket. Többször is megpróbálták eltenni láb alól, mert féltékenyek voltak tehetségére és népszerűségére. Pártalapon működő bérgyilkost is küldtek rá[12], A török hadsereg legtehetségesebb vezérkari tisztjének tartották. Erre minden okuk megvolt. Kidolgozta a török hadsereg korszerű kiképzési tervét, hadgyakorlatot vezetett, külföldi szakmunkákat fordított. Róla mondta Wilson angol tábornok 1913-ban a török tábornoki kar előtt: „Van itt egy ember, Musztafa Kemalnak hívják. Figyeljenek rá. Ő még sokra viszi.”

Ezt már azután mondta, hogy tudomására jutott. Kemal volt az a tiszt, aki az 1911-12-es olasz-török háborúban teveháton, arabnak álcázva a sivatagon Kyrenaikába érkezett, majd átvette Tobruk és Derna környéki között elhelyezkedő török csapatok parancsnokságát és győzelmet aratott az olaszok helyett. A Balkán háború kitöréséig a partraszálló olaszokat líbiai tengerparthoz szögezte e támadás.

1911. szeptember 29.-én indul az olasz támadás Líbiában Tripolitánia és Kirenaika tartományok ellen. A parti helyőrségeket (Tripoli, Benghazi stb.) az olaszok gyorsan legyőzték s megpróbáltak kitörni. Musztafa Kemal őrnagy álöltözékben érkezett meg és határt lezáró angol vámos (amúgy egyiptomi) Kairóban elengedte, s helyette alibiből egy berbert tartóztatott le.[13]

Kemal 1911. december 22.-én vívta Tobruk mellett első győzelmes ütközetét. Derna mellett a parancsnoksága alá került 8 oszmán tiszt, 160 oszmán katona és 6000 arab törzsi harcos. Az arabokat saját sejkjeik vezették, s fegyelmi szintjük igen rapszodikusan változott. 15 ezer olasz állt velük szemben, és nem tudtak győzni. A Dernába beszorult olaszok 6-7 alkalommal próbáltak kitörni, de minden alkalommal visszakergették őket. Az olaszokat az mentette meg, hogy elkezdődött az első Balkán háború, így a törököknek ki kellett vonulni a békediktátum értelmében Líbiából.[14]

Olaszország és Törökország között kirobbant gyarmati háború. Olaszország kihasználva, hogy az Európai nagyhatalmak a német-francia ellentétekből fakadó második marokkó-válság megoldásán fáradoztak, 1911.szept.28-án ultimátumban szólította fel Törökországot az Észak-afrikai Tripolisz és Kyrenaika (Líbia) átadására. A jegyzék elutasítása után a Porta másnap olasz hadüzenetet kapott. 1911. október. 5-én mintegy 50 000 fős olasz haderő szállt partra az Enver pasa vezetésével 13 török zászlóalj által védett Tripoliszban, majd gyorsan nyomult előre annak elfoglalása után. A védők helyzetét nehezítette, hogy Egyiptom kinyilvánította semlegességét, és nem engedte át területén a török csapatokat. November 5-én a római parlament dekrétumot adott ki a megszállt terület annektálásáról. A török és arab ellenállás következtében azonban a háború tovább folyt. Az olaszok páncélgépkocsikat, valamint (a hadtörténelemben először) repülőgépeket is bevetettek. 1912. februárjában és áprilisában tengeri hadműveleteket is folytattak az Égei-tengeren (Bejrút, Szmyrna, vmint a Dardanellák erődjeinek bombázása), majd májusban okkupálták a Dodekanészosz-szigeteket. Az olasz-török háborút (amelyben az olaszok 3500 halottat és 4220 sebesültet veszítettek) az 1912. október 18.-án megkötött lausanne-i melletti béke zárta le, amelyben Törökország elismerte Olaszország szuverenitását az Észak-afrikai területek (a későbbi Líbia) és a török partok előtt fekvő szigetcsoport felett. Az olasz-török háborúban az "Európa beteg emberé"-nek nevezett Törökország jelentősen meggyengült, aminek nyilvánvalóvá válása a Balkán-háborúk kirobbanásához vezetett.

1911 végén megdöntötték az Egység és Haladás pártjának uralmát, de a Balkán háborúban elszenvedett katonai vereség az ő bukásukat eredményezte. Jakub Dzsemal megint akcióba lépett, s a párt nem egy ellenségét ölte meg.

A balkáni államok és Törökország között a Dél-Európai félsziget felosztásáért vívott küzdelem. Bulgária, Görögország, Montenegró és Szerbia 1912.márc.13-án megkötötte a Balkán-szövetséget, majd október folyamán mintegy 500.000 fős, 1100 löveget és 26 hadihajót felvonultatva megtámadták az olasz-török háború során meggyengült, csupán 300.000 fős hadsereggel, 1100 löveggel és 17 hadihajóval rendelkező Törökországot. A szövetségesek gyors sikereket arattak. A bolgárok okt.22-23-án Kirk-Kilissénél, okt.29-30-án Lüle-Burgas-nál arattak győzelmet. A szerbek okt.23-24-én Kumanovánál, nov.15-18-án Monastirnál győztek, november végére elfoglalták a Szandzsákot, Macedónia Északi részét, Durazzo, Tirana, Elbasan albán városokat. A görögök nov.9-én bevonultak Szalonikibe és november végéig elfoglalták az Égei-tengeri szigetek nagy részét. A montenegróiak Szkutarit zárták körbe. 1912. dec. 3-án Törökország fegyverszünetet kötött.

1912.dec.16-án Londonban összeült a szembenálló felek küldötteiből álló békekonferencia. 1913. február 3-án a hadműveletek újra kezdődtek. Március 26-án a bolgárok és a szerbek bevették Drinápolyt. A szkutari-válság békés lezáródása és április 17-én egy újabb fegyverszünet megkötése után 1913. május 30.-án a hadviselő felek képviselői aláírták az első Balkán-háborút lezáró londoni békét. Törökország szinte minden európai birtokát elveszítette.

A győztesek közti összhang és a Balkán-szövetség gyorsan felbomlott. Szerbia követelte Macedónia bolgárok által elfoglalt keleti részét. Az OMM által biztatott Bulgária 1913. június 29.-én hadműveleteket kezdett a szerbek és a görögök ellen, elindítva a második Balkán-háborút. Közben Törökország és Románia is a bolgárokra támadt, akik 4 fronton harcolva gyors vereséget szenvedtek. A felek július 30-án fegyverszünetben állapodtak meg, s augusztus 10.-én megkötötték a bukaresti békét, amelyben Bulgária lemondott a korábban szerzett területekről. 1913. szeptember 29.-én Bulgária és Törökország, november 14-én Görögország és Törökország kötött békét Konstantinápolyban.

A Balkán háborúk után a félsziget térképe jelentősen átrendeződött. Görögország Szalonikivel, Macedónia déli részével, az Égei-tengeri szigetekkel; Szerbia Macedónia északi részével, Montenegró szandzsáki területekkel, Románia Dél-Dobrudzsával növelte területét. Létrejött az önálló Albánia. Törökország csupán egy csekély hídfőt tartott meg európai területéből.

A Balkán háborúk alatt a hadászat nagyot fejlődött. A közel 1000 km-es arcvonalon mintegy 1000000 fő állt egymással szemben. A koalíciós hadviselés elveit a gyakorlatban próbálták ki. Sikerrel alkalmazták a modern technika vívmányait, a repülőgépet, a páncélgépkocsikat, a kerékpárt, a drót nélküli távírót, a fedett tüzelőállásból való tűzvezetést, s megjelentek a légvédelem elemei. Beigazolódott az erkölcsi tényező fontossága. Számos, a Balkánon ma is létező nemzetiségi, etnikai probléma erre az időre vezethető vissza, hiszen a meghódított területeken jelentős számú török, albán, macedón stb. kisebbséghez tartozó lakos maradt, akiknek vallási, emberi jogait az új államok semmibe vették.

A Balkán háború eredményeként elesett szinte a teljes európai török terület, köztük Kemal szülővárosa, Szaloniki is. Ebbe háborúba már nem sikerült részt vennie,mert a líbiai kiürítési parancs után rendkívül nagy kerülővel ért a hadszíntérre. A második Balkán háborúban már részt vett. Ekkor került vissza török kézre Adrianopolis és Thrákia. Kemal Adrianopolisba (ma Edirne) 1913. július 21.-én az ifjútörök forradalom ötödik évfordulóján vonult be. A békekötés (1913. május 23. London, 1913. szeptember 29. Isztambul) után szófiai katonai attasé lett, ahol barátja Fethi lett az új követ. Felfelé buktatták őket, mivel útjában álltak a triumvirátusnak.[15] A bolgár fővárosban európai módon élt és ekkor szívta magába azokat a kulturális élményeket, amelyek későbbi pályafutását is végigkísérték. A híres janicsárfotó is itt készült róla. Ferdinánd bolgár király bálján, amit a katonai klubban adott az uralkodó vette fel ezt a díszöltözékeket.

Az ifjútörök mozgalom bírálatára ellenzéki csoportot hozott létre, amelyhez a kemali mozgalom sok későbbi vezető alakja csatlakozott. Ilyen volt Fethi, Refet, Ali Fuad, Kiazim Karabekir is.

A kemali gondolatkör az oszmán nacionalizmussal szemben a török nacionalizmus volt. Elvetették a teokráciát[16], az arab népek feletti uralmat s helyette európai típusú világi nemzetállamot kívántak létrehozni. Ideológiai előfutárnak Mehmed Emin „Török költemények” című verseskötete tekintették. Ennek révén jött létre 1908-ban a Török Társaság, majd 1912-ben a „Török szív” társaságok sora. Ennek szellemi motorja volt Ziya Gökalp professzor. Kezdetben együtt haladtak, de miután Gökalp és köre elvetette a társadalmi modernizációt, és a polgári nemzetté válást Mustafa Kemal és társai szembefordultak velük.

Ez a török nemzet, amelyre ők építeni akartak, az a valóságban még nem létezett, létre kellett hozni. A nemzetfogalomra még szavuk sem volt a Török Birodalomban. A „millet” szó, amelyet később ehhez a fogalomhoz társítottak vallási közösséget jelentett eredetileg. Az egész rendszer még Mohamed korára vezethető vissza, amikor a moszlim-vallás létrejött. A hagyományos törzsi nemzetségi rendben élő arabok számára Mohamed úgy vált elfogadhatóvá, hogy az ő új törzse nem vérségi alapon jött létre, hanem úgy, akik az ő hitét vallották, azok lehettek az ő „millet-e” tagjává. Az Oszmán Birodalom alávetett nemzetiségeinél a nemzettudat jóval korábban kialakult, míg a moszlim hitűeknél nem. A mesterségesen kialakított Oszmán Millet fogalma voltaképpen az állam összes alattvalóját jelentette, kb. úgy, mintha az Osztrák-Magyar Monarchia területén mindenki a Habsburg nemzet tagja lenne.

A világháború újabb lökést adott a az események folytatásának, az Oszmán Birodalom pusztulásának.

Az első világháború Ferenc Ferdinánd meggyilkolásával, és az azt követő hadüzenetekkel visszafordíthatatlanná vált. Ahogy egy korabeli illemtankönyv megfogalmazta, sajnos, annyi fegyver van már az embereknél, hogy előbb utóbb, azok maguktól is elsülnek. A világháború általános eseményeit ennek a munkának nem tárgya ismertetni, ezért most csupán a Törökországra vonatkozó eseményekre térnék ki.

Törökország fegyveres ereje az I. világháború idején. A háború alatt Törökország összesen 9 hadsereget állított fel. 1914. november elejétől 1918-ig Törökország Európai részét a Gallipoli-félsziget partjáig az 1. hadsereg védte, kezdetben a német Liman von Sanders lovassági tábornok parancsnoksága alatt. A 2. hadsereg Djemal pasa vezetésével Thráciában a Tengerszorosok védelmét látta el, 1916 nyarától a Kaukázusban harcolt, 1917 végétől Adanától Beirútig védte a Földközi-tenger partját. A 3. hadsereg (kezdetben Izzet pasa vezetésével) végig a Kaukázusban harcolt. A Djemal pasa irányította 4. hadsereg 1914. novemberétől Szíriában harcolt, majd megszüntették. 1918. március elején ismét felállították, s a Jordántól keletre, a palesztin fronton küzdött. Az 5. hadsereget 1915. márciusban hozták létre Liman von Sanders parancsnoksága alatt[17] (az 1. hadsereget von der Goltz pasa vette át), feladata a végig Tengerszorosok[18] és Kisázsia védelme volt. A 6. hadsereg (parancsnoksága 1915. októberétől 1916. áprilisáig von der Goltz pasa, majd Halil pasa) 1914. november vége óta Mezopotámiában harcolt. A 7. (parancsnok Kemal pasa) és 8. (parancsnok Kress von Kressenstein német tábornok) hadsereget 1917. szeptember végén állították fel, a belőlük alkotott Jilderim hadseregcsoport (parancsnok 1918. február 20.-ig Falkenhayn német gyalogsági tábornok, majd Liman von Sanders) végig Palesztinában küzdött. A 9. hadserget 1918 tavaszán állították fel, s a Kaukázusban előretörve a 3. és 6. hadsereggel együtt a Halil pasa parancsnoksága alá tartozó Keleti hadseregcsoport alkotta.

1914. novemberében a szárazföldi haderő békeállománya 10 000 tisztből és 230 000 fő legénységéből állt, 1916 végére a létszám 1 millió főre duzzadt. A hadsereg 1500 (zömében régi típusú és néhány gyorstüzelő) löveggel valamint 450 géppuskával rendelkezett. A fontosabb posztokon német tábornokok és tisztek álltak[19] (a török haderő vezérkari főnöke Bronsart von Schellendorf, 1917 elejétől Hans von Seeckt volt, több hadsereg parancsnoka illetve vezérkari főnöke, valamint a legtöbb hadtest és gyalogos hadosztály parancsnoka is közülük került ki). A tisztikar elenyésző hányada végzett katona iskolát, túlnyomó része altisztekből lépett elő. A török gyalogos hadosztály 3 ezredből, azok mindegyike 4 zászlóaljból állt, amelyhez még 1 lovas egység és 24 legénység tartozott.

A hadsereg sor és tartalékos alakulatokra oszlott. A védkötelezettség 25 évig tartott (21-45 éves férfiak). Ez az első vonalat képező nizam csapatoknál 3 évig a tényleges, 15 évig a tart., majd 7 évig a musztahfiz (népfelkelés) soraiban volt letöltendő. A második vonalat a redif alakulatok alkották, amelyeknek két osztálya létezett az elsőbe azok tartoztak, akik a nizam-ban már lerótták tényleges szolgálatukat, a másodikba az első vonalbeli szolgálat alól mentesítettek. A katonailag szervezett csendőrség ³/₄ részét vasútvonalak, partszakaszok biztosítására használták, ill. reguláris alakulatokat alakítottak belőle. Az ezredek 4. zászlóaljainak elvonásával kialakított úgynevezett expedíciós hadtesteket önálló akciókra szánták. 1915-ben az expedíciós hadtestekből, csendőr, önkéntes és tűzoltó alakulatokból 12 új hadosztályt állítottak fel. A haderő létszáma elmaradt a hadilétszámtól, miként felszereltsége, fegyverzete, ellátása is ellenfeleitől, bár a Gallipoli-félszigeten 1915-1916-ban hátrahagyott angol-francia hadfelszerelésből több hadosztályt szereltek fel. A birodalom legkitűnőbb katonái az anatóliai török népességből kerültek ki. A világháború alatt Németország kb. 10 000, az Osztrák – Magyar Monarchia mintegy 5200 főnyi katonával és katonai szakértővel, illetve fegyverekkel (közte zsákmányolt orosz és szerb fegyverzettel), felszerelésekkel és eszközökkel támogatta szövetségesét (Európán kívüli osztrák-magyar kontingensek). 1916 nyarától több török gyalogoshadosztály harcolt Galíciában (19., 20.), Romániában (15., 16., 26.), ill. Macedóniában (46., 50., valamint a 177. gyalogezred).

A világháborúban két katonai tömb állt egymással szemben, az Antant és a Központi Hatalmak. Az Antant <entente cordiale> az I. világháború idején szemben álló két politikai és katonai tömb egyike, a világháború győztese. 1898-1901 között Nagy-Britannia konfliktusba került Oroszországgal ázsiai, Franciaországgal afrikai ellentéteik miatt. Joseph Chamberlain brit gyarmatügyi miniszter és Robert Artur Salisbury miniszterelnök és külügyminiszter a hagyományos brit elszigeteltségi polilitika <splendid isolation> ellenére a londoni német nagyköveten keresztül német-angol szövetségre tett javaslatot. A megegyezés Salisbury elutasításán hiúsult meg, illetve a német kormányzó azon tévedésén, hogy a francia - orosz közeledésben túlértékelte Nagy-Britannia kényszerhelyzetét és a mindent vagy semmit alapján engedményeket követelt. - Chamberlain (1902-től brit külügyminiszter) és Theophile Delcassé francia külügyminiszter kétoldalú megegyezésekkel lezárta a gyarmati vitákat Egyiptom a brit, Marokkó (az ottani spanyol területeket kivéve) a francia érdekszféra része lett. A részmegegyezésből a két állam vezérkarainak tárgyalásai nyomán általános, szövetséghez közeli viszony alakult ki. 1904. április 8.-án írták alá Nagy-Britannia és Franciaország megállapodását, amelyben "szívélyes egyetértésben" <entente cordiale> ismerték el egymás gyarmati érdekszféráit. - Az Antant alapjává váló egyezmény az 1907. május 16.-i brit[20]-orosz kiegyezéssel gyakorlatilag háromhatalmivá vált. 1907. augusztus 31.-én brit-orosz megállapodást írtak alá befolyási övezeteik elhatárolásáról Ázsiában, amit Franciaország elfogadott. Oroszország balkáni törekvéseit az 1908. július19.-i angol-orosz titkos revali egyezmény biztosította. Oroszország (amelynek európai szerepvállalását már az 1893. december 27.-i francia-orosz katonai egyezmény biztosította) csatlakozott az antanthoz. - Mind II. Vilmos német császár, mind a külügyekért felelős német államférfiak,(Bernhard Bülow és Friedrich von Holstein) az 1904-es szerződés megkötéséig nem hittek egy ellenséges koalíció létrejöttének valószínűségében, ezért a korlátoktól mentes "szabad kéz" politikáját követték. Az európai hatalmi viszonyok alapvető átrendeződése után megkísérelték ugyan szétrobbantani az antantot (Björkő-szerződés 1905. július 25.; ill. Marokkó-válságok 1905., 1911), de sikertelenül. Az 1906. április 7.-i algecirasi egyezményt követően a brit és a francia vezérkar megkezdte Németország elleni felvonulási terveinek összehangolását. A német vezetésnek az I. világháborújáig nem sikerült új politikai orientációjával kitörnie a geopolitikai bekerítésből, a szárazföldi zártságból. 1914. augusztus 23.-án Japán, szemet vetve az ázsiai német birtokokra, az antant hatalmakhoz csatlakozott. - Az ellentáborhoz tartozó Olaszország az 1902. november 1.-i Barrére-Prinetti egyezménnyel megkezdte az eltávolodást a Hármasszövetségtől. Az 1915. április 26.-i titkos londoni szerződéssel, amelyben jelentős területeket ígértek neki az Osztrák-Magyar Monarchia rovására, az Antant magához kötötte Olaszországot, amely az 1918-1920-as párizsi békekonferencián már Nagy-Britannia és Franciaország mellett az egyenrangú tagjaként szerepelt. - 1916. augusztus 17-én az antant titkos szerződésben két és félszeres területi gyarapodást ígér Romániának, ha belép a háborúba a Központi Hatalmak ellen, s nem köt különbékét; a csatolt katonai konvenció orosz - francia katonai segítséget ígért a román hadseregnek. Ezzel Romániát is az Antanthoz kötötték, ám az különutakat kereső politikája (pl. a háborús vereséget követő 1918.máj.8-i bukaresti béke) miatt nem vált az Antant egyenrangú tagjává. - Az USA nem csatlakozott az Antanthoz, csupán társult azzal. Innen ered a Szövetkezett és Társult Hatalmak elnevezés.

A Központi Hatalmak <Mittelmächte> az I. világháború idején szemben álló két politikai és katonai tömb egyike, a világháború vesztese. A Központi Hatalmak (katonai műszóval középponti hatalmak) nem volt hivatalos megnevezés, de az Antant ellenfeleit összefoglaló néven földrajzi elhelyezkedésük alapján általában mindkét tömb országaiban és a semleges államokban így nevezték.

A Központi Hatalmak eredete az Oroszország[21] elleni Közép-Európai koalíció, amely elsősorban a balkáni befolyást erővel növelni kívánó kelet-európai nagyhatalommal szemben alakult ki. Az Ázsiához és Európához egyaránt tartozó birodalom keleten (a gyenge fejedelemségekkel szemben) fegyverrel érvényesítette akaratát, Nyugaton (úgy-ahogy) alkalmazkodott az erőegyensúly szabályaihoz, de a Balkán feletti befolyását a XIX. században több alkalommal is erővel kísérelte meg kiterjeszteni. Az orosz törekvéseket (is) ellensúlyozta az 1878-as berlini kongresszus, az 1879. október 7.-én aláírt Kettősszövetség, ill. az 1882. május 20.-án parafált Hármasszövetség. Tekintettel a német - francia kontinentális és gyarmati, a német - angol gyarmati ellentétekre, valamint a belga semlegesség kapcsán kialakult német - angol szembenállásra, Oroszország 1907. május 16.-i csatlakozásával az Antanthatalmakhoz a XX. század első évtizedének közepén kialakult a két alapvető európai politikai és katonai tömb.

A Központi Hatalmakhoz 4 állam tartozott. Alapvető tagja a Kettős Szövetséget alkotó Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia, hozzájuk csatlakozott a Törökország és Bulgária. A Hármas Szövetség tagja, Olaszország 1914-ben, az I. világháború kitörésekor kinyilvánított fegyveres semlegességgel már nem tartozott a háborúba lépő Központi Hatalmakhoz.

1898. november 9.-én II. Vilmos német császár az Oszmán Birodalomhoz tartozó Damaszkuszban meghirdette az aktív keleti politikát. Ezt a szultáni udvar (V. Mohamed)[22]elfogadta, mint a Tengerszorosokra irányuló orosz és a Földközi-tengeri török birtokokat célzó olasz hatalmi törekvések lehetséges ellensúlyát. 1909. február 6.-án az isztambuli szerződésben Törökország elismerte Bosznia-Hercegovina annexióját, az Osztrák – Magyar Monarchia pedig lemondott a Novibazar Szandzsákról. Az 1911-1912-es olasz-török háborúban és az 1912-1913-as Balkán-háborúkban Németország és az Osztrák - Magyar Monarchia hallgatólagosan Törökországot támogatták, mivel távlatilag Törökországra tudtak csak támaszkodni a Földközi-tenger keleti medencéjében a Hármas Szövetségről egyre inkább leváló Olaszországgal, illetve a Balkánon és a Kaukázusban agresszív aktivitással fellépő Oroszországgal szemben. - 1914. augusztus 2.-án Oroszország ellen irányuló német- török titkos kölcsönös segítségnyújtási szerződést írtak alá. 3-án a török kormány semlegességi nyilatkozatot tett, egyidejűleg elrendelte a mozgósítást. Október 28.-án éjszaka orosz hadihajók megkísérelték aknákkal elzárni a Boszporuszt. A német vezetésű török flotta üldözőbe vette az orosz hajókat, s 29.-én orosz hadikikötőket bombázott. Október 29.-én Oroszország, november 2.-án Franciaország, november 5.-én Nagy-Britannia hadat üzent Törökországnak. Isztambul az Antanthatalmak hadüzenetét november 12.-én viszonozta. December 17.-én brit ösztönzésre Egyiptom üzent hadat Törökországnak, 1915. augusztus 20.-án az Antanthatalmak oldalára átálló Olaszország is ezt tette.

Az 1912. október 9.-én kitört I. Balkán-háborúban a Bolgár Cárság még együtt harcolt a többi balkáni kis állammal a Török Birodalom ellen. A december 3.-i fegyverszünetet követően Macedónia egy részét szerb és görög csapatok szállták meg, annak ellenére, hogy a március 13.-i szerb - bolgár szövetség szerződés a tartományt Bulgáriának ígérte. 1913. június 29.-én Macedónia teljes felosztásáért Szerbia és Görögország megtámadta Bulgáriát. Románia azonnal, Törökország később csatlakozott a támadáshoz. Az így kirobbant a II. Balkán háborút lezáró augusztus 10.-i bukaresti békében Bulgáriának le kellett mondania Macedóniáról Szerbia és Görögország Égei-tengeri kijáratáról Görögország, dél-Dobrudzsáról Románia javára. - A Szerbiával és Romániával szembekerült Bulgária természetes szövetségesként kínálkozott az Osztrák-Magyar Monarchiának és azon keresztül Németországnak. A Központi Hatalmak két nagyhatalma nyomást gyakorolt a bolgár kormányra a Törökországgal való kiegyezés érdekében (Bulgária az 1913. augusztus 10.-i békében Drinápolyt és körzetét visszaadta Törökországnak). 1915. szeptember 6.-án Plessben aláírták az Osztrák Magyar Monarchia és Bulgária Szerbia ellen irányuló katonai egyezményét, amely Bulgáriának ígérte D-Dobrudzsát és Macedóniát, ezzel megtörtént Bulgária csatlakozása. Október 14.-én Bulgária hadat üzen Szerbiának.

Az Oszmán Birodalom és Bulgária viszonyának rendezése szerződéses formában került rendezésre. 1915. szeptember 6-án, közvetlenül a Bulgária csatlakozását a Központi Hatalmakhoz rögzítő egyezmények megszületése előtt került sor aláírására. A bolgár-török viszony rendezése elengedhetetlen feltétele volt Bulgária. Szerbia elleni fellépésének. A Vaszil Radoszlavov bolgár miniszterelnök illetve Fethy bej török követ által aláírt okmány értelmében Thráciában Bulgáriához került egy 3000 km² kiterjedésű, stratégiai fontosságú területsáv a Marica folyó és Edirne városa között, valamint az Égei-tenger partján fekvő Dedeagaç <Alekszandrupolisz> városát a szárazfölddel összekötő vasútvonal.

1916. július 29.-én az Osztrák – Magyar Monarchia, Németország és Bulgária a Török Birodalom jóváhagyásával Románia ellen irányuló katonai egyezményt kötött. Miután Románia augusztus 27.-én megtámadta az Osztrák – Magyar Monarchiát, szeptember 1.-én Bulgária hadat üzent Romániának. Az 1918. május 8.-i bukaresti béke Bulgáriának juttatta vissza Dobrudzsa egészét.

Politikai és katonai értelemben Németország kezdettől a Központi Hatalmak legerősebb tagja volt. Fölénye érvényesült az Osztrák-Magyar Monarchiával szemben is, s ez a világháború folyamatában csak fokozódott, különösen I. Ferenc József halála után. A Központi Hatalmakon belül e szempontból a "harmadik helyet" Törökország foglalta el, s nála is sokkal gyengébb pozíciói voltak Bulgáriának. - A német császári hadsereg katonai értelemben is a Központi Hatalmak legerősebb alkotója volt, s (Németország messze legerősebb gazdasági erejénél fogva) a háború utolsó évéig folyamatosan erősödött. Az Osztrák – Magyar Monarchia fegyveres ereje e sorban is a második helyen állt. Törökország és Bulgária hadereje felváltva foglalta el a két utolsó pozíciót. - A Központi Hatalmak tagjait összekötő formális katonai szövetségi szerződésekben nem intézkedtek a szövetségi együttműködés konkrét kérdéseire a hadműveleti területen. Ez a gyakorlatban a Központi Hatalmak 2 alapvető állama között a keleti, a balkáni és az olasz hadszíntéren közel paritásosan (kis mértékben a németek javára) valósult meg, osztrák-magyar és német parancsnokságokat, seregtesteket és csapattesteket kölcsönösen rendeltek egymás alárendeltségébe. A török és a bolgár parancsnokságokat, ill. sereg- és csapattesteket általánosan igyekeztek betagolni német magasabb parancsnokságok alá. Az a fajta, század - szakasz szintre lemenő betagolás azonban, ami a II. világháború utolsó időszakában a Tengely-csapatokat jellemezte, 1918-ban sem valósult meg. A nyugati hadszíntéren egyértelműen német vezetés érvényesült, a nyugati osztrák-magyar kontingensek német kötelékekbe sorolt jelképes erőt képviseltek.

A Központi Hatalmak széthullása a béketapogatódzásokkal (még lassan) megkezdődött. Az Osztrák –Magyar Monarchia 1918 nyarára láthatóvá váló kimerülése felgyorsította a folyamatot. Robbanásszerűen gyorssá akkor vált, amikor Bulgária 1918. szeptember 25.-én békét kért az Antanthatalmaktól, majd 29.-én aláírta a fegyverszüneti egyezményt; s akkor fejeződött be, amikor az Osztrák – Magyar Monarchia november 3.-án aláírta a padovai fegyverszünetet.[23] Ez időre az Oszmán Birodalom már a felbomlás állapotában volt.[24]

Törökországot ellenfelei fel akarták osztani. Az Antant-hatalmak kísérletei, hogy Törökországgal szembeni hadicéljaikat egyeztessék és elhatárolják érdekszféráikat. A hadiállapot Törökország és Nagy-Britannia, illetve Franciaország között 1914. november 5.-én, Törökország és Oroszország[25] között november 12.-én állt be. 1914. novemberében Nagy Britannia annektálta az Törökországhoz tartozó Ciprust és Egyiptomot. Sir George William Buchanan, Nagy-Britannia szentpétervári nagykövete 1914. november 14.-én közölte Szergej Szazonov orosz külügyminiszterrel, hogy a Tengerszorosok és Konstantinápoly problémáját Orosz elképzeléseinek megfelelően kell rendezni. E megállapodást foglalta írásba a Gallipoli hadművelet megkezdése előtt az 1915. március 12.-i Tengerszoros-egyezmény, amelynek értelmében a Dardanellák, a Boszporusz és a Márvány-tenger partvidékét Oroszország kebelezi be, míg Nagy-Britannia kompenzációként megszállhatja Közép-Perzsia semleges övezetét. A McMahon-Huszein-egyezményben (Balfour-deklaráció) Nagy-Britanniában a Törökországban élő arabok felkeléséért cserébe ígéretet tett "önálló" arab állam(ok) létrehozására a mekkai imám uralma alatt.

Az Olasz hadbalépést előkészítő 1915. április 26.-i londoni szerződésben Róma ígéretet kapott, hogy a háború végén részesedni fog a Törökországból. Miután mind Franciaország, mind Nagy- Britannia tisztázta saját hódító céljait a Tr-gal szemben, az 1916. május 16.-i titkos Sykes-Picot egyezményben elhatárolták érdekszféráikat. Eszerint Franciaországhoz tartozik (majd) Szíria, Kilykia, Észak-Mezopotámia és Moszul, Nagy-Britanniához Dél-Mezopotámia, valamint a semleges Palesztinán belül Jaffa és Haifa kikötője; a felosztott területtől Délre létrehozandó arab állam(ok) északi részén francia, déli területein brit befolyás érvényesül. Nagy-Britannia ígéretet tett, hogy Ciprus státusát csak Franciaország egyetértésével rendezi. Oroszország hozzájárulását a megegyezéshez a Trabzon - Erzurum - Bitlis - Van vonallal határolt örmény és az északi kurd területek átengedéséhez kötötte. Az 1917. április 17-i Saint Jean de Maurienne-i egyezményben az Antant Hatalmak pontosították a Törökországtól Olaszországnak átadandó területeket, DNy-Anatóliát, Adaliát, Konyat, Ajdint és Szmirnát ígérve Rómának (e szerződést az orosz beleegyezés elmaradása miatt Nagy-Britannia és Franciaország később érvénytelennek tekintette).

Az első nagy kísérlet a felosztásra a Gallipoli hadművelet volt, amely egyike a világháború legtöbbször megénekelt csatáinak. Az erről szóló Gallipoli című film az angolszász nyelvterületen kultuszfilmmé lett. Ez az ütközet volt, ami meghozta Musztafa Kemal számára világhírt és elismertséget.

Az Antant partra szálló hadművelete a török Tengerszorosok megszerzésére volt ez a hadművelet. Törökország 1914. október 29.-én az orosz flotta előző napi támadása nyomán lezárta a stratégiai fontosságú szorosokat, s november 12-én a Központi Hatalmak oldalán belépett az I. világháborúba. A hadművelet célja a tengeri összeköttetés megteremtése volt Oroszországgal, valamint hogy elősegítsék Olaszország belépését a világháborúba az Antant oldalán. 1915. március 18-án angol - francia hadihajók sikertelen flottatámadást hajtottak végre a Dardanellák bejáratát védő erősségek ellen, melynek során (részben a német tengeralattjárók tevékenysége következtében) 5 sorhajó elsüllyedt. Április 25-én 4 angol, ausztrál és 1 francia gyalogos hadosztál. (75.000 fő) szállt partra a Gallipoli- <Gelibolu-> félsziget több pontján Sir Jan Standish Monteith Hamilton (1853-1947) tábornok parancsnoksága alatt. Előrejutásukat a hídfőállásokból a német Otto Liman von Sanders lovassági tábornok vezette 80 000 fős török 5.hadsereg megakadályozta, májustól állásháború alakult ki. Augusztus 6.-án újabb erős szövetségi erőket (5 gyalogos hadosztály) tettek partra. November-december folyamán osztrák-magyar nehéztüzérséggel (a 24 cm-es 9. mozsárüteg, és a 15 cm-es 36.tábori tarack üteg) szilárdították meg a védelmet, valamint a megszállt Szerbián keresztül gyors ütemben érkeztek a német fegyver és lőszerszállítmányok. A szövetségesek 1915. december 20.-án a félsziget Nyugati, 1916. január 9.-10.-én déli részén lévő csapataikat tengeri úton kivonták, jelentős mennyiségű hadianyagot hagyva maguk után. A hadműveletben összesen 410 000 angol, 79 000 francia katona vett részt, veszteségük 115 000, illetve 27 000, a törököké 165 000 fő volt. Az elszenvedett kudarc miatt a hadművelet kezdeményezője, Sir Winston Churchill angol flottaügyi miniszter kénytelen volt lemondani.

A partraszállásnak magyar szemtanúja is volt: Germanus Gyula, a világhírű kelet-kutató. 1915-ben a Vörös Félhold magyar megbízottja lett, s megbízólevelét Huszejn Hilmi pasa bécsi török követ adta át neki. Budapestről kiindulva kötszert, gyógyszert, segédanyagokat vitt Törökországba, segítőjével Ömer Muhktar dzsidás tiszttel együtt.[26] Romániában megpróbálták feltartóztani a szerelvényt és megdézsmálni a szállítványt, de a magyar követ hathatós közbeavatkozására erre nem került sor. Ő így írt a Gallipoli ütközetről:

Siralmas látvány tárult elém. A Dardanellák sziklás terepén sehol sincs víz. A partra szálló angolokat és ausztrálokat a hajókról táplálták. Liman von Sanders az erődök német parancsnoka lövetni akarta a hajókat, hiszen akkor egyszerűen szomjan hal a partra tett sereg, de Enver pasa megtiltotta.

Szent háborút hirdettünk, és a dzsihádban minden eszközt felhasználhatunk az ellenség ellen, de a vízforrástól el nem zárhatjuk. A próféta hagyománya és nekünk ezt be kell tartani, hogy Allah a szent háborúnkat didalra segítse.

Liman toporzékolt. Ő nem Mohamed prófétától, hanem Clausewitztől tanulta a hadászatot. Hiába! Enver akarata győzött, ő tudta, hogy katonáit csak Allah és a Korán szavával tudja csatába vinni; ha Allah intelmét megtagadja vége mindennek.

A Villámhadsereg parancsnoka Musztafa Kemal ott biztatta a török harcosokat. A katonák őt látván felkiáltottak: Allah Ekhber! Nagy Isten! A török katonák lábán bocskor, ruhájuk elnyűtt; puskaszíjuk kötél, és a derekukon spárgára kötött tizenkét sörös palackban ivóvíz. Így indult csatába a török …

Vágyam teljesedett. Láttam csatát. Egy bokorban fegyvertelenül néztem, hogyan esnek egymásnak az emberek. Hogyan döfi át az ausztrál a paradicsomba vágyó török szívét, mint szeli le az indiai gurka kukri késével a török fejét, és mint hasítja ketté ellenfele koponyáját puskatusával a török, mint szakítja ki kezével a kurd az új-zélandi beleit, és egy pillanat múlva halálos sebében ő is lerogyva a földre. Néztem ezt a földi poklot és beleim, idegeim annyira megdermedtek és nem érzékeltem semmit.

A vérzivatar mindig estefelé ért véget. Ilyenkor az angolok visszavonultak, vagy előretolt állásaikat foglalták el. Ilyenkor szállították nekik a vizet. A török hősök ilyenkor vánszorogtak a segélyhelyeikre, hogy bekötözzék sebeiket. Csupán embernek látszó alakok maradtak belőlük. Sebesültszállítók mentek értük. Néhány nyöszörgőt hordágyra fektettek. – Hagyjatok nyugodtan meghalni, a paradicsom kapujában vagyok, ne vigyetek vissza a nyomorúságos életbe. Allah akarta így, legyen meg az ő akarata.

A mi derék török katonáink tábornoka[27] a Suvla öböl mögötti Anafartánál egy magas, szikár arcú ember volt. Hideg kék szeme átfúrta azt, aki merészen eléje áll, de katonáira apai melegséget árasztott. Ő volt a villámhadsereg (Jildirim ordoszu)parancsnoka: Musztafa Kemal

Ő is szent háborút vezetett. Ott volt az első sorban, ha veszély fenyegetett, és egyetlen szava, bátor pillantása elegendő erőt adott a csüggedőknek, életet a haldoklóknak. Ahogyan vonult előtte az erősítés, láttam, mint villan meg a fáradt szemekben az akarat, amikor ezt a kővé meredten határozott tábornokot meglátták. Vonultak török testvéreim, de hangtalanul, de musztafa Kemal előtt felkiáltottak: Allah Ekber! Nagy Isten! Mint valaha a római gladiátorok kiáltották oda: Morituri te salutant!

Musztafa Kemal szófiai katonai attasé volt a világháború kezdetén. Hazafias lelkesedésből kérte az áthelyezését frontszolgálatba Enver pasától. Kinevezték a 19. hadosztály parancsnokának. A helyzetet csupán az bonyolította, hogy a nevezett alakulat csak papíron létezett, s Musztafa Kemalra várt a feladat, hogy megszervezze. Ezt a feladatot jól oldotta meg. Alakulata Liman von Sanders 5. hadseregének alárendeltségébe került. Szerencsére nem kellett részt vennie Enver pasa illetve Djemal pasa kalandorakciójában a Kaukázus és a Szuezi csatorna elleni támadásban. Mind a kettő katasztrófával végződött.

Kemal a világ hadtörténetébe 1915. április 25.-én vonult be. Ekkor kért tőle segítséget a 9. zászlóalj parancsnoka. Kemal vitte ezredét a 57. ezredet, magával vitt még egy lovasszázadot, és egy hegyi üteget. A felderítői rohantak vissza, hogy jönnek az angolok s nekik nincs lőszerük. Kemal ekkor szuronyt tűzetett fel és hegmár 11 hadosztályból ynek lefelé szuronyrohamban visszaverték a támadókat. Sir Ian Hamilton embereit egyszerűen visszakergették a tengerpartra. A harc közben Kemalt is gránátszilánk találta, de a zsebórája felfogta a repeszt.

Kemalt 1916. április 1.-én dandártábornokká és a 16.hadtest parancsnokává nevezték ki és a Kaukázusba vezényelték. Mus és Bitlis mellett lezajlott győzelmes harcaiért megkapta az Aranykardot, és Nagyszerű helytállásért érmet.

Később Szíriába helyezték, de Falkenhayn német tábornokkal való vitája után lemondott és terjedelmes emlékiratban tudósította a katonai és politikai vezetést a tényleges helyzetről. Nem talált meghallgatásra.

Muszata Kemal tábornok, immáron pasa, katonai szakértőként kísérte el németországi útjára a leendő VI. Mohamedet. Találkozott Hindenburggal, II. Vilmossal, megszemlélte a nyugati frontot, és nem rejtette véka alá meggyőződését a központi hatalmak közeledő vereségéről. A leendő szultán[28] kíséretéből kiválva Bécsben kezeltette szembaját, s ezután tért vissza hazájába.

A küzdelem végén ismét Sanders tábornok alárendeltségében küzdött, és csapatai maradékával harcolva vonult vissza Anatóliáig. Itt érte utol a fegyverszünet. Csapatait nem engedte szétzülleni, titkos fegyverraktárakat hozott létre és szabadcsatokat szervezett, készült nemzeti szabadságharcra. Ennek irányítójaként ismeri meg a világ, s lesz belőle Musztafa Kemal Atatürk, a gázi[29].

Az 1. világháború vége felé 1918 október 30.-án Mondorose kikötőjében, az angol "Agamemnon" cirkáló fedélzetén írták alá azt a fegyverszüneti egyezmény, melynek értelmében az antant "biztonságukat veszélyeztető helyzet esetén" az Oszmán Birodalom bármely területén stratégiai pontokat foglalhat el, azokat megszállhatja. A feltételek egyértelműen a török állam megszüntetésére és egyben az angol érdekek feltétel nélküli érvényesítésére irányultak.[30]Curzon brit külügyminiszter még azt is javasolta, hogy a törököket zsuppolják ki Európából. A szerződés arra kötelezte a törököket, hogy a fekete-tengeri szorosokat nyissa meg az antant hadihajói előtt, az ország kikötőit, rakpartjait, hajógyárait, tengeri fegyverraktárait, híradási eszközeit, üzemanyag- és élelmiszer tartalékait, egész tengeri flottáját, vasútjait bocsássa az antant államok rendelkezésére. Az antant által megszabott létszámú határőrség és belső biztonsági erők kivételével az egész hadsereget le kellett szerelni, az arab területeken (Hedzsasz, Asir, Jemen, Szíria, Irak) állomásozó török katonai egységeknek pedig meg kellett adniuk magukat. Ezzel az indokkal zárta körül az antant hajóhad 1918. november 13-án a fővárost, Isztambult. Kemal is ezen a napon érkezett meg a fővárosba. A szultán és egymást követő nagyvezírei(Izzet pasa, Tevfik pasa, Damat Ferrit) együttműködtek a megszállókkal. Az angolok, mintegy összhangban a Wilsoni pontokkal[31], megsértve az általuk aláírt szerződést, megszállták a Mezopotámiával határos anatóliai nem "arab" területeket, így Moszult, továbbá északon, a Fekete tenger kikötőit és onnan kiindulva további jelentős szárazföldi területeket. Ugyanakkor a franciák a Földközi tengerpart nagy részét, Kilikiját (a mostani Csukurova területét) és Észak-Szíriát szállták meg, míg az olaszok az anatóliai medencében fekvő városok egy részét. Az örmények pedig Nazarbekjan cári tábornok vezetésével létrehozta a Dasnakcutjunt az Örmény Forradalmi Szervezetet és elfoglalták az angol fennhatóság alatt álló a török hadsereg által elhagyott Karsot, amely hosszú ideig tüske volt a fiatal török állam oldalában. A törökök úgy vélték, jogosan, hogy ezek a területfoglalások, bár az antant csapatok a mondorosei megállapodásra hivatkoztak, jogtalanok. Ellenállást szerveztek (Kuva-ji Millije volt korabeli elnevezése), de az egységes irányítás hiánya miatt az elszigetelt maradt, sikertelenségbe fulladt, felbomlott. Kis sikereket felmutathattak, például Kiazim Karabekir pasa, tábornok, például japán ágyúkat gyűjtött be Batum körzetében. A görög hadsereg egységei a szövetségesek hadiflottájának fedezete alatt 1919. február 15.-én bevonult Isztambulba, május 15-én Izmirbe és ártatlan emberek ezreit gyilkolták le. Ebben élen járt a Mavri Mira nevű titkos terrorszervezet is. A kegyetlenkedésről magyarul egy görög író beszámolója jelent meg „Az erőd bevétele” című antológiában. Ez a vérontás felháborította és spontán fegyveres harcra mozgósította a török parasztságot. A városokban Jogvédő Társaságok alakultak meg. Fegyvert szereztek; ha kellett az ellenségtől, s ha tudtak azokból a titkos fegyverraktárakból, amelyeket Musztafa Kemal és Ali Ihszan hozott létre a világháború utolsó napjaiban. A kirobbanó török felszabadító mozgalom kezdetben a törökök és a görögök közötti harcnak látszott, valójában azonban a maradék országát, területét és annak függetlenségét megőrizni akaró török nép és az országot megszálló antant államok, Anglia, Franciaország, Olaszország háborúja volt. A görög hadsereget az angolok Nagy Britannia érdekeit szolgáló eszközként használtál ki. Lloyd George szerint Görögország „a brit Nemzetközösség egysége fenntartásának őre" volt. Érdekes egy görög vélemény a görögök szerepéről: „A görög hadsereg semmiben sem különbözött egy idegen parancsra cselekvő csendőrszakasztól. A görög hadseregnek Calthorpe (az antant flotta izmiri parancsnoka), Calthorpenak Churchill, Churchillnak pedig a Shell-társaság leányvállalatát, a Turkish Petroleumot képviselő Curson úr adott parancsot. A moszuli kőolaj legnagyobb részvényese, Curson úr, mindenkinél jobban tudhatja, hogyan kell viselkednie a görög hadseregnek az angol olajmonopóliumok érdekei szempontjából." (Niko Pszürukisz).

A spontán akciókat szervezett ellenállássá kívánta szervezni Kemal és köre (Rauf tengernagy, Ali Fuad ezredes, és Kiazim Karabekir pasa). A későbbi államférfi életének ezt az időszakát így jellemzi Eszes Máté: „Anatóliában 1919 nyarán megszervezi a nemzeti ellenállást az antant támadásával szemben. 1922-ben döntő vereséget mér a Kisázsiában előnyomuló görög hadseregre. A győzelemért kiérdemli a hálás nemzettől a Gházi (Győző) előnevet. Az angorai nemzetgyűlés 1922 márciusában elnökének választotta, 1923 októberében pedig ő lesz a megalakuló Török Köztársaság első elnöke.”

A tervet az ellenfél segítette elő anélkül, hogy tudott volna róla. Az Antant ellenőrzése alatt álló török kormány Kemált bízta meg, hogy fegyverezze le a török hadsereg egy részét. Az anatóliai harmadik török hadsereg területén közvetlen parancsadási jogkört kapott öt keleti tartományban,[32]és a polgári hatóságokat is engedelmességre szólították fel. A hadügyminiszter először nem akarta aláírni a kinevezést, végül a pecsétjét tette rá az okmányra de facto elismerve Kemal új tisztségét. Musztafa Kemal pasa 20 fiatal tisztből állította ki a törzskarát. A három megmaradt hadtest parancsnokságát saját embereit állította.[33] Az angol főmegbízott túl későn kapcsolt. Amikor végiggondolta Kemal elengedését és vissza akarta vonni, a török tisztviselők: „Késő, a madár elrepült” kijelentéssel fogadták.[34] Kemal és tisztikara 1919. május 19.-én érkezett meg Samsunba. Innen Havzába, majd Amasyába, az első Oszmán fővárosba, ment. Június 21.-én innen küldtek körtáviratot arra a hírre, hogy a szultán a török területeket valamely Antant hatalom ellenőrzése alá kívánta helyezni.

„Az ország integritása és a nemzet függetlensége veszélyben van. A központi kormánya fővárosban idegen ellenőrzés alatt áll, s nem képes eleget tenni kötelességeinek. A nemzet függetlenségét csak saját akarata és elhatározása képes megvédeni. Létre kell hozni egy minden idegen befolyástól mentes és ellenőrzéstől szabad nemzeti bizottmányt, amelynek feladata, hogy megítélje a nemzet helyzetét, és hangot adjon jogainak és kívánságainak. Ezért elhatároztuk, hogy sürgősen üljön össze nemzeti kongresszus Sivasban, Anatóliai legbiztonságosabb helyén. Minden tartományi körzetből azonnal induljon útnak 3-3 megbízott, aki a nemzet bizalmát bírja.”

Az amasyai kiáltvány 1919. június 22-i kiadása, melynek legfontosabb pontjai a következők:

· A haza egysége, a nemzet függetlensége veszélyben van.
· Az isztambuli kormányzat a vállalt felelősségének megfelelően nem cselekszik.
· A nemzet függetlenségét a nemzeti vállalkozás fogja csak megmenteni.
· A nemzet jogainak védelmére egy nemzeti-tanácsot szükséges létrehozni.
· Sivasban nemzeti kongresszust kell összehívni.
· A nép bizalmát megnyert személyeket ki kell választani és őket, mint népképviselőket kell a kongresszusra elküldeni.

Amikor kiderült Isztambulban is, hogy Kemal mit is csinált, azonnal visszavonták a megbízatását és visszarendelték, a hatóságokat pedig kézrekerítésre szólították fel. Semmi fonatja nem volt. Kemal függetlenségét kinyilvánítandó még az egyenruháját is levetette, s civilben irányította tovább a szervezkedést. Kiabekir pasa tisztikara nevében hűségéről biztosította, és továbbra is feljebbvalójának tekintette. A török tábornok parancsolt a 15. hadtestnek, amely a 3. hadtesttel együtt alkotta a 9. oszmán hadsereget. Ez az erő 18 ezer katonát és 46 ágyút jelentett. Később ugyanígy tette több parancsnok (Hüszejn Rauf, Ali Fuad, Refet Bele, Dzsevat Csorbanli és Fevzi Csakmak, Iszmet Inönü) is. Az erzerumi jogvédő társaság képviselőjének választotta.

1919. július 23. és augusztus 6. között ülésezett a keleti tartományok végrehajtó kongresszusa. Elnökévé Musztafa Kemalt választották. Itt fogadták el a felszabadító harc alapelveit.

2. Az egész nép ellenáll minden külföldi megszállási és beavatkozási kísérletnek.

3. Ha a központi kormány nem képes megvédeni a nemzet függetlenségét és az ország integritását, akkor erre a feladatra ideiglenes kormányt kell alakítani. Ezt a kormányt a nemzeti kongresszus fogja megválasztani.

4. A fő feladata a nemzeti erők mozgósítása és a szuverén nemzeti akarat érvényesítése.

5. A keresztény lakosságnak nem lehet olyan privilégiumokat biztosítani, amelyek ellentétben állnak a politikai szuverenitással és a társadalmi egyensúllyal.

7. Mindent el kell követni, hogy a nemzetgyűlés mielőbb összeülhessen és ellenőrzést gyakorolhasson a kormányzati ügyek felett.

1919. szeptember 4. - 13.-a között megtartották Sivasban a nemzeti kongresszust, s megerősítették az erzurumi határozatokat. Az eddig létrejött összes nemzeti szövetség, az Anatólia és Rumélia Jogainak Védelmi Szövetsége elnevezésű országos feladatkörű új, itt megalapított szövetségben egyesül.
Megválasztották a Képviseleti Bizottságot, Kemal vezetésével; amely innentől kezdve kormányként funkcionált. Az isztambuli kormány a kurdokat lázította Kemalék ellen, de ezt a lázadást hamar leverték. Kezdetben még azt is hangoztatták, hogy a szultánnal nincs bajuk, csupán a kormány minden rossznak okozója. Így a paraszti tömegek nagy részét vagy maguk mellé állították, vagy legrosszabb esetben semlegességre bírták. A posta és távírda irodák nem továbbították a kormány parancsait így Anatóliában minden befolyása megszűnt.

A kormány meghátrált. Október 2.-án lemondott Damat Ferrit, majd utóda Ali Riza elfogadva a legfontosabb kemalista követeléseket kiírta a választásokat. Kemal hívei nagy többséget szereztek, de tartva a konfrontációtól nem ment el Isztambulba. Hívei élén 1919. december 27.-én Ankarába érkezett. Ez volt az első lépés Ankara fővárossá tétele felé.

A Nagy Nemzetgyűlés 1920. január 20.-án nyílt meg Isztambulban. Elfogadta az Erzurumi és a Sivasi Határozatok alapján szervezett Nemzeti Paktumot.

· A Mondoroseban aláírt tűzszüneti megállapodás során a török hadsereg által megóvott török haza egyetlen, elválaszthatatlan és oszthatatlan egészet képez.
· Isztambul biztonságának megóvása után a tengerszorosokat (Dardanellák és a Boszporusz) a nemzetközi kereskedelem számára meg kell nyitni.
· A kisebbségek jogai ugyanolyan feltételekkel és olymódon lesz biztosítva Törökországban, mint a szomszédos, az antant tagállamai által megszállt, mohamedán országok népeinek.· A török nemzetnek és gazdaságának a fejlődését akadályozó, gátoló kapituláció érvénytelen.

Az angolok közbeléptek és III. 16.-án partra szálltak Isztambulban. A Kemalista Ziya Gökalpot, Fethi és Raufot Málta szigetére vitték. Damat Ferrit ex-nagyvezír visszatért a hatalomba. Kemált és társait in effigire, azaz távollétükben halálra ítélték, és sejk ül iszlám, a legfőbb vallási méltóság fetvát, azaz kiátkozó levelet bocsátott ki. Flesch István könyvében olvasható, hogy erre jegyezte meg az egyik halálraítélt, dr. Adnan Adivar, hogy „Utálom, ha ha halálra ítélnek, mindig borzasztóan idegesít!” Kemal közölte, hogy őt is zavarja. Felállította a Kalifa Hadseregét és a Próféta Hadseregét, amelyet Kemal ellen kívánt bevetni. Ahmed Anzavur vallási tébolyba esett banditái nevezték magukat a próféta katonáinak. A szultán pasai rangot adományozott Anzavur részére. Őket a cserkesz Ethem bej és testvérei által vezetett cserkesz szabadcsapatok számolták fel. A kalifa hadseregét Szülejman Sefik volt hadügyminiszter irányította nem sok tehetséggel. A polgárháború, amely nemzeti felszabadító háborúvá vált kitört. A szabadságharcot - mert annak kell nevezni az anatóliai harcokat - az értelmiség, a polgárság, a kereskedők és kisiparosok, a nagybirtokosok és a parasztok, a hadsereg szétzilált csoportjaira támaszkodva indította és szervezte országszerte. A "proletariátus", a nagyvárosok ipari munkássága kimaradt a felszabadító harcokból. A legfőbb mozgató erőnek a paraszti tömegek bizonyultak, akik a harcoktól a kettős elnyomatásuktól való szabadulását remélték: az Oszmán korra oly jellemző nagybirtokosi uzsorától, illetve a külföldi tőke által kézben tartott monopóliumok kiszolgáltatottságától.

1920. április 23.-án megnyílt Ankarában a nagy nemzetgyűlés. Kemalt megválasztották mind a Nagy Nemzetgyűlés, mind a héttagú végrehajtó bizottság elnökévé. A kormány vezetését Fevzi pasa hadügyminiszternek adta át. Az isztambuli kormány által szított felkeléseket 1920 végén leverték. Ezalatt került sor a sevresi békére[35], amelyet a szultánnal szemben az ankarai kormány nem ismert el. 1921. január 21.-én született meg az alkotmánytörvény. Itt leszögezték, hogy minden hatalom forrása és célja egyaránt a nép.

A görögök azonban új támadást indították semmibe véve az Antant Főtanács utasítását. Konstantin görög király magát Nagy Sándornak tartva indította meg támadását, azonban sem katonai sem emberi kvalitásai nem vetekedhettek vele. Eskihesir előtt, Inönünél azonban Ismet ezredes egy hatalmas négynapos csatában legyőzte a görögöket, akik háromszoros túlerőben voltak. A támadók véres fejjel futottak vissza a Bursa - Usak vonalig. Ez a vereség ébresztette rá az Antatnt vezetőit, hogy a sevresi békét nem lehet végrehajtani. Ezért jobb híján Londonban konferenciát hívtak össze, amelyre meghívták Musztafa Kemal, és az ankarai kormány képviselőit is. Ez volt a nemzetiek első elismerése nemzetközi diplomáciai szinten. Bekir Sami Kemal külügyminisztere kijelentette, hogy nem ismeri el az isztambuli kormányt. Tevfik pasa az isztambuli kabinet képviselője elment a konferenciára, de ott háttérbe húzódott. A törökök Izmir kiürítését és a külföldi csapatok távozását követelték. A franciák és az olaszok ezt elfogadhatónak tartották, míg az angolok és a görögök nem. Bekir Sami ezalatt gazdasági megállapodásokat, úgynevezett koncessziókat kötött az Antant hatalmakkal, de ezt az ankarai kormány nem ismerte el.

1921 tavaszán új görög támadás bontakozott ki, s ismét Ismet ezredes volt az, aki ismét Inönünél győzelmet aratott. Ennek a győzelemnek szemtanúja volt Ernst Hemmingway a későbbi világhírűvé vált regényíró. A Kilimandzsáró hava című művében így írt:

„Ezen a napon látott először halottakat fehér balettszoknyában és fölfelé hajló bojtos cipőben. A törökök állhatatosan és darabosan nyomultak előre, s ő látta, hogy a szoknyás emberek szaladnak, a tisztek közéjük lőnek, aztán maguk is szaladnak, s ő és az angol megfigyelő is szaladt, s a törökök csak jöttek előre csapatokba szakadozva.”

Konstantin[36] ezúttal oroszlánszívű Richárdhoz hasonlította magát, de a korabeli magyar élclap szerint maximum a lovához sikerült. Eskisehirt a törökök kiürítették, hogy felkészüljenek a végső csapásra. Kemal vállalta a népszerűtlen döntést, de teljhatalmat kért, amelyet augusztus 5.-i ülés után megkapott. Három hét alatt totális mozgósítást hajtott végre. A hadsereg részére lefoglalta minden anyagi készlet (élelmiszer,ruházat,üzemanyag) 40%-t, az állatok 20%-t, a fogatok 10%-t. Minden háztartás egy készlet fehérneműt, harisnyár és cipőt volt köteles előállítani és átadni. A fegyvert és lőszert asszonyok vitték a frontvonalra puszta kézben, vagy bivalyfogaton.

Ne félj, a vörös zászlók lángja messze világít,
Míg egyetlen tűzhely ég és izzik: mindhalálig.
Hazánk dicsőség-csillaga tündököl az égen,
Miénk, a nemzetünké, ragyog a messzi fényben!
Ne ráncold cifra arcodat, cicomázó félhold,
A kínból, szenvedésből, panaszból épp elég volt!
Vérük nem ontják többé, kik zászlódat kibontják,
Kik éltek, haltak érted: jogunkért, ős-szabadság!
Én mindöröktől fogva szabadon éltem, élek,
Őrült, ki homlokomra ütné a rab-pecsétet,
Akár az ár a partot, taposnám, összetörném,
Hogy új mederbe fogjon, nincs arra semmi törvény!
Ha napnyugat határán őrtállnak vasnaszádok,
Hitem acélfalával vértezve – szembeszállok!
Ne félj, a véreb szűköl! Nem fojtja meg hitünket,
Fogatlan ordasokkal mellünknek úgy se törhet.
Barát, vigyázz! Az aljast ne hagyd hazánkba lépni,
Mellvéd legyen a tested, mely golyóit kivédi.
Mégis remélj, az Isten derűs jövendölése
Beteljesül: ma, holnap – csak fegyvert fogj a kézbe!
Ahányat lépsz e földön, arra gondolj örökké,
Hány hősünk nyugszik ott lent, hány hősünk omlott röggé.
Halott apád kezéből vedd fegyverét kezedbe,
Hogy meggyalázza földünk, ne engedd senkinek se.
Nincs gyáva! Föl, előre e paradicsomkertért!...
És vértanú-had indul, megvédi ősi földjét.
Ház és vagyon, meg asszony nem kell a hosszú harcban,
Te légy velem, hazám, és segíts meg majd, ha baj van.
Lelkemnek, Isten, halld meg, örökké egy a vágya:
Szentélyed soha senki idegen ne gyalázza,
Fohászom szent hitünknek acélkemény alapja,
Igénk, hazám, a földed bevonja színaranyba.
Ezerszer izzó vassal égetném sírkövemre:
Hazám, teérted hullott sebemnek véres könnye,
Testem, magányos lelkem, mind följebb, égig szállna:
A párás éjszakán át világító világba.
Dicsőség dísze, Félhold, arcunkra vond a fényed!
Vérünk kiontott cseppje, az ős-jogot te védd meg!
Dúsan teremjen földed, gyümölcsös minden hajtás.
Kibontjuk, láng a zászlónk: vörös-szinű Szabadság!
Kardunk vasába írjuk hazánk: Függetlenséged!

Kemal augusztus 12.-én megjelent a fronton. Elkészítette a haditervet, végiglovagolta a Sakarya melletti frontvonalat. Alova megokrosodott, majd levetette magáról. A 22 napos nagy csatát bekötözve, egy vasúti kocsiból kiemelt üléshez kötve irányította, közkatonai egyenruhában, mivel nem volt hivatalos rendfokozata.

Kemal Eskihesirtől tíz napnyi távolságra vonult vissza, s mindent eltüntettett az útból. A víztelen síkságon való vonulás a görögök részére rémálommá vált. Éhezve, szomjazva, maláriától gyötörve értek a csata leendő színhelyére.

Augusztus 23.-án kezdődtek a harcok. Kemal hadvezéri talentuma új harcmodort dolgozott ki. Nem védelmi vonalat, hanem védelmi sávot védtek. A görögök, hol itt, hol ott törtek be a törökök védelmébe, de mindig elreteszelték a támadásukat. Egyetlen sikerük Haymana felé való áttörésük volt, de a vérveszteségeik hatására nem tudtak továbbmenni. Kemal felszámolta a betörést, majd szeptember 12.-én Sakarya mentén visszavonulásra késztette a görögöket.

Kemalt győzelméért 1921 szeptember19.-én marsallá nevezték ki, s gázi melléknevet kapta, mai győztest és dicsőségest jelent.

Az olaszok a sikerek hatására kiürítették Anatóliát, a franciák Kilikiát.

Kemal lemondott a teljhatalomról, de a Nemzetgyűlés most már korlátozás nélkül szavazta meg neki. Kemal Raufot választatta miniszterelnöknek, míg ő a döntő összecsapásra koncentrált.

A görögök főerőit Eskihsir mellett, Afyon Karahisar és Dulumpinar térségében állomásoztatták főerőiket. Kemal északon állomásoztatta erőit, majd titokban délre vitte őket az ellenfél felderítését tökéletesen becsapva.

1922. augusztus 26.-án adta ki híres parancsát. Katonák: Cél a Földközi tenger! Afoynnál áttört, majd Dumlupinárnál bekerítette a görög hadsereget augusztus 30.-ra. Négy nap alatt a görög haderő fele megsemmisült, s a parancsnokuk Trikupisz tábornok törzskarával együtt fogságba esett. Szeptember 9.-én a török visszavették Izmirt, azaz Szmirnát, s a város négy nap múlva tisztázatlan körülmények között leégett.

Október 11.-én Mundayaban Ismet ezredes Kemal nevében fegyverszünetet kötött. 1922. november 20.-án ült össze az új békekonferencia Lusanneban. Ismét Ismet ezredes lett a fő török tárgyaló. A konferencia 1923. április 4.-én félbeszakadt és 23.-án folytatódott. A végleges változatot július 24.-én írták alá.

Törökország lemondott a nem török területiről. Lakosságcserét hajtott végre a török és a görög állam. (1 300 000 görög és 400 000 török cserélt országot.) A béke lezárásban voltaképpen megszabadult az Antant hatalmak gyámkodásaitól. A harc véget ért, az építés időszaka kezdődött. Musztafa Kemalból gázi , majd rövidesen Atatürk lett, minden törökök atyja.

A fejezet megszületéséért külön köszönetem fejezem ki Dávid Géza professzor úrnak, akinek cikkéből az adatokat átvettem. Ugyanúgy köszönöm Flesch István úrnak a segítségét is, amelyet nagyszerű könyvével nyújtott.

A fiatal török állam felkeltette a magyarok rokonszenvét, és jó sok szakember ment dolgozni Atatürk Törökországába. 1924-ben kötött barátsági szerződést a magyar és a török állam, amelynek harmadik pontjában még a kölcsönös letelepedést is segítették. A szerződés ténylegesen 1927-ben lépett hatályba. A szerződés értelmében mindkét fél biztosította a másik állampolgárainak a teljes mozgási, letelepedési, kereskedelmi, és iparűzési szabadságot, azaz a legnagyobb kedvezményes elbánást.

A magyarok két legnagyobb illetékmentes exportcikke a nemes vetőmag és a tenyészló volt. Ennek egyik nagy szervezője Dr. Csiky Ferenc a 100 000 hektáron működő török állami ménesek főigazgatója és mind a magyar, mind a török kormány kormányfőtanácsosi címmel jutalmazta kiváló munkájáért. 1925 és 1935 közt 3 millió pengő értékben kötöttek üzletet. Dr. Csiky Ferenc nagy szervező volt; lovasklubot szervezett, és elérte, hogy Dr. Welmann Oszkár a Budapesti Állatorvosi Egyetem rektora végezze el Törökország állattenyésztésének általános felmérését. Az ő egyik javaslatára sikerült a tehenek tejhozamát két és félszeresére növelni.

Korszerű mintagazdaságot hoztak létre Ankara mellett. Itt volt Lippai Sándor majd György János[37](a mintagazdaság gépgyárban) igazgató, s itt dolgozott Csippek László és Kulin István agronómus is.

Ormos Imre kertépítő mérnökként tevékenykedett Törökországban. Neki Liszka Jenő személyében magyar asszisztense volt. Később mindketten egyetemi professzorok lettek.

Hazánkban számos török mezőgazdasági szakember tanult. Vecdet Erkun A Török Magyar Baráti Társaság egyik megalapítója is ide tartozott.

Haskó Sándor a Yüksek Ziraat Enstitötü állatorvosi karán professzori minőségében volt jelen.

Réthy Antal meteorológus 1925 és 1927 között építette ki a meteorológiai hálózatot az országban. 17 000 km-t utazott be, s felszerelt 4 első, 13 másod és 18 harmadrendű klímaállomást és 100 csapadékmérő állomást. Ő szerkesztette az első havonta megjelenő időjárás jelentést és az első meteorológiai évkönyvet. Ő mért először 0% nedvességtartalmat. Az ankarai meteorológiai obszervatórium is az ő munkáját dicséri, a mérnöki munkát pedig, veje Tittes György végezte.

A mezőgazdasági feldolgozóiparban, különösen a cukorgyártásban magyar szakmunkások végezték az iparág megteremtését és a szakmunkások.

Az energetikában is jelentős magyar részvétel volt, hiszen nyolc anatóliai áramfejlesztő telepeit a Ganz Villamossági Rt emberei helyezték üzembe. Konyában a város teljes villamos hálózatát ők oldották meg.

A tudomány terén is számos magyar kiválóság jelent meg Törökországban. Rásonyi László az ankarai egyetemen, annak hungarológiai tanszékén tanított 1935 és 1941 között.

Fekete Lajos turkulógus professzor 1937 és 1939 között a levéltárak feltárásában nyújtott segítséget.

Mészáros Gyula turkulógus professzor a Török Néprajzi Múzeum vezetője volt 1932-ig; s részt vett a török történettudományi és nyelvtudományi társaság munkájában.

Bartók Béla népdalgyűjtő körúton járt Törökországban, s kutatásai révén megerősítette a magyarok zenei anyanyelvének török eredetét.

A politikusok közül Friderich István volt Atatürknél, és egy díszkardot adott át neki, mint a magyar nép ajándékát. Ruszkay Jenő Abdullah bej néven a rádióadót üzemeltetett és sokat tett a két ország közeledéséért.

Walko Lajos külügyminiszter 1930-ban járt Törökországban viszonozva, Tevfik Rüstü külügyminiszter látogatását. Gömbös Gyula Miniszterelnök 1933. október 18.-án érkezett meg Kánya Kálmán külügyminiszter oldalán, de tárgyalásaik inkább fényesre, mint eredményesre sikerültek. A magyar nagykövetet Tahy Lászlónak hívták.

Összefoglalóan a fiatal Török Köztársaság fejlődéséhez tevékenyen hozzájárultak a magyarok, akik tovább ápolták a két nép barátságát.

Kemal a katonai győzelem után egy beszédében így figyelmeztette a hallgatóságot: „Ne higgyük, hogy azokkal a sikerekkel, amelyeket hadseregünk eddig kivívott, elértük hazánk valódi megváltását. Ezek a győzelmek csak előkészítették a talajt a jövő győzelmeinek számára. Ne bizakodjunk el katonai győzelmeink miatt! Inkább készüljünk fel újabb győzelmekre a tudomány és a gazdaság területén.”

Ehhez elsőként a legnehezebbet kellett megváltoztatni; a török mentalitást. Mind külső, mind belső értékek szempontjából a török nép és az itt élő nemzetiségiek egyaránt nem-európai értékrend szerint éltek és gondolkodtak. Kemal élete fő feladatának tekintette, hogy ezen változtasson.

Elsőnek az öltözködési szokásokon kívánt változtatni; hiszen az európai szemnek teljesen idegen volt a hagyományos török öltözködés.

1925-től felvilágosító körútra ment. Ha kellett gazdasági szempontokat helyezett előtérbe. A gázi Kastamonu városában a helyi szabóval mondatta ki, hogy a nemzetközi viselet kétszer annyiba kerül, mint a hazai. A különféle fejfedőkről pedig azt mondta, hogy „Sapkácska, fez és turbán. Mind drága, ésa pénzt érte idegenek zsebelik be. Bizony civilizálódnunk kell. Haladnunk. A civilizáció félelmetes tűz, elemészti mindazokat, akik nem vesznek róla tudomást.” Amikor Ineboluba érkezett, a helyi Török Tűzhely egyesületben így szólt a mindenféle népviseletbe öltözött híveihez:

„Uraim! Semmi szükség arra, hogy felújítsuk a régi öltözeteket. Nagyon jól illik ránk a nemzetközileg elfogadott civilizált ruházat is. Azok a törökök, akik megalapították a köztársaságukat, civilizált emberek. De én azt mondom Önöknek, hogy aki azt állítja magáról, hogy civilizált, annak be is kell ezt bizonyítania. Méghozzá eszméivel, mentalitásával, családi életével, egész életmódjával. És civilizáltságunkat és fejlettségünket nem utolsósorban külső megjelenésünkkel is bizonyítanunk kell. Most kérdéseket teszek fel Önöknek. Nemzeti a mi ruházatunk?

- Egyetértek ezzel. A ruhaválasztéknak az a nevetséges egyvelege, amit itt Önökön látunk, se nem nemzeti, sem nem nemzetközi. Nemzetünkhöz a civilizált, nemzetközi ruha a méltó. Ez felel meg neki, ezért is ezt fogjuk hordani. Lábunkon csizmát, vagy cipőt, lábszárunkon nadrágot, aztán inget, gallért, nyakkendőt, kabátot, mellényt. És persze mindenek betetőzéseképpen karimás főfödőt. Ezt egyértelművé akarom tenni: ezt a fejfedőt kalapnak hívják!”

Kemal szavait a török hírügynökség az utolsó faluba is eljuttatta. A fez és a hagyományos ruha eltűnt, s a népműveszeti múzeumokba került. Példamutatásban Kemal addig jutott, hogy, amikor Yunus Nadi szerkesztővel találkozott, annak kalapját a sajátjára cserélte el. És mert magyarok nélkül semmi sem képzelhető el, ezért Ürményházi József magyarországi kalaposmester 1927-től 1957-ben bekövetkezett halálig a nyúlszőrből készült divatkalap iparágát itt teremtette meg. A legjobb mester hírében állott és Isztambulban kalapgyárat is alapított.

A második lépcsőfok az európai kultúrkörbe való bekerüléshez a nők helyzetének rendezése volt. Atatürk tudta, hogy darázsfészekbe nyúlt, hiszen a moszlim világban a család, és a nemzetség nőtagjai tabutémának számítottak, s beszélni róla, szóbahozni nagy sértésnek számított. Az utcán a férfi ment elöl házastársa mögötte haladt, arcát szigorúan elfátyolozva, egyes helyeken még csadort is viselve. A művelt emberek emlékezetében még ott élhetett az a legenda, hogy Villám Bajezid szultán is azért keveredett háborúba Timur Lenk mongol fejdelemmel, mivel célzást tett annak feleségére. A nő másodrendű polgárnak számított, s a többnejűség is érvényben volt; hiszen Mohamed 4 fő feleséget és több ágyas tartását engedélyezett az igazhitűek számára. Ez azonban több, mint ezer évvel korábban volt, s Kemal felismerte, hogy a társadalom modernizálást a nők egyenjogúsításával kell kezdeni.

Erre személyesen is példát akart mutatni. Felesége Latife hanim, művelt, több nyelven beszélő, európai kultúrájú hölgy volt, aki iskolái egy részét Törökországon kívül végezte. Franciaországban járt egyetemre és hazahozta ezt a tudást.

Ennek a fiatal nőnek nagyon szép ízléses, európai öltözéke volt, ezért, amíg házasságuk tartott; Atatürk mindig az ő ruházatán mutatta be az ízléses modern női ruházatot. A divat formálásban egyes formálások szerint az ankarai magyar kolónia is részt vett; és egy Török Margit nevű hölgy ruhatárát a gázi elkérte és kiadta az egyik ruhagyárnak, hogy sorozatban ilyen ruhákat csináljanak. 1925-ben Kemal személyesen nyitotta meg azt az izmiri bált, ahol a török hölgyek először táncoltak nyilvánosan európai ruhában.

Atatürk élettársa Fikrije (még a házassága előttről) is európai divat szerint öltözködő hölgy volt, de őt érthető okokból Atatürk nem vitte magával bemutatni az új női öltözködést.

A gázi adoptált leányaival is példát kívánt mutatni. Modern, öntudatos európai látókörű nőket nevelt belőlük. Hadiárvák voltak és teljesen elhagyatottak. Szabiha Gökcen pilóta lett, az első török női hadirepülő; Afet tanítónő lett, majd Atatürk halála után doktori címet szerzett és az ankarai egyetem professzora lett. Ülkü, Zehra és Rükiye nem futott be ilyen rendkívüli életpályát, de személyükben ők is a női emancipációt jelentették. Ülkü ma is él. Volt egy fogadott fia is, Abdürrahim, aki az ankarai városi önkormányzatnál dolgozott halálig.

Hogy ne csak egy ember példamutatása maradjon a nőkkel való újféle bánásmód, ezért meg kellett teremteni a törvényi hátteret is. 1926. február 17.-én megszületett a svájci munkára létrehozott polgári törvénykönyv, s ez újabb lépés volt a női emancipáció felé. Megszűnt a válás azon formája, amely a férj kizárólagos akaratán nyugodott. A nők egyenlő mértékben részesedhettek az örökségből, mert a moszlim jog szerint csak a férfi részének a fele illette őket. Megszűnt a vallási házasság és a többnejűség. Lehetővé vált, hogy a nők a felsőoktatásban tanuljanak, valamint közszolgálati tevékenységet vállaljanak.

A törvényi háttér végig rendkívüli jelentőséggel bírt. A múlt lezárásaként 1925. november 30.-án végrehajtották a török állam szekularizációját. Minden moszlim intézmény gyakorlatilag ekkor szűnt meg. Bezárták az összes derviskolostort, szentélyt és mauzóleumot még a szultánsírokat. Kinyilvánították, hogy a Török Köztársaság nem tekinti magát jogfolytonosnak a Szultanátussal.

December 26.-án végrehajtották a naptárreformot, átvették az európai keresztény időszámítást és a 24 órából álló napot. Vasárnap lett a munkaszüneti nap s megszűnt az órák napkeltétől napnyugtáig számítása, ami napi öt ima idejét szabályozta.

Kemal mozgalmának hat alapelve volt, ezért a párt jelvényében hat nyilat helyeztek el. Ez a: republikanizmus, nacionalizmus, popularizmus, szekuralizmus, etatizmus, és a forradalmiság jelképének számított.

A republikanizmus a köztársasági eszmét; a nacionalizmus az egészséges nemzeti öntudatot; a populiarizmus a néppel és a népért folytatott politikát; az etatizmus a gazdaság állami irányítását; a forradalmiság a tartós és gyors reformot jelentette.

A Kemal által alapított Néppárt nem nyugat-európai típusú, hanem bolsevik típusú párt volt. Emiatt az alapeszmék sokkal gyorsabban, és sokkal mélyebbre hatottak, mint másutt. A kemalista eszméket vidéken, a kis falvakban is el kellett terjeszteni, hogy szellemileg homogén legyen a török nemzet. A párt és az állam kezdetben egybeolvadt, hiszen a tartományi kormányzók egyúttal a helyi pártszervezet vezetőivé is lettek. Ennek ellenére Kemal úgy rendelkezett, hogy az igazi demokrácia nem lehet egypártrendszer. Egyik legközelebbi barátját Ali Fuadot felkérte, hogy alapítson ellenzéki pártot. A Haladó Pártba sorra léptek be a kemali „régi gárda” képviselői, akik kiszorultak a hatalomból, vagy nem értettek egyet a gázi intézkedéseivel. A nyomokban meglevő ellenzék, az egykori ifjútörök politikusok szintén ide tartottak. Amikor azonban Kemal ellen merényletek sorozatát akarták elkövetni, és ezt összefüggésbe hozták a haladó párttal; Kemal maga oszlatta fel a szervezetet. A török társadalom még nem volt érett a többpártrendszerre.

A modernség másik feltétele a latin betűs írás átvétele és a török sajátosságokhoz való hozzáigazítása volt. A török hangrendhez és nyelvtanhoz nem igazán illeszkedő arab írást ebben az időben váltották fel a latin írásjegyek. 1929-től vált hivatalossá a latin betűs török írás. Az egész nemzet iskolapadba ült. Parkokban, iskolákban, kávéházakban, szabad és zárt térben tanították az új írást Kemal és munkatársai. Aki elvégezte a tanfolyamot, az igazolást kapott erről. Három hónap volt az áttérésre és 1929 januárjától minden sajtótermék csak latin betűvel jelenhetett meg. A gázi a nemzetgyűléstől kapott egy gyönyörű aranytáblát, amelybe dombornyomással az új ABC- t vésték bele. Egyes kutatók szerint az új írás kialakításában magyar nyelvészek vettek részt.

Az europanizálás szintén fontos eleme volt a nevek átalakítása. Addig ugyanis csupán a törököknek csak keresztnevük volt, és a nemzetségük illetve a ragadványnevük alapján különböztették meg őket. Kemal az Atatürk, azaz a „törökök atyja” elnevezést vette fel, húga Makbule pedig Atadan, azaz „az atya családjából való”. Egyik fogadott leánya Szabiha pilótanő, a Gökcen azaz „égi” nevet kapta. Ismet pasa győzelmei helyéről Inönü, Raf Orbay, Ali Fuad Cebesoy lett. A katonák nagy része helytállásuk emlékéül a „kemény”, a „vas”, a „szikla” és más ehhez hasonló kifejezéseket vettek fel, de nem volt ritka az olyan szóösszetétel, mint a „vaskéz”, gondolva Szulejman Demirel török poltikusra.

Az ország azonban még nem jutott el arra a szintre, amire Atatürk szerette volna. Sok munkájába került, de, amikor 1938. november 10.-én meghalt a temetési ment mentén az egyszerű „Mehmetcsikek” ezrei kiabálták: Ata! Ata! „Atya” „Atya”!

1938. november 10.-én 9 óra 5 perckor a modern Törökország megteremtője meghalt. Utoljára kezelőorvosához szólt s azt mondta: Béke veled. Szárnysegédje mellbe lőtte magát, de őt meg tudták menteni.

A kormány gyászjelentése így szólt: „Csak abból tudunk vigaszt meríteni, hogy szívvel, lélekkel ragaszkodunk az elhunyt nagy művéhez, és elhatározott szándékunk, hogy továbbra is drága hazánk szolgálatának szenteljük magunkat. Ez a nagy mű hallhatatlan, és ez a Török Köztársaság.”

Ágyútalpra helyezték a holttestet, amelyet bebalzsamoztak, s a Dolmabahcse palotában ravataloztak fel. A magyar állam hivatalosan is gyászolta a török nép nagy fiát. November 21.-én gyászlobgó lengett valamennyi magyar középületen.

Musztafa Kemal Atatürk, a Török Köztársaság megteremtője
Komplex nemzetközi történelem verseny

Ebben a tanévben először meghirdeti a Török Köztársaság Nagykövetsége, az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság, Ege Seramik Kft., Raabe Tanácsadó és Kiadó Kft., Rufus Computer és a Coldwell Kiadó komplex történelem versenyét Kemal Atatürk-emlékverseny címmel.

Versenyünket a 12–18 éves általános és középiskolai diákok számára rendezzük, s az OM szakmailag támogatja.

A verseny célja Musztafa Kemal Atatürk életéről és tevékenységéről ismeretek bővítése, rendszerezése, valamint az iskolák közötti kapcsolatok ápolása határainkon innen és túl. A versenyre írásban (Ősz Gábor BP. XIII.Hegedűs Gyula utca 68 II 18/a 1133) vagy e-mailben 2004. VI. 15-ig lehet jelentkezni. oszgabor@freemail.hu. mail címen.

A versenyen 4 fős csapatok indulhatnak, (egy iskola több csapatot is indíthat.) Az első két forduló levelező rendszerű. A csapatok kétszer 33 feladatot kapnak. Amint megkaptuk az első sorozat megoldásait, küldjük a következő kérdéssort. A versenyhez elengedhetetlenül szükséges irodalomjegyzéket a jelentkezés visszaigazolásakor kapják meg az érintettek. A versenyt alapvetően az Interneten keresztül bonyolítjuk, tehát célszerű a www.civilhirado.hu-n vezetett honlapot figyelni. és a www.Kemalataturk.hu -t figyelni.

A döntőre a legtöbb pontot elért 10 csapatot hívjuk meg. Szükség esetén középdöntőt is tartunk. A döntő időpontja: 2004. november 20. szombat

Amennyiben bővebb információra van szükségük, kérem, hívják az ÓMT központi üzenetrögzítős számát 3316947 vagy a 06-1-339-0747-es lakástelefont, illetve tájékozódhatnak a oszgabor@freemail.hu címen.

A szállást a Deák Ferenc kollégium biztosítja. Az utazás- és a szállásköltséget az iskolák, egyéb költségeket a verseny rendezősége fedezi. Várjuk a jelentkezéseket!

9. Petőfi Sándor Általános Iskola Gimnázium és Szakközépiskola turkyildiz

20. Hogyan győződött meg Kemal Atatürk, hogy megtanulták az új latin betűs írást hazájában?

23. Hogy nevezték azt a villát, amit Kemal Ataturk a néptől ajándékba kapott?

5. Mit kellett az utolsó nagy támadáskor minden török háztartásnak leadni a hadsereg számára?

a) a török közkatona beceneve b) a török tiszt neve c) a török tábornok neve

Kiselőadás. Az adott témák alapján a csapat egy tagja készüljön fel önállóan. 10 pont jár az előadásért és 10 pont a tartalomért.

Musztafa Kemal Atatürk a modern török állam megteremtője (idő és hely)………………… született …………………… és ……………………….. házasságából. Kezdetben …………………………… világi iskolájába járt. A Kemal nevet …………………………….. kapta,míg az Atatürköt …………………………………………………………………………………… Másik mellékneve a gázi, amelyet a ………………………………………….. győzelméért kapott. Atatürk világhírt jelentő első ütközetéről …………………… mellett a magyar ……………………………………… tudósított.

VII. Feladat. Tartsál beszédet Kemal Atatürk stílusában. Képzeld, hogy te vagy a török államférfi és meg kell győznöd a képviselőházat! 10 pont

4. Miért kell minden családnak beszolgáltatni dolgokat a döntő csata előtt?

1. Uralkodó lehettem volna, ha nem törlik el a szultanátust; így csak kalifa lettem. Volt, akinek ez túl sok volt, másnak túl kevés. Allah bocsásson meg nekik! „Nehéz a szultánfik élete” jeligére a kiadóba

2. Orvos voltam, de rájöttem, hogy a török társadalmat kell orvosolnom. Atatürk legbelső baráti köréhez tartoztam. „Nem kell hálapénz!” jeligére a kiadóba

3. Az utolsó szultán voltam, senki tanácsára nem hallgattam. Szégyenemre a gyaurok kegyelemkenyerén kell élnem. „Allah elpártolt tőlem” jeligére a kiadóba

4. Hadvezér voltam, legyőztem ellenfeleimet. Karszot is én vettem vissza, a dasnakokat is én vertem le. „Pasa” jeligére a kiadóba

5. Érdekli hogyan lett egy pesti egyetemistából muszlim zarándok? Ha elolvassa a „Kelet varázsát”, megtudja mi történt Gallipolinál. „Kelet vándora” jeligére a kiadóba

6. Magyar vagyok, s Atatürk hívására érkeztem Törökországba. Nekem köszönhető, hogy van itt időjárás jelentés. „Essen már az eső!” jeligére a kiadóba

7. Német tábornok vagyok, s általában győzni szoktam. Ajánlom figyelmükbe azt a szőke török alezredest, aki Gallipolinál győzni tudott. Örülök, hogy a parancsnoka lehettem. „Zsebóracsere” jeligére a kiadóba

8. A férjem orvos, én költő vagyok. E rendkívüli időkben a propaganda szolgálatába állítom tehetségemet. „Emanci Paula” jeligére a kiadóba

9. Katona voltam, de a diplomácia terén is helyt tudtam állni. Nem véletlen, hogy én lettem Atatürk utóda. „Méltó örökös” jeligére a kiadóba

10. Magyar turkológus vagyok, egyetemi tanár. Én írtam többek között a „Hidak a Dunán” című munkát. megszerettettem a magyar nyelvet és kultúrát a török diákokkal. „Attila” jeligére a kiadóba

3. Ali baba és a négy rabló – Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium Felkészítő: Molnárné Kövér Ibolya

6. Türk Yildizi - Petőfi Sándor Általános Iskola Gimnázium és Szakközépiskola Felkészítő: Kőhalminé Rédei Aliz

[1] A hivatalnokok és a tanult emberek megnevezése ebben a korban. Századosi rangig így szólították a tiszteket is, a tanítókat, a kézműveseket és iparosokat, valamint a moszlim méltóságokat és a hivatalnokokat.

[2] Moszlim hitre tért zsidó elnevezése.Szó szerint visszafordulót jelent.

[3] Flesch István: Atatürk és kora, Corvina 2004.

[4] Ma Bitola

[5] Törökül ezt az intézményt aszkeri idadinak nevezték.

[6] A XIX. század végén ennek a mozgalomnak a hívei próbálták felülről jövő reformokkal modernizálni a Török szultánságot

[7] Az orvosi egyetemisták szervezkedése 1898-ból

[8] Vatan- azaz Haza volt a címe Kemal drámájának.

[9] A múlt emlékeként még a török tábornokokat megillette a pasa cím.

[10] Az Oszmán birodalom megreformálásnak terve

[11] A szó osztagot jelent.

[12] Jakub Dzsemal hivatásos bérgyilkos volt, aki az Egység és Haladás párt ellenfeleit tette el az útból.

[13] Kemal személyleírása ott volt a vámtisztnél, de tiszt nem szerette az európaikat, s passzív módon ártott nekik Musztafa Kemal elengedésével.

[14] A békét 1912. október 28.-án a Lusanne melletti Ouchyban kötötték meg.

[15] A triumvirátus ekkor még egy hadseregreformot is végrehajtott, amelyben majd 2000 tisztet nyugdíjaztak, köztük 33 tábornok és 95 dandártábornok.

[16] Az egyház világi uralma, amelynek lényege, hogy valamennyi fontosabb állami tisztséget vallási vezetők töltenek be. Ennek ellentéte a szekularizáció, ami az állam és az egyház teljes elválasztása.

[17] Liman von Sanders, Otto

(Stolp, 1855.febr.17. - München, 1929.aug.22.)

Német (porosz) lovassági tábornok, török marsall (Liman pasa). 1913-ban a konstantinápolyi német katonai misszió vezetője, a török hadsereg újjászervezője. Tevékenysége súlyos külpolitikai feszültségeket okozott a német-orosz kapcsolatokban, amely mögött az orosz vezetés Tengerszorosok iránti érdeklődése állt. 1914-ben először a teljes török szárazföldi haderő, majd a kaukázusi, később a kisázsiai török 5. hadsereg 1918.márciustól a török hadsereg főparancsnoka. Vezetésével a török csapatok 1915-1916-ban visszaverték a gallipoli-hadművelet keretében partraszálló brit csapatokat.

[18] Brit-francia-orosz megállapodás Oroszország igényeinek elismeréséről a Dardanellákra és a Boszporuszra. A Gallipoli-hadművelet megkezdése előtt az Antant-hatalmak kísérletet tettek Törökországgal szembeni hadicéljaik egyeztetésére. E tekintetben a tengerszoros-egyezmény a Sykes-Picot-egyezmény előzményének tekinthető. - A brit külügyminisztérium 1914. november 1.-én a kijelentette, hogy Törökország nem lehet többé a Tengerszorosok őrzője. Több hónapi egyeztetés után Szergej Szazonov orosz külügyminiszter 1915. március 4.-i, a brit és francia kormánynak eljuttatott emlékeztetőjében fejtette ki kormányának álláspontját. Ebben leszögezte, hogy Oroszország csak olyan megoldást tud elfogadni, amely lehetővé teszi Isztambul, a Márvány-tenger partvidéke és szigetei, a Dardanellák, dél-Thrákia keleti része, a Boszporusz - Sakarya - Izmit-öböl határolta terület bekebelezését a cári birodalomba. Az igényeket a francia kormány kezdetben túlzottnak tartotta és csak a Tengerszorosok szabad használatát kívánta garantálni Oroszországnak. Szazonov követeléseinek alátámasztására a zsarolástól sem riadt vissza közölte, hogy az orosz igények elutasítása esetén lemond külügyminiszteri pozíciójáról, és utóda minden bizonnyal a német-osztrák - orosz három császár szövetsége felújításának híve lesz (ez az Oroszország és a Központi Hatalmak között folytatott különbéke tárgyalások idején több volt üres fenyegetőzésnél). Ezért Párizs, hangsúlyozva a Szíriára vonatkozó francia igényeket, engedett az orosz követeléseknek. 1915.márc.12-i (amely a tengerszoros-egyezmény dátumának tekinthető) jegyzékében Sir Edward Grey brit külügyminiszter jelezte, hogy Nagy-Britannia részéről is elfogadhatónak tartja az orosz igényeket, amennyiben az Antant Hatalmak győznek és Nagy-Britannia, illetve Francia kívánságai maradéktalanul teljesülnek. E napon George William Buchanan szentpétervári brit követ részletes jegyzékben fejtette ki, hogy Nagy-Britannia Törökországból az arablakta területekre, illetve kompenzációként az 1907. augusztus 31.-i brit-orosz megállapodásban semleges területnek nyilvánított Közép-Perzsiára és Iszpahán környékére tart igényt. E brit igényt Szazonov 1915. március 22.-én tudomásul vette. A tengerszoros-egyezményhez Maurice George Paléologue szentpétervári francia követ április 10.-i szóbeli jegyzékében csatlakozott. A szovjet - orosz kormány 1917. november 8.-i békedekrétumával a tengerszoros-egyezményt (is) semmisnek mondta ki, s később nyilvánosságra hozta.

[19] A németek Törökországi jelenléte nem volt előzmény nélküli. Ilyen volt a nevezetes Bagdad vasút. A (bagdadi vasút) vasúti összeköttetés Törökország területén Haidar Pasától az Isztambullal szembeni parton, majd Anatólián át Konyáig, onnan Bagdadon és Basrán át a Perzsa-öbölig. Szűk értelemben a Bagdad vasút a Konyától a Perzsa-öbölig tartó szakaszt jelentette, a Konyáig tartó szakaszt anatóliai vasút néven is emlegették. - Az első, 93 km-es Haidar pasa - Izmud szakaszt a török kormány 1870-ben kezdte építtetni. 1888-ban a Deutsche Bank koncessziót kapott a nyugat-anatóliai, Angoráig terjedő 485 km-es szárnyvonal építésére, amelyen 1892-ben indult meg a forgalom. A német nehézipar kapacitásának kihasználására a Deutsche-, a Dresdner-Bank és más, kisebb bankok részvételével megalakult az Anatóliai Vasúttársaság, amely a Perzsa-öbölig terjedő vonal építésén túl megszerezte a Haidar Pasa kikötő modernizálásának koncesszióját is. - A mintegy 3200 km-es Bagdad Vasút szárazföldi összeköttetést teremthetett a Szuezi-csatorna kiiktatásával India felé, megerősíthette Törökország befolyását a térségben, illetve katonai és gazdasági szerepet játszhatott Mezopotániában. Ezzel sértette a brit érdekeket, valamint a perzsiai befolyásra törekvő orosz kormányt. Szentpétervárott 1911.augusztust 19.-én Németország és Oroszország megegyezett, hogy Oroszország nem akadályozza a Bagdad vasút építését, sőt a perzsiai hálózatot csatlakoztatja ahhoz, Németország pedig kötelezte magát, hogy Perzsiában csak kereskedelmi célokat követ. - 1907-ben a Bagdad vasút elérte a Taurus lábánál fekvő Eregli városát, 1918-ig pedig elkészült a Tigris-folyó közelében álló Nisitinig terjedő szakasz, ezzel a teljes hossz ²/₃-a, 2100 km.

[20] Nagy-Britannia Egyesült Királyság szárazföldi hadereje az I. világháború idején. A 46 milliós nagyhatalom 650 000 fős békelétszámmal és 1,2 millió kiképzett tartalékossal rendelkező hadereje nagyrészt a gyarmatokon állomásozott. A kiválóan lövő, erős fizikumú katonákból álló hivatásos brit hadsereg első lépcsője (a tábori hadsereg 6 gyalogos és 1 lovas hadosztállyal, 160 000 fővel, hadosztályonként 18 000 puskával, 24 géppuskával, 76 tábori löveggel) 1914. augusztus 8.-tól mint brit expedíciós hadsereg szállt partra Ostendében és Zeebrüggében, miközben hajók tucatjai hoztak további 100 000 behívottat Ausztráliából, Kanadából, Dél-Afrikából és Indiából. A hivatásos tisztek és katonák nagy száma miatt a második lépcső újoncaiból azonnal fel lehetett állítani az új kötelékeket. - A tüzérség elit fegyvernemnek számított mind korszerűsége, mind legénység száma, mind kiképzettsége alapján. A gyalogság alatta maradt a német gyalogság hatékonyságának a gyarmati kis háborúkkhoz szoktak, nem ismerték a tömeges találkozóharc megvívásának módjait, a hosszú meneteket, a mozgóháború offenzív manővereit. Nagy-Britannia hadiipari kapacitása, ill. a hivatásos brit hadsereg keretei lehetővé tették a háború folyamán további 1 milliós, nehézfegyverzettel ellátott haderő felállítását és (részletekben végrehajtott) partra szállítását.

[21] A cári Oroszország szárazföldi hadereje az I. világháborúban. Az orosz hadsereg sor és tartalékos alakulatokra oszlott. Az 1912-es véderőtörvény 21 év időtartamú védkötelezettséget írt elő, ebből a gyalogságnál és a tábori tüzérségnél 3, a többi fegyvernemnél 4 évet kellett tényleges szolgálatban tölteni, a többit tartalékban. Oroszország területe 37 hadtest-körzetre oszlott, a mozgósításkor mindegyik 1 tartalék hadosztályt állított fel. Az I. világháború kezdetén az orosz hadsereget 74 gyalogos és 37 tartalékos hadosztály 17 önálló lövészdandár, 24 lovas. és 10 tartalékos kozákhadosztály, 1 önálló kozák gyalogosdandár., valamint 74 tábori tüzérdandár alkotta. - A legmagasabb kötelék a lövészhadtest volt, amely 2 gyalogos és 1 tartalékhadosztályból, 1 lovashadosztályból, 2 tábori tüzérdandárból, valamint mű., híradó- és hadtápcsapatokból állt (a hadra kelt seregben nem minden hadtestbe osztottak be tart. és lovashadosztályokat). A gyalogoshadosztály 2 dandárba sorolt 4 lövészezred. 16 zászlóaljával és 16 géppuskás osztagával, valamintmint 2-3 lovasszázaddal és 1 tábori tüzér dandár 2 tábori tüzér ezredével rendelkezett; állománya 21 000 katolikus, 48 legénység és 32 géppuskás volt. Létezett még 5 gárdahadosztály és 4 gránátos-hadosztály. is. A hadra kelt tábori hadseregek 3-5 hadtestből, tartalékos lövész, tüzér és lovas magasabb-egységekből, műszaki és ellátó egységekből állt. Ezeket az Európában 2 frontparancsnokság (hadseregcsoport) fogta össze, ami hadműveleti irányító szerv volt, közvetlen csapatok nélkül. - Az 1904-1905-ös vesztes orosz-japán háború után, jórészt francia segítséggel az orosz hadseregben reformokat hajtottak végre, amelynek nyomán a katonák kiképzése, fegyverzete és felszerelése 1914-ben megfelelt az átlagos európai színvonalnak. Különösen a tábori tüzér (orosz, francia és német) löveg-anyaga számított modernnek, s a lovassága is kiváló volt. A motorizáltság szintje viszont alacsony, ezért és a gyér vasúthálózat miatt a felvonulás és az utánpótlás nehézkes volt. - Az 1914. augusztusában 1 418 000 fős békelétszámmal rendelkező orosz hadsereg a mozgósítás után 5,4 millió főt számlált, 6800 löveggel és 3900 géppuskával bírt. Az I. világháború idején az orosz hadseregbe több mint 15 millió embert hívtak be, 1917. szeptemberben a tábori hadseregekben 7 millió katona szolgált Az orosz hadsereg legfelsőbb hadura 1917.márc.16-ig II. Miklós cár volt, mellette működött a Hadsereg-főparancsnokság. Az orosz hadsereg az I. világháború kitörésétől a Baltikumtól Bukovináig, Románia hadbalépésétől a Fekete-tengerig, Törökország hadbalépésétől a Kaukázusban folytatott hadműveleteket. A Balti-tengertől a Feketéig terjedő keleti hadszíntér a két fő hadszíntér egyike volt. - 1914. augusztus - szeptemberben Európában az Északnyugati Fronthoz (főparancsnok Jakov Zsilinszkij lovassági tábornok, akit a kelet-poroszországi vereség miatt 1914.szept.16-án leváltanak, utána Nyikolaj Ruzszkij gyalogsági tábornok 1915. március 26-ig, majd Mihail Alekszejev gyalogsági tábornok) a Baltikumban és észak-Lengyelországban küzdő 1., 2. és 5. hadsereg; a Délnyugati Fronthoz (főparancsnok Nyikolaj Ivanov tüzér tábornok, 1916. március 17.-től Alekszej Bruszilov lovassági tábornok, 1917. június 4.-től Alekszej Gutor altábornagy) a Galíciában harcoló 4., 9., 3. és 8. hadsereg tartozott. A 11. hadsereget 1914. októberben hozták létre, és 1915. márciusáig a przemyšl-i erődrendszert zárta körül. A 10. és 12. hadsereget a Baltikumban 1915. áprilisban az Északnyugati Front kötelékében alakították meg. Az ugyancsak az Északnyugati Front keretében 1915. júliusban alakított 13. hadsereget az év végén feloszlatták. A 7. hadsereget 1915. szeptemberben küldték a hadműveleti területre. 1915.szept-ben a 2 front helyett hármat szerveztek. Az Északi Fronthoz a 12. és az 5, a Nyugati Fronthoz az 1., 2., 10., 4. és 3., a Délnyugati Fronthoz a 8., 11., 7. és 9. hadsereg. tartozott. A 4. hadsereget 1916. április - májusában megszüntették. 1916. augusztusában a Nyugati Front kötelékében felállították a néhány hónapig létező Gurko-hadsereget. 1916 végéig a Délnyugati Front állományában létrehozták az Elkülönített Hadsereget. 1916. decemberében megszervezték a Román Frontot (főparancsnok Dmitrij Scserbacsov gyalogsági tábornok), amelyhez a 9., 4. és 6. hadsereg tartozott. A Kaukázusi Frontot (főparancsnok: Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg; parancsnok: Mihail Voroncov altábornagy, 1915. januárjától Nyikolaj Jugyenics gyalogsági tábornok; főparancsnok. [és parancsnok] 1917. május – december között Nyikolaj Przsevalszkij gyalogsági tábornok) 1914-től a 9. és 10., 1916-tól az 1. és 2. hadsereg (mindig kettő) képezte. Ez a vezetési rendszer 1917. december 17-ig maradt meg. - Az orosz hadsereget az I. világháború idején nyugati szövetségesei jelentős mennyiségű fegyver-, lőszer- és alapanyag-utánpótlással segítették, tengeri úton, Murmanszk, Arhangelszk, ill. Vlagyivosztok kikötőin át. Az 1917. december 17.-i fegyverszünet, ill. az 1918. március 3.-i Breszt-Litovszk-i béke a orosz hadsereg végét is jelentette. 1918. február 21-én az intervenció elhárítására, a fehérgárdista alakulatok elleni harcra, valamint polgárháborús célokra megalakult a szovjet-orosz Vörös Hadsereg.

[22] Mohamed, V., Resad

(Konstantinápoly, 1844.nov.2. - Konstantinápoly, 1918.júl.3.)

Az Oszmán Birodalom uralkodója <szultán> (1909-1918). Hagyományos iszlám nevelésben részesült, perzsa irodalmat tanult, erősen érdeklődött a török és az iszlám történelem iránt. Bátyja, II. Abdülhamid (uralkodott 1876-1909) lemondatása után, 1909.ápr.27-én került a trónra . Finom és barátságos úriember, ám uralkodásra alkalmatlan. Mint egy alkotmányos monarchia feje minden hatalmat átengedett az "ifjútörök" Egység és Haladás Bizottságának, egy nemzeti-liberális mozgalomnak. A biztonsági tanácsára 1911-ben Thrákiába és Albániába utazott. 1912-1913-ban, a Balkán-háborúk alatt Törökország elvesztette csaknem összes Eu-i területét, majd az 1911-1912-es olasz-török háborúban Tripolit is. Bár sokan ellenezték, a szultán nem tudott szembeszegülni a 3 erőskezű pasa (a honvédelmi, a tengerészeti miniszter és a nagyvezír) akaratával, s belépett az I. világháborúba a Központi Hatalmak oldalán. Kalifaként szent háborút hirdetett, s felhívott minden iszlám-hívőt, különösen az Antant uralma alatt álló területeken élőket, a csatlakozásra. 6 hónappal halála után a szövetségesek megszállták Konstantinápolyt.

[23] Békekonferencia

<Conférence de paix; Peace-conference> az I. világháborút lezáró békerendszert kidolgozó testület és tanácskozás-sorozat. A világháborúban győztes Antant-hatalmak hívták össze Párizsba. Az 1919. január 18. és 1920. január 21. között működő békekonferencia a török békeszerződés kidolgozásával (más történészek szerint a békekötési kérdésekben csak a még tovább tanácskozó brit, francia és olasz miniszterelnök megbeszélései után) fejeződött be.

A békekonferencia 1919. január 18.-án tartott első plenáris ülésén választotta elnökévé Georges Clemenceau francia miniszterelnököt. Szervezetének kimunkálója és legfontosabb döntési fóruma a Legfelsőbb Haditanácsból <Conseil Supéreieur de Guerre; Supreme War Council> 1919. január 12.-én létrejött, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, az USA és Japán kormányfőiből és külügyminisztereiből álló Tízek Tanácsa <Conseil des Deix; Council of Ten>, amelyet a békekonferencia Főtanácsaként <Conseil Supréme; Supreme Council> is emlegettek. A plenáris üléseken minden szavazati joggal felruházott ország küldöttsége részt vehetett. A plenáris üléseken kívül működő bizottságok <Commission; Committee> összetételét a Főtanács határozta meg. A Főtanácsot alkotó 5 ország delegátusai minden bizottság ülésein megjelenhettek, a többi állam vagy domínium (Arábia, Ausztrália, Belgium, Csehszlovákia, Dél-Afrika, Görögország, India, Kanada, Kína, Lengyelország, Portugália, Románia, Szerbia, Sziám, Új-Zéland) képviselői csak az őket közvetlenül érintő kérdéseket tárgyaló bizottságokban vehettek részt. Azon országok, amelyek hadműveletekben nem vettek részt, de hadüzenetet küldtek a Központi Hatalmak bármely tagjának vagy megszakították vele (velük) a diplomáciai viszonyt, csak a plenáris üléseken lehettek jelen (Bolívia, Ecuador, Guatemala, Haiti, Honduras, Kuba, Libéria, Nicaragua, Panama, Peru, Uruguay). A semleges országok csak írásbeli vagy szóbeli előterjesztést tehettek az őket közvetlenül érintő kérdésekben. A plenáris ülések nyilvánosan, a Főtanács és a bizottságok zárt üléseken dolgoztak. –

A békeszerződések kidolgozása a Főtanácsban és az általa létrehozott bizottságokban folyt, a plenáris ülések inkább reprezentatív jellegűek voltak. A döntő szót a Főtanácsban mondták ki, amely 1919. március 24.-től jún. végéig Ötök Tanácsaként (<Conseil des Ciuq; Council of Five>, Fr., NBr., Ol., az USA és Japán külügyminisztere) és Négyek Tanácsaként <Conseil des Quatre; Council of Four> kettéosztva működött. Az utóbbi munkájában Clemenceau francia, David Lloyd George brit, Vittorio Orlando olasz miniszterelnök és Woodrow Wilson am. elnök mellett Japán képviselője az európai ügyekben való érdektelenségét hangoztatva nem vett részt. A Főtanács a versaillesi béke 1919. június 28.-i aláírása és Wilson hazautazása után 1920. január 10.-ig, a német békeszerződés életbe lépéséig a Delegációk Vezetőinek Tanácsa <Conseil des Chefs des Délégations; Council of the Leaders of Delegations> néven funkcionált. 1920. január 10. után a Főtanács ismét kettéosztva működött a főbb politikai kérdéseket eldöntő Kormányfők Tanácsaként <Conseil des Premiers Ministres; Council of the Premiers> és az annak hatáskörébe nem vont ügyeket tárgyaló Külügyminiszterek Tanácsaként <Conseil des Minstres des Affaires Étrangeres; Council of the Foreign Secretarys>.

A békekonferencián a vesztes országok delegációi csak a velük kötendő békeszerződés szövegének átvételére és egyszeri, szóban előadott, a szerződéssel kapcsolatos álláspontjuk ismertetésére kaptak lehetőséget, de magára a békekonferenciára nem kaptak meghívást. 1920. január 21.-én az 1919. december 11.-13.-án Londonban kötött brit - francia megállapodás értelmében, a többi nagyhatalommal egyetértésben, a békekonferencia és a Főtanács beszüntette a tevékenységét. A békeszerződések és az új európai hatalmi politika fő kérdéseivel a Londonban ülésező Kormányfők Tanácsa és Külügyminiszterek Tanácsa, a részletkérdések kidolgozásával a Párizsban ülésező, 1920. január 21.-én megalakuló Nagykövetek Tanácsa <Conseil des Ambassadeurs; Conference of Ambassadors> foglalkozott. - A háb-t követő gazd. problémák megoldására 1919.febr.8-án felállították a Gazdasági Főtanácsot <Supréme Conseil Économic; Supreme Economic Council>, amely a szöv., a semleges, a vesztes országok és elvileg Oroszország segélyezését és ellátását biztosította, illetve a legyőzött országok elleni gazdasági blokádot felügyelte (tartotta fenn vagy szüntette meg); de mindezek végrehajtása a Főtanács döntésétől függött. A kialakítandó új európai békerendszer biztosítására létrehozták a Nemzetek Szövetségét. A megnövekedett munkanélküliség, a foglalkoztatottság, a szakszervezetek és a kormányzatok együttműködési problémáinak kezelésére még a békekonferencián elhatározták Nemzetközi Munkaügyi Szervezet <Organisation Internationale des Travail; International Labour Organisation> megalakítását. Alapszabályát a békekonferencia 5. plenáris ülése 1919. április 28.-án fogadta el, ez bekerült a békeszerződések XIII. fejezetébe. Felállítása 45 taggal Washingtonban 1919. októberében történt meg, központja Genf lett.

[24] Emberveszteségek az I. világháborúban

A meghalt és eltűnt katonai és polgári személyek összessége a hadszíntereken 1914-1918 között. Az emberveszteségek nem korlátozódtak a katonákra, a háborús övezetekben sok civil is elhunyt (a háború következményeként). Demográfusok az emberveszteségek közé sorolják a kiesett születéseket is. Ezek száma a hadviselő feleknél meghaladta a harctéri áldozatok számát. Az emberveszteségek mértékét növelik a járványok (pl. spanyolnátha) és a katonai betegségek következtében elhaltak. Különösen Románia, Szerbia és Törökország veszteségei voltak nagyok e téren. - Mindent összevetve, az I. világháború következtében a részt vevő országok lakossága mintegy 30 millió fővel apadt. Mivel a háború a legtöbb hadviselő fél közig-át szétzilálta, az emberveszteségek pontos számát nem lehet meghatározni. A hozzávetőleges adatok szerint a harctéri halálozások száma meghaladta a 9 milliót. Az Antant és szöv-ei jóval több embert veszítettek, mint a Központi Hatalmak (17,3 millió a 10,9 millióhoz). A legvéresebb ütközetek a verduni csata, az isonzói csaták, Szerbia elfoglalása, a lembergi hadjárat és a lucki áttörés során zajlottak. - 1. Az Osztrák-Magyar Monarchia teljes embervesztesége közel 3,5 millió fő volt, ezen belül több mint 1,5 millió fő a halottak és az eltűntek száma a frontokon. Az utóbbin belül a történelmi Magyarország 660.000 fő halottat vesztett, az így adódó 44 %-os arány lényegesen nagyobb volt népességének arányánál. A további számítások azt mutatják, hogy a magyar lakosságú vidékek viszonylagos vesztesége még ennél is nagyobb volt. Erre két magyarázat kínálkozik az agrárvidékekről több embert mozgósítottak, mint a fegyver és hadianyaggyártó ipari népességből; a magyar bakák iskolázottabbak és megbízhatóbbak voltak, mint a nemzetiségi hadkötelesek. A háborúban részt vett 9 millió katona (ebből 1 millió népfelkelő és fegyver nélküli munkásosztagos) 18,9 %-a (1.691.000 fő) esett hadifogságba, közülük 480.000 halt meg. Ezt összegezve a frontokon elesett 1.016.200 hősi halottal és 518.000 eltűnttel, továbbá a sebesülések következtében elhunyt 379.800 személlyel, 2.394.000 fős emberveszteséget kapunk. - A Központi Hatalmak közül a legnagyobb veszteségeket Németország szenvedte el, de szervezettségének köszönhetően annak ellenére, hogy a világháború fő terhét viselte, embervesztesége jóval kisebb volt, mint a hadserege ellen harcoló francia, angol, amerikai és orosz csapatoké. 1921-es adatok szerint Németország 1 999 368 főt vesztett a harctereken. Törökország halottakban és eltűntekben 450 ezer, Bulgária 70 ezer főt vesztett. - 2. Az Antanthatalmak és szövetségesei halottainak száma közel 5,5 millió volt. A legtöbbet a csupán 3 évig harcoló orosz haderő veszítette (1,8 millió főt). A franciák (1,4 milliós) és az angolok (0,95 milliós) óriási veszteségeik miatt a háború második felében tömegesen vetették be a gyarmati katonákat. A legnagyobb emberveszteségeket Szerbia szenvedte el, a mozgósított haderő több mint fele elesett (0,4 millió fő). A viszonylag rövid ideig harcoló Románia veszteségeit a járványok növelték nagyra (0,25 millió fő). E számok mellett eltörpülnek az amerikai (56 ezres) és a belga haderő (44 ezres) veszteségei. Olaszország mintegy félmillió főt áldozott fel háború oltárán. A háború emberveszteségei nyomán a hadviselő országok lakossága körében megnőtt a nők aránya. A súlyos emberveszteségek következményei a XX. század végén is kimutathatóak a demográfiai korfákon.

A katonai sebesülések és az ebből eredő tömeges megrokkanások nyomán a haderőknél bekövetkezett katonafogyaték összessége 1914-1918 között. A demográfusok ezt a fajta veszteséget nem sorolják az emberveszteségek közé, háború idején azonban a vezérkarok oda sorolták. Az OHL pl. (a német császári hadsereg alkotóit figyelembe véve) országrészenként is kimutatta Németország összesített emberveszteségét; 1921-ben elkészült adatsorába a halottak és az eltűntek mellett belefoglalta a sebesülteket is Poroszország 1 397 326, Bajorország 168 718, Szászország 123 708, Württemberg 74 227, Hannover 34 256 főt vesztett, az önálló csapatok 1133 főt, ill. további 200 000 volt az eltűntek száma. - Az I. világháború során mozgósított 67 millió katonaköteles közel fele vált harcképtelenné halálozás vagy sebesülés következtében.

[25] A cári Oroszország fegyveres erejének személyi létszámfogyatéka az I. világháborúban. Az orosz hadseregbe az I. világháború kitörésétől 1916. december 31.-ig 14 648 000 főt mozgósítottak. Ebből 1914. augusztus 1.-től 1916. október 30.-ig 4 670 000 volt a halott és a sebesült, 2 078 000 a hadifogoly, több mint 1 000 000 az eltűnt. Ez ebben az időszakban a legmagasabb volt a hadviselő felek között. A Sztavka adatai szerint az 1916-os Bruszilov-offenzíva orosz részről 1 200 000 halott, sebesült és eltűnt, valamint 212 000 hadifogoly elvesztésével járt, amely (tekintettel a hadművelet időtartamára) már az orosz hadsereg erkölcsi megrendülését is mutatja az addig (1916. június 1.-ig) 5 366 000 fős összveszteség 1 hónap alatt nőtt 1 412 000 fővel. - A Sztavka adatszolgáltatása 1917. márciutól bizonytalanná vált. Az ezt követő időszakból annyi ismert, hogy a nyári Kerenszkij-offenzíva orosz részről 38 700 halottal járt, amit a Központi Hatalmak ellentámadása további 70 000 fővel növelt. - 1917. októberétől a válság és a bomlás nyomán az orosz hadsereg létszáma havi 300 000 fővel apadt, később megszűntek a kimutatások. Az 1917. szeptember és 1918. március közötti adatok teljesen bizonytalanok, 1918. áprilistól novemberig még a pontos létszám sem ismert. Az összes veszteséget nem lehet pontosan kiszámítani.

[26] A lovasságnál szolgáló, hosszú zászlós lándzsával is küzdő harcos.

[27] Kemal ekkor még csak ezredes volt

[28] Mohamed, VI., Vahideddin (Konstantinápoly, 1861.jan.14. - San Remo, 1926.máj.16.)

Az Oszmán Birodalom utolsó uralkodója <szultán> (1918-1922). Lemondása és száműzetésbe vonulása után alakult meg a Mustafa Kemal vezette Török Köztársaság. Széles látókörű, jó ítélőképességű uralkodó, aki későn került hatalomra. 1918. július 4.-én (másutt 3.-án) lépett trónra,. Megkísérelte követni idősebb bátyja, II. Abdülhamid (uralkodott 1876-1909) példáját, s személyes ellenőrzése alá vonni a kormányt. A mudroszi fegyverszünet (1918. október 30.) és az Antant katonai misszió isztambuli felállítása (1918. december 8.) után a nemzeti-liberális Egység és Haladás Bizottsága összeomlott, vezetői külföldre menekültek.

A szultán szembefordulva a török nemzeti erőkkel, s a dinasztia megmentése érdekében elfogadta az Antant Hatalmak követeléseit. 1918. december 21.-én feloszlatta a parlamentet, és kísérletet tett a Kemal vezette nemzetiek szétzúzására, akik ennek ellenére az ő támogatását kérték a területi függetlenségért és a nemzeti önállóságért vívott harchoz. 1919-ben, hosszú tárgyalások után Vahideddin kiírta a választásokat, amelyet a nemzetiek nyertek. A török egységtől megrémült szövetségesek növelték a Konstantinápolyban megszállva tartott területeket, letartóztattak és kivégeztek számos nemzeti vezetőt. 1920. április 11.-én a szultán ismét feloszlatta a parlamentet, mire a nemzetiek Ankarában ellenparlamentet és ideiglenes kormányt állítottak fel, amiért a szultán halálra ítéltette Kemalt. Azzal, hogy a török uralkodó aláírta a sévres-i békét (1920. augusztus 10.), erősítette a nemzetiek pozícióit. 1922. november 1.-én (másutt 2.-án) az ankarai Nagy Nemzetgyűlés eltörölte a szultanátust. 16 nappal később Vahideddin egy brit hadihajón Máltára menekült.

[29] Török szó, jelentése harcos, csak kiemelkedő hőstettekért adományozható..

[30] "A Törökország fejlődését őszintén kívánó angol, francia és olasz kormány újjászervezi Törökország igazságszolgáltatását, pénzügyét, csendőrségét és rendőrségét. A nemzeti kisebbségek jogait védelmük alá rendelik. A jövőben egy önálló kurd állam létrehozására törekednek. A leghatározottabban megvédik az olaszok érdekeit Dél Anatóliában, a franciákét Adanában, az angolokét pedig a Tigris folyó nyugati területein. A Mersin-Adana-Tarsus vasutat három állam irányítja. A görög érdekeltségi területeket Görögország, az anatóliai szénbányákat pedig az olaszok rendelkezésére bocsátják. Törökország valamennyi területén az ott gazdasági érdekeltséggel rendelkező nagyhatalom vezetése alá rendelik az ott élő kisebbségeket."

[31] 1. nyílt tárgyalások a hadviselő felek között a titkos diplomácia megszüntetésével; 2. a tengeri hajózás szabadsága; 3. a gazdasági korlátozások feloldásával a nemzetközi kereskedelem szabadsága; 4. a fegyverzetek szintjének leépítése; 5. a gyarmati kérdés tárgyalásos rendezése; 6. a megszállt országok területek kiürítése és Oroszország belpolitikai szabadsága; 7. Belgium szuverenitása és a belga semlegesség visszaállítása; 8. Elzász-Lotharingia Franciaországhoz csatolása; 9. Olaszország etnikai határainak megteremtése; 10. az Osztrák-Magyar Monarchia nemzeteinek autonómiája; 11. Szerbia számára tengeri kijárat biztosítása, Szerbia, Montenegró és Románia kiürítése, ill. etnikai határainak megteremtése; 12. Törökország nemzeteinek autonómiája; 13. a szuverén Lengyelország létrehozása és tengeri kijárathoz juttatása; 14. a Nemzetek Szövetségének felállítása.

[32] Sivas, Van, Trabzon, Erzurum és Samsum

[33] Kiazim Karabekir Erzurum parancsnoka lett, az ankarai 20 hadtest parancsnoka Ali Fuad, a samsuni 3. hadtest parancsnoka élére Refet ezredes került.

[34] A legenda szerint az alábbi párbeszéd zajlott le a szultán és Kemal közt:” Pasa! Ön már eddig is kiváló szolgálatokat tett az államnak. El is kell felejtenie őket, mert az a szolgálat, amelynek a teljesítésére készült, minden eddiginél fontosabb. Pasa! Ön most megmentheti az államot! Felség, ne aggódjon, egy pillanatra sem felejtem el az utasításait.

[35] Az antant hatalmak a mondorosei fegyverszüneti megállapodásban foglaltakat a franciaországi sévresben akarták- még súlyosabb feltételekkel - az Oszmán kormánnyal elfogadtatni és aláíratni. Az Oszmán Birodalom követei maguk is megdöbbentek, hogy a békeszerződés valójában a birodalom felosztását, megszüntetését célozza. Mindezek ismeretében, más választásuk nem lévén, a békeszerződést aláírták 1920. augusztus 10-én.
A béke legfontosabb pontjai:
· Isztambul marad az Oszmán Birodalom fővárosa, azonban ha a városban a kisebbségek jogait a kormányzat nem venné figyelembe, s ezáltal azok csorbulnának, akkor a várost Törökországtól elszakítják.
· A tengerszorosokat a világ összes állama számára megnyitják.
· Izmiren kívül, az Égei-tenger vidékének nagy része és Trákia Görögország fennhatósága alá kerül.
· Antalya és Konya vidékét az olaszok birtokolják.
· Adana, Maras és Sivas városok helyett Szíria a franciák birtoka lesz.
· Arábia és Irak angol birtokká válik.
· Az Oszmán Birodalom 50.000 fős hadsereggel rendelkezhet, de a hadseregnek egyáltalán nem lehet páncélosa, tüzérsége és légiereje.
· A kisebbségeknek széles jogokat kell biztosítani.

Az Oszmán kormány képviselői által aláírt békeszerződést a TBMM (ankarai nemzetgyűlés) nem ismerte el, ennek következtében sohasem jutottak érvényre a szerződésben rögzített előírások. A TBMM meghirdette az egész országra kiterjedő függetlenségi harcot és határozatot hozott, melyben a békeszerződés aláíróit hazaárulóknak nyilvánította.

[36] Ezen uralkodót egyszer már megfosztották a hatalomtól, de miután fiát Sándor királyt egy majomharapás következtében el kellett temetni, jobb, nem lévén, visszahívták a hatalomba. CHURCHILL SZERINT EZ A MAJOMHARAPÁS NEGYEDMILLIÓ EMBER HALÁLÁT OKOZTA.

[37] György János kiváló hegedűjátékos volt, maga Kemal Atatürk is gyakran hallgatta játékát, felkeresve őt a gazdaságban.