Erdélyi Napló, 1999.június 1.

Fontoskodók?

A Határok nélkül nagyváradi május 7-ei találkozójáról az Erdélyi Napló 1999. május 18-ai számában kérdőjel nélkül jelent meg egy cikk. Mi teljesen másként emlékszünk mindarra, ami az "Antonescu" utcai színházteremben történt, mint az Önök munkatársa. Nekünk javarészt kellemes emlékeink vannak, még róla is. Igaz, érzéseink gyakran megcsalhatnak bennünket. A tények - nem.

A lap olvasóinak hiteles tájékoztatása végett, hadd árnyaljuk némileg azt a képet, amelyet az Erdélyi Napló nyújtott - rólunk.

Való igaz, hogy késtünk. Nem ment fel bennünket, hogy Marosvásárhelyről autóztunk Nagyváradra, és ha nem keveredünk Kolozsváron forgalmi dugóba, akkor pontosak lehettünk volna. Bemutatkozásunkkor egyébként elmondtuk, hogy utunkból tanultunk, és ilyesmi többé nem fordul elô. Az, hogy két nap alatt Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon nemcsak határon túli munkatársainkat keressük fel, hanem közönségtalálkozót is tartsunk, nem "egy olümposzi alászállás" volt, hanem őrültség. Ezt már akkor tudtuk, amikor Budapestről elindultunk. Nekünk az út akkor is eredményes lett volna, ha akár Nagyváradon is csupán két-három ember jött volna el. (Akkora "reklámmal(?)", mint amennyit saját műsorunkban utunknak szántunk, Magyarországon nem is lehetett volna ennél többre számítani.)

Nem állítottuk, hogy "erdélyi körúton" voltunk, nem mi mondtuk például, hogy Nagyvárad Erdélyben van. Mint ahogy "a lelkünk sem gyógyult meg attól", hogy valóban "villámlátogatáson" jártunk. Nem "pipáltunk ki" semmit. Azt az Önök lapján kívül a többi újság is megírta, hogy ez az út - reméljük - egy folyamat kezdete. Most az elsődleges cél az volt, hogy számítógépes honlapot tervezzünk. Az elkövetkező néhány hónap feladata, hogy igazi közönségtalálkozókat szervezzünk. Ha hagyják.

Nem állítottuk, hogy az esti 8 órás kezdés ideális időpont. Mi is szívesebben kezdtünk volna korábban. Azt azonban már budapesti indulásunk előtt beláttuk, hogy képtelenek leszünk este nyolc előtt Váradra érni. Nem történt "csoda". Nem "Gecse Géza és vezérkara" jött, hanem - ha már ezt a kifejezést használjuk - akkor mindössze "a vezérkar" egy része, aminek egy prózai oka volt: ennyien fértünk egy autóba. (Amit a jelenlévők közül belsô munkatársként csak én vezethettem. És hálásak is vagyunk érte, hogy a Magyar Rádió az autót számunkra biztosította, mint ahogy azért is, hogy végül nem nekünk kellett fizetnünk azért, hogy például Nagyváradon is közönségtalálkozót tarthassunk.)

Hosszú bevezetôt tartani valóban nem szerencsés. De ha valakit nem érdekelt, amit mondtunk, hazamehetett. Nem kényszerítettünk senkit arra, hogy ottmaradjon. Azt elképzelhetőnek tartom, hogy kolléganőjük másként látta a történteket, hisz neki nyilván cikket kellett írnia, és számára az lett volna az igazi, ha fél óra alatt vége van az egésznek. (Hibás elképzelés. A kifogásolt cikk szerzője, Molnár Judit önkéntes, külső munkatársunk, akinek mi javasoltuk, hogy vegyen részt a közönségtalálkozón és esetleg számoljon be róla, mindennemű kötelezettség és szerkesztői útmutatás nélkül, ráadásul a lapzárta sem szorította - szerk. megj.)

Ami "a frekvenciákról, műholdakról, közszolgálati és kereskedelmi tévék állapotáról" szóló kritikát illeti, nem hiszem, hogy itt pusztán "bozótharcokról, kis és nagy pénzekről" van szó. Az ún. "hallgatottsági mutatók iszapja" bizony olyan tényező, amely éppen ezekben a hetekben dönti el, hány olyan magyar nyelvű televízió lesz, amely talpon tud maradni - Magyarországon. Gondolom, ez a váradiaknak sem mindegy. (Hogy a három földi sugárzású magyar televízió vételére képtelen székelyföldiekről vagy mezőségiekről ne is beszéljünk!)

Nem mondtam, hogy "kárpát-medencei szakértő" vagyok, viszont úgy gondolom, Magyarország is a Kárpát-medencében van. Talán az erdélyiek számára sem közömbös, hogy mennyire tájékozottak a trianoni országrészben élők például arról, ami mondjuk Váradon történik. Nem azon "lepődtem meg fölöttébb", hogy "a vásárhelyi újságírók a román hírműsorokat is hallgatják" - mert az természetes -, hanem azon, hogy a vásárhelyi magyarokat képes átcsábítani a nyilván érdekesebb román nyelvű hírmagazin, ami éppen az MTV 2 és a Duna TV kudarca, vagy másként fogalmazva: a román kereskedelmi televízió sikere.

Egy kérdésem végül mégiscsak maradt: ha a cikkíró szerint teljes érdektelenségbe fulladt a közönségtalálkozó, akkor miért csupán az utolsó villamossal mentek el az emberek, miért maradtak a többiek "becsületből" egészen addig, amíg a székház gondnok- (vagy netán titkárnője?) ki nem tette őket?

Gecse Géza
Kossuth rádió
Budapest