Autonómia és határkérdés

A Magyar Népi Szövetség megalakulásának 50. évfordulójára
Kossuth rádió, 1994. október 14.

50 éve történt

Magyar autonómia a Vörös Hadsereg árnyékában
Észak-Erdély önállósága és a Magyar Népi Szövetség
Kossuth rádió, 1994. október 20.

A résztvevők: Balogh Edgár, a Magyar Népi Szövetség egykori vezetője, Korom Mihály történész, Molnár Gusztáv politológus és Varga László, a Romániai  Magyar Kereszténydemokrata Párt elnöke.

– Csíkszentdomokos, Szárazajta, Egeres és Gyanta. Ötven esztendeje ezeken a településeken kezdődött el a magyarság mészárlása. Vérrel írván nevüket népeink történelmébe, ezekben a falvakban román baltás gyilkosok fegyvertelen magyarokat jutattak a másvilágra. Holnapután, október 16-án lesz éppen ötven esztendeje annak is, hogy Brassóban Kurkó Gyárfás elnökletével Dél-Erdélyben, majd hamarosan Kolozsváron Balogh Edgár vezetésével Észak-Erdélyben is megalakult a magyarság akkori önvédelmi szervezete, a Magyar Népi Szövetség. A nyolcvannyolc éves Balogh Edgárt kolozsvári otthonában kerestem fel.

Balogh Edgár: 1944 őszén, amikor a román kiugrás híre Kolozsvárra megérkezett, Teleki Béla gróf, az Erdélyi Párt elnöke –  arisztokrata voltában is népvezér –  meghívta a baloldali és a jobboldali értelmiséget. Leültetett bennünket, létrehozta a Erdélyi Magyar Tanácsot és megindítottuk az ellenállást a német megszállók ellen és egyben a demokratikus  szervezkedést. Így a MADOSZ, a Magyar Dolgozók Szövetsége szélesebb igényű, az egyetemes magyarságot átfogó szervezetként jött létre. Kós Károly és én alakítottuk meg Kolozsvárt, miután a szovjet és a román hadsereg Kolozsvárra bevonult.

Gecse Géza: A Magyar Népi Szövetség Brassóban alakult meg 1944. október 16-án…

Balogh Edgár: A dél-erdélyi magyarok egységes szervezetet szerettek volna alakítani a román kiugrás után. Brassóban Kurkó Gyárfás elnökletével és a volt Magyar Párt és Magyar Népközösség fiatalságával karöltve kiszélesítette a régi MADOSZ keretét Magyar Népi Szövetséggé. Mi erről nem tudhattunk Kolozsvárt. Megalakítottuk Kós Károllyal a MADOSZ-t, de amint hírét vettük, hogy Dél-Erdélyben megalakult a Magyar Népi Szövetség, mi is átvettük ezt a nevet.

Gecse Géza: Edgár bácsi, mit gondol, volt-e összefüggés az önök kezdeményezése és azok között a szovjet koncepciók között, amelyek a

II. világháború után Erdélynek külön állami státust biztosítottak volna?

Balogh Edgár: Erről nem tudtunk. Mi nem szovjet koncepció szerint, hanem a vásárhelyi találkozónk, a Tamási Áron vezetése alatt kialakult magyar szövetségterv megvalósításán dolgoztunk, és az erdélyi magyar-ság teljes önvédelmi egységét kívántuk megteremteni.

Gecse Géza: Molnár Gusztávnak az „Autonómia és integráció” című könyvben jelent meg egy tanulmánya az úgynevezett megvalósult észak-erdélyi autonómiáról 1944 októbere és 1945 márciusa között, ami a gyakorlatban azt jelentette ebben az időszakban, hogy Észak-Erdélyben szovjet katonai közigazgatás alatt, de lényegében önök, a baloldal vette a kezébe az irányítást…

Balogh Edgár: Talán nem helyes a „baloldal” kifejezés, mert a román demokrata erőkkel együtt a Magyar Népi Szövetség vette át akkor Észak-Erdélyben az autonómia vezetését. S a Magyar Népi Szövetségben a jobb-oldal és minden becsületes magyar ember is részt vett.

Gecse Géza: Észak-Erdélyben akkor még többségben volt a ma-gyarság: a városokban abszolút volt a magyar többség, a falvakban pedig – a mezőségi területsávot kivéve – szintén.

Balogh Edgár: Észak-Erdélyben körülbelül egyenlő volt a románság és a magyarság száma. A városokban a magyarok voltak túlsúlyban –  a Székelyföldet kivéve –  Szilágy megyétől Szolnok-Dobokáig vagy Besztercéig pedig a románok voltak túlsúlyban. De miután a szovjet és román hadsereg átvonult Kolozsváron, megindult a román történelmi pártok, tehát a Maniu-féle és a Bratianu-féle párt részéről a magyarság kitelepítésének vagy kiszorításának a mozgalma. A román püspöki kar memorandumot intézett a bevonuló szovjet hadsereghez, amelyben kérte a magyarok kitelepítését. Az úgynevezett Maniu-gárdák öldökölni kezdtek a szovjet hadsereg háta mögött, hogy a magyarságot elriasszák és elűzzék a földjéről.

Gecse Géza: Szárazajta…

Balogh Edgár: Csíkszentdomokos, Szárazajta, Egeres, Gyanta.

Gecse Géza: Baltával vagy hogy is verték agyon a magyarokat?

Balogh Edgár: Lefejezték. Ezekkel a kezekkel adtam át a Szövetsé-ges Ellenőrző Bizottság számára a gyilkosságok jegyzőkönyveit. Kolozsvár szovjet parancsnokát megkértük, kössön minket össze a Bukarestben székelő angol–amerikai–szovjet közös Szövetséges Ellenőrző Bizottság-gal. Meg is történt, három nap múlva meg is jelent Bukarestből egy szovjet tiszt a Szövetséges Ellenörző Bizottság nevében, és az akkor már a Teleki-palotában székelő Magyar Népi Szövetség nevében angol és orosz nyelven  körülbelül negyven jegyzőkönyvet nyújtottunk át azzal a kéréssel, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, illetve az azt képviselő itteni szovjet hadsereg biztosítsa számunkra a magyarság életét és a létét. Néhány nap múlva a szovjet hatalom úgy döntött, hogy a Vörös Hadsereg háta mögött nem tűr polgárháborút, és kitiltotta a közben Észak-Erdélybe visszatérő román közigazgatást Észak-Erdély területéről. Ennek következtében négy hónapig tartott Észak-Erdély 11 vármegyé-jében egy olyan autonóm rendszer, amely a magyar és a román nyelvet egyaránt államnyelvnek minősítette, a magyar egyetem működését biztosította. Biztosította a teljes magyar iskolahálózatot a magyar tanfelügye-lőségekkel együtt, és hozzálátott a földreform megvalósításához, és az üzemek munkásság számára való átadásához. Ez a négy hónapig tartó autonómia Észak-Erdélyben kapcsolatot tartott fenn az Országos Demokrata Arcvonallal, az ODA-val, tehát a Bukarestben székelő ellenzékkel, amely biztosítást ígért a román „történelmi pártokkal” szemben a magyarság számára. Amikor az akkori tábornok-kormányzat megbukott és Groza Péter került az élre, megnyílt a határ, bevonult Mihály király vezetésével a Groza-kormány Kolozsvárra, és a továbbiakban a föladatunk az volt, hogy az Észak-Erdélyben autonóm területen megvalósított eredményeket kiterjesszük Dél-Erdélyre, ahol 500 000 magyar élt, az Antonescu-rezsim alatt, elnyomva, hogy a kormányzat demokratikus szárnyával együttműködve egész Románián belül biztosítsuk a magyarság kulturális önkormányzatát.

Gecse Géza: Kurkó Gyárfást Edgár bácsi jól ismerte. Mekkora volt neki ebben a folyamatban a szerepe?

Balogh Edgár: Kurkó Gyárfás különös, zseniális ember volt, aki annak ellenére, hogy illegális kommunista volt, megőrizte erős katolicizmusát.

Gecse Géza: Ő Észak-Erdély visszacsatolása után Dél-Erdélyben maradt…

Balogh Edgár: Brassói volt, igen. Márton Áron unokaöccse volt, az ugyancsak Csíkszentdomokosról származó gyulafehérvári katolikus püspök rokona. Az ő együttműködésük áthidalta az egyház körei és a baloldal közötti ideológiai ellentmondásokat, és megteremtette a Magyar Népi Szövetség átfogó és önálló listával a parlamentben harminc magyar képviselőt vivő rendszerét. 600 000 magyar szavazott akkor erre az önálló listára, amelyben Kurkó Gyárfás és Márton Áron megegyezése szerint nemcsak a katolikus egyház, hanem a protestáns egyházak vezetői is képviselethez jutottak a parlamentben. Mi Kolozsvárt Kós Károlyt és egy volt magyar államügyészt, Nagy Tibort választottuk meg, ő ugyanis a letartóztatott székely kommunisták kiszabadításban és megmentésében segített. Magyar bíró volt, aki segítségünkre volt az ellenállás és a német megszállás idején, hogy a kommunista letartóztatottakat, akiket a németek el akartak innen szállítani és kivégezni, megmentsük. Így került Simó Gyula, Veres Pál, Nemes József, Szente Gyula, Soós József és még tizenhat magyar kommunista szabadlábra, akik azonnal bekapcsolódtak a Teleki Béla által kezdeményezett ellenállási mozgalomba, és az üzemeket megvédték. Fegyverek szerzésében segített nekünk gróf Bethlen Béla kormánybiztos. A Gestapo még a városban volt, de az üzemekben már mindenütt munkásőrség jött létre 1944 szeptemberétől októberéig.

Gecse Géza: Az embert, amikor a történelemkönyvek oldalait lapozgatja, az érdekli, mi az, ami az egykor történtekben jó volt és át is ment-hető napjainkra? Hogy működött ez az 1944 októbere és 1945 márciusa között kialakult észak-erdélyi autonómia?

Balogh Edgár: Valami fenséges dolog volt, ahogy a szovjet front mögött a tömegek a háborús rombolást jóvátették. Alagutakat, vasútvo-nalakat, szétrombolt gyárakat, hidakat hallatlan szorgalommal és odaadással hoztak helyre. A szakszervezetek vezetésével elhárították a háborús károkat és megteremtették a jövendőbeli béke biztosítékait. Volt ennek egy vezetősége, románok, magyarok közösen, amely Kolozsvárt székelt –  a teljes civil szabadság alapján, és a Vörös Hadsereg csak katonailag ellenőrizte.

Gecse Géza: Jó volt egyébként a viszony a Vörös Hadsereg itteni vezetése és önök között?

Balogh Edgár: Ez egy nehéz viszony volt, mert a szovjeteket is váratlanul érte a Szálasi-kormányzat létrejötte, aminek következtében a háború így Magyarországgal folytatódott. A hadijog alapján a szovjetek az összes katonaköteles férfit letartóztatták és elhurcolták –  Észak-Erdélyből is. Mi a magunk részéről a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnál tiltakoztunk a vérengzések, a román közigazgatás reakciója ellen és e tekintetben teljes segítséget kaptunk. De a Szövetséges Ellenőrző Bizottság visszautasította ama kérésünket, hogy szüntessék meg az elhurcolásokat. Kiengedték ugyan a papokat, az ötven évesnél idő-sebbeket és a 18 évnél fiatalabbakat, de a katonaköteleseket sajnos elvitték a táborokba. A rossz étkezés miatt körülbelül az elhurcoltak kétharmada pusztult a táborokban. És akik élve tudtak maradni, azok csak később jöttek haza.

Gecse Géza: Önök is katonaköteles korúak voltak. Ezen az alapon Önöket is elvihették volna, vagy a kommunista múlt egyfajta menlevelet biztosított?

Balogh Edgár: Nekem volt is valami iratom, piros tintával írva –  ma is megvan –,  a szovjet parancsnokságtól kaptam. Mindenesetre, a munkásokat nem vitték el az üzemekből, hogy a termelés újraindulhasson. Főleg az értelmiség szenvedett…

Gecse Géza: De az oroszokra, illetve a szovjet vezetésre ebben az időben nem a válogatás volt a jellemző. A Szovjetunióba indított hadifo-golytranszportokba Budapesten minden nyolcadik embert az utcán szedtek össze.

Balogh Edgár: Az üzemi munkásokat védte, hogy termelni kellett a szovjet hadsereg számára –  például bakancsot. A munkásokat ezért nem vitték el.

Gecse Géza: Azt azért mondjuk el, hogy a munkások magyarok voltak, hiszen a városok magyar többségűek voltak.

Balogh Edgár: A munkások többsége magyar volt. Kolozsvár a szakszervezeteknek köszönheti az újraépülését. A munkásegységfront, a kommunisták és szociáldemokraták vezetése alatt a munkás átvette az üzemeket és megindította a termelést. A Magyar Népi Szövetség kívül állt a munkásegységfronton, mert egyházi kapcsolatai voltak, és az értelmiség szélesebb rétegeit fogta át, egyetemes magyar önvédelmi szervezet volt.

Gecse Géza: Edgár bácsit, illetve az erdélyi magyar kommunistákat gyakran vádolták és vádolják azzal, hogy 1945-ben, illetve 1946-ban, amikor a párizsi béketárgyalásokon szóba került Észak-Erdély ügye, akkor önök a Román Kommunista Pártot támogatva hitelesítették a román kormány azon törekvését, hogy egész Erdélyt tartsa meg a román állam keretei között.

Balogh Edgár: Ez egy zavaros hiedelem. Nem igaz. A Magyar Népi Szövetségnek a párizsi kongresszussal kapcsolatban nem volt befolyása. Senki sem volt a részünkről ott, meg sem kérdeztek minket, és nem is hívtak meg bennünket a konferenciára!

Gecse Géza: Jó, de Petru Grozával, vagy Groza Péterrel, akinek si-került elérnie azt, hogy Észak-Erdély tartozzon ismét Romániához, Önök napi kapcsolatban álltak.

Balogh Edgár: Az más! Nyilvánvalóan Groza volt az a román kormányfő, aki magyarul beszélt hozzánk, aki, amikor bevonult Kolozsvárra, a jelenlétében húszezer magyar énekelhette a himnuszt, akinek a jelenlétében a román és a magyar zászlót együtt bontottuk ki, és aki biztosította az észak-erdélyi autonómiában szerzett előnyeinket. Természetesen neki is állandó harcban kellett lennie a történelmi pártok nacionalizmusával, akik, az ő szavaival élve, „homokot hintettek”. Ez a „párizsi ügy” számomra egy teljesen érthetetlen vád! Volt a Magyar Népi Szövetségnek egy százas intézőbizottsága. Marosvásárhelyen a százas intézőbizottság összejött –  akkoriban volt a párizsi béketárgyalás –,  és ezen a konferencián a száz közül három ember javasolta, hogy foglaljon állást a Magyar Népi Szövetség a román kormány kívánsága mellett. Egy ember volt, akinek az volt viszont a véleménye, hogy mondjuk ki, hogy Magyarországhoz akarunk csatlakozni. A családi neve Borbély volt, Szamosújvárról érkezett. 96 ember, vagyis a többség, Kurkó Gyárfásnak adott igazat, aki azt mondta, minket nem hívtak meg a tárgyalásra, a nagyhatalmak ügye a döntés. Mi a magunk részéről –  akármilyen megoldás van –  a jogainkhoz ragaszkodunk. És a határkérdésben semlegesek vagyunk.

Gecse Géza: Jó, de ezzel gyakorlatilag mégiscsak a román kormány malmára hajtották a vizet.

Balogh Edgár: Mit tehettünk volna, amikor a háborút eldöntötte a szovjet hadsereg oldalán fél éven át a franciákkal, angolokkal, amerikaiakkal együtt küzdő román hadsereg? 14 hadosztály vérzett Magyarországon át Szlovákiáig. Tudtuk azt, hogy a nagyhatalmak Trianont föltételnek szabták, és sajnos a szovjet is kénytelen volt ezt elfogadni, miután a Szálasi-kormány tovább folytatta a háborút, és a Horthy-féle ki-ugrás nem sikerült.

Gecse Géza: A Szovjetunió elleni háborúban Románia legalább háromszor akkora erővel vett részt, mint Magyarország. Ez az egyik ellenvetésem. A másik viszont az, hogy a szovjet vezetés sohasem az elvont jog alapján, hanem mindig a hatalmi logikának megfelelően cselekedett. A hatalmi logikának pedig inkább az felelt volna meg, ha Erdély területeiből juttatnak Magyarországnak is.

Balogh Edgár: Ne haragudjon, ezekre a kérdésekre nem térek ki, mert nem érzem magam illetékesnek.

Gecse Géza: Miért nem gondoltak arra, hogy ezt az autonómiát kellett volna talán inkább hangsúlyozni. Arra gondolok, hogy Észak-Erdélyt akár egy önálló, autonóm területté szervezni Románián belül, vagy akár egész Erdélyt is. Én ezt is elfogadhatónak és elképzelhetőnek tartom.

Balogh Edgár: Én nevetséges spekulációnak, fölösleges hie-delmeknek tartom ezt az egész kavarodást Párizs körül. Az erdélyi ma-

gyarság kivívta akkor a Magyar Népi Szövetség önkormányzatát, kulturális önkormányzatát, egyetemét, iskolahálózatát, képviseletét, nyelvének használatát és igyekezett fölvenni a harcot azon román nacionalista erőkkel szemben, amelyek ki akarták telepíteni az országból. Ez sikerült, és itt a Grozával való szövetkezés Bethlen Gábor-i reálpolitikának bizonyult. A többi –  frázis. Hangsúlyozom, az a kombináció, hogy Maniuék megegyeznének Nagy Ferenccel, és a magyarokat, a széke-lyeket áttelepítenék – ebbe mi nem mentünk bele! Egy ilyen, a román szélsőséges politikát támogató – magyar „hiedelem – politikával” nem értettünk egyet. Mi nem foglaltunk állást a határkérdésben, mert az nem ránk tartozott. Mi állást foglaltunk a román–magyar együttélésen belül a jogainkért való harcban. A Magyar Népi Szövetség öt éven át harcolt a magyar jogokért, és végül letörtek minket. Groza háttérbe szorult, a szocializmus eltorzult, a román nemzeti államideológia kialakult, mögötte a szovjet sztálinizmus torzulásaival. Minket pedig letartóztattak. Kurkó Gyárfás 16 évig volt börtönben, és mi is öt, hat, nyolc évig: Méliusz József éppen úgy, mint Márton Áron.

Gecse Géza: Edgár bácsi mennyit kapott?

Balogh Edgár: Én leültem a magam hat esztendejét.

Gecse Géza: Miért nem többet kapott Edgár bácsi?

Balogh Edgár: Erre nem tudok mit válaszolni. Ez egy koncepciós per volt, ahol osztogatták az éveket. Kurkó Gyárfás azért volt 16 évig börtönben, mert megőrült a szerencsétlen, és nem merték kiengedni, hanem Dicsőszentmártonban zárt osztályon, az elmegyógyintézetben próbálták az agresszivitását oldani. Amikor 16 év után aztán lecsendesedett, kiengedték, hozzám jött, nekem ugyanis komám volt, a fiam keresztapja. Visszakapta a házát, és folytatta az egykori géplakatosi munkáját, ami a Magyar Népi Szövetség megítélése szempontjából megint lényegtelen. Sajnos, a román támadások a Magyar Népi Szövetség ellen, amelyek végül is erőszakos letartóztatásokhoz és feloszlatáshoz is vezettek, kihatott olyan magyar elemekre is, akik a Magyar Népi  Szövetség pusztulásának örvendtek, mert az illúzióikat támogatta, hogy a román–magyar együttműködés helytelen volt. Nem igaz! A román–magyar együtt-működéssel mi öt év alatt –  szemben a szudétanémetek sorsával, szemben a szlovákiai magyarok sorsával, szemben a jugoszláviai magyarok sorsával – a magyarság létét, a népállományt megmentettük. Az egyetlen lehetséges út, a történelmi pártok nacionalizmusával szemben a Groza-féle demokratikus erőkkel való együttműködés volt, amely addig tartott, amíg Grozáéknak a jó törekvéseit alá nem ásta, el nem torzította egyrészt a sztálini, másrészt a Petrescanu-féle román nacionalizmus, amely államnemzeti ideológiát valósított meg szocialistának nevezett keretek között.

Gecse Géza: Mi történt a későbbiekben a Magyar Népi Szövetséggel?

Balogh Edgár: Amikor bennünket letörtek egy benső frakció fölhasználásával, mert ilyen sztálinista, bérista elemek a Magyar Népi Szövetségen belül megkontrázták a mi nemzetiségi harcunkat, és minket magyarok jutattak börtönbe.

Gecse Géza: Kik voltak ezek az emberek?

Balogh Edgár: Vincze János, aki Salamon Józsefnek, a párt kisebbségügyi osztálya vezetőjének az embere volt. És egy csomó kisember, akik beépültek a Magyar Népi Szövetségbe, és ott ádáz frakcióharcot indítottak a mi nemzetiségi ellenállásunk ellen. Tehát volt a Magyar Népi Szövetségen belül is öt év után egy kiépülő frakció, amely már nem anyaszervezetnek, hanem kommunista tömegszervezetnek akarta átalakítani a szervezetet. Ezért kellett nekünk Kurkó Gyárfással együtt börtönbe kerülnünk, mert ezt helytelenítettük. A továbbiakban, most már Magyar Népi Szövetség nélkül, egy változatos harc folyt, ahol az egyéni helytállás, a szerkesztőségek, az írók helytállása, egy bizonyos ideig a magyar intézmények továbbélése fönntartotta a magyarság nyelvét, kultúráját, iskoláját, de egyre fogyatkozóbban. Amíg el nem jutott a teljes fölszámolásig, a hitleri Endlösunghoz hasonlóan, a homogenizálásig Ceausescu idejében. Ezzel szembeszálltunk. Ellenállási mozgalmak is keletkeztek a párton belül, akik a szocializmust őszintén kívántuk: Takács Lajos, Fazekas János ismert nyilatkozata, Kacsó Sándor magatartása közismert. Tehát volt a párton belül egy ellenállási mozgalom, és a párton kívül főleg fiatalok hősi, kis csoportosulásai. Ez azonban nem helyettesíthette a ma-gyarság tömegszervezetét, ez nem lehetett biztosíték. El kellett jönni Temesvárnak, 1989 decemberének és utána rögtön megalakult ismét a vásárhelyi találkozóra való hivatkozással megint egy magyar szövetség: az RMDSZ. Tőkés Lászlóval, Markó Bélával ugyanazt kívánja vissza, amit a Magyar Népi Szövetség valamikor már kiharcolt, de továbbmenve, amit a vásárhelyi találkozó már fölvetett: a magyar nemzeti önkormányzat kérdését hirdetjük ma, és miután a román–magyar államközi alap-szerződés ideje jött el –  ha eljött, majd meglátjuk –,  nyilvánvalóan, fokozott értelemben az erdélyi magyarság ma egységesen kívánja az önkormányzati megoldást, mert nincs más megoldás az európai integráció stabilizációja számára, csakis a kisebbségek önkormányzata.

 

Molnár Gusztáv Kolozsvárról Budapestre települt politológussal itthon értékeljük a Magyar Népi Szövetséget.

 

Molnár Gusztáv: Történelmietlen volna ma vádakkal illetni a Magyar Népi Szövetséget. Tisztességesen képviselték a magyar nemzeti érdekeket. Az más kérdés, hogy ezt kommunistákként tették, és ebből következett az a tragikus zsákutca, amibe betévedtek. A dolog történelmi logikáját, elkerülhetetlenségét kell itt érzékelni és látni, és bizonyos tole-ranciára is szükség van. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tényeket ne ve-gyük tudomásul. A Magyar Népi Szövetség 1946 eleji, marosvásárhelyi százas intézőbizottsági értekezlete elfogadott egy olyan nyilatkozatot, amelyben benne volt egy fél mondat, és ez így hangzott:

„Az erdélyi magyarság nem kívánja Erdély újbóli kettéosztását.” Ez a mondat elég volt az akkori román vezetésnek. Tatarescu ezt Párizsban lobogtatni tudta. Ezt lehetett úgy értelmezni, úgy is értelmezték –  mivel egyértelmű volt, hogy Erdély legnagyobb része mindenképpen Romániához kerül, világos volt –, hogy ez az állásfoglalás egyet jelentett a status quo elismerésével.

Gecse Géza: Levelet kaptunk Varga Lászlótól, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt elnökétől, aki maga is hét évet töltött román börtönökben. Ebben a levélben ő elítéli a Magyar Népi Szövetséget. Varga Lászlót ezután marosvásárhelyi otthonában kerestem fel.

Varga László: A Magyar Népi Szövetséget –  mindjárt a kezdet kezdetén  –  a kommunista párt moszkvai parancsra hozta létre, azért, hogy a magyarok legyenek kellőképpen megszervezve. Azért tették oda Kurkó Gyárfást, ezt a nagyon naiv, szenvedélyesen kommunista, de teljesen tudatlan munkásembert és Balogh Edgárt, ezt a kommunista pártot mindenféle szempontból gátlástalanul kiszolgáló úriembert. A magyarság, különösen a dél-erdélyi magyarság óriási lelkesedéssel állt be a Magyar Népi Szövetségbe, és nagyon szép eredményeket tudtak elérni, ugyanis a felszabadulás két réteg számára volt valóban felszabadulás. Az egyik volt a zsidóság, akiket a haláltól mentettek meg az oroszok. A másik pedig a dél-erdélyi magyarok voltak, akik szintén fellélegezhettek a borzalmas Antonescu-féle elnyomás alól. Lehetett szép eredményeket elérni. csángóföldön magyar iskola soha nem volt, csak ebben a néhány esztendőben. Az egyetemet úgy ahogy, de sikerült megmenteni.

Gecse Géza: Mi az, hogy úgy ahogy?

Varga László: Olyan fontos magyar iskolákat szüntettek meg, mint a Marianumot, a református szeretetházat, és ezek épületeit adták át a ma-gyar egyetemnek, és ott folytatta tovább a munkáját. És Kós Károly és a többiek is beálltak, hogy közösen együtt próbáljanak a Magyar Népi Szövetség keretében egy magyar ellenállást megvalósítani az egyre va-dabb román soviniszta és kommunista támadások ellen, amelyeknek a vezéralakja Balogh Edgár volt, aki következetesen és sorozatosan pellengérezte ki a legkomolyabb magyar vezetőket és aztán a vezető magyar rétegeket. És őket vagy börtönbe jutatták ezen az alapon, vagy elüldözték Erdélyből. Ez volt a Világosság egyik legfontosabb működési területe.

Gecse Géza: Ahogy én érzékeltem, a Magyar Népi Szövetségnél 1944 októberében egy olyasfajta gondolat jelent meg, és Balogh Edgárék is ezért szorgalmazták, hogy létre kell hozni egy olyan szervezetet, amely egész Erdély területére kiterjedve tud magyar jogokat érvényesíteni. 1940 és 1944 között, az alatt az időszak alatt ugyanis, amíg Észak-Erdély Magyarországhoz tartozott, a dél-erdélyi megyékkel mindenféle kapcsolat megszakadt. Vagyis ha egy ilyen összerdélyi szervezetet hoznak létre, amilyen a Magyar Népi Szövetség volt, akkor a magyarság egész Erdélyben nyer.

Varga László: Igen, csak ezt egészen másként nézték Észak-Erdélyben, mert arról volt szó, hogy ez az egységes kiterjeszkedés jelentette a tudomásulvételét annak, hogy egész Erdély Romániához tartozik. Amikor a munkásság 1945 márciusában kivonult és a Groza-kormányt követelte, akkor a jogászilag gondolkozók kétségbeestek, mert ez azt jelentette, hogy Észak-Erdély a bukaresti kormányt követeli. Egyértelmű volt, hogy a Magyar Népi Szövetség vezetői a trianoni Románia keretében gondolkoztak.

Molnár Gusztáv: Nagyon sok mindenben igaza volt 1945–46-ban azoknak a konzervatív vagy szociáldemokrata beállítottságú magyar vezetőknek, akik –  naivitása miatt –  bírálták a Magyar Népi Szövetséget. Balogh Edgár nincs arra rászorulva, hogy én megvédjem, de meg kell mondanom, annak ellenére, hogy rengeteg hibát elkövetett ő is, és mások is –  nyilvánvaló, a mai perspektívából nézve egymás mellett kell elhelyezni a Márton Áron-, Lakatos István-féle vonalat Balogh Edgárral és azzal a szerencsétlen Kurkóval, aki a börtönben őrült meg, mert addig verték, amíg elveszítette az eszét.

Gecse Géza: Ha már a Magyar Népi Szövetségről beszélünk, akkor van egy rendkívül érdekes jelenség, amire az ember nem talál magyarázatot. 1944 és 1948 között a magyarságnak voltak autonóm szervezetei Romániában, viszont autonóm tartománya nem volt. Ezt mindössze 1950-ben alakították meg a Székelyföldön, amikorra autonóm szervezetei már nincsenek. Mivel magyarázható, hogy a sztálinizmus legsötétebb időszakában hoztak létre egy ilyen alakulatot „Románia szívében”, hiszen a Székelyföld a mai Románia közepén van?

Korom Mihály: Ezt a kérdést még nem tudjuk feltárni és bizonyítani pontosan. Viszont a kutatásaim során, főleg visszaemlékezések útján érdekes dolgokra bukkantam. Egyrészt már a trianoni békeszerződés tartalmazta a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítását, amivel a román népi demokratikus állam, tehát a Groza vezette kormányzat elmaradt. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy az Erdélyben létrejött magyar szervezetek, így a Magyar Népi Szövetség sem tevékenykedett szovjet sugallatra. Ezek a szervezetek a két világháború közötti időszakban fejlődtek ki és harcoltak az erdélyi magyar és nem magyar lakosság érdekeiért. Miután nem kapcsolódtak a sztálini, szovjet nagyhatalmi politikához, ezért mint akadályozókat a negyvenes évek végén háttérbe szorították őket.

Viszont amikor a szovjet nagyhatalmi politika érdeke úgy kívánta, hogy Magyarországot, Romániát és Bulgáriát Jugoszlávia ellen fordítsa, akkor a sztálini külpolitika elővette Románia esetében Erdély kérdését, mégpedig azért, hogy mind Magyarországot, mind Romániát Jugoszlávia ellen fordítsa. És miután sem a magyar, sem a román belső vitákban nincs nyoma annak, hogy Magyarországról jött volna javaslat, kérés vagy ajánlat, ezért az akkori szereplők közül többen úgy ítélik meg, hogy a Szovjetunió nagyon gyorsan ajánlotta, javasolta és, ha úgy tetszik, utasította a román pártvezetést, hogy vagy megvalósítja a magyar autonómiát, vagy fölvetődhet a határkérdés néprajzi szintű rendezése, ami a korábbi vitákban megvolt. Ennek alapján –  úgy mondják akkori romániai magyar vezetők,hogy – szinte egyik napról a másikra a román politikai bizottság döntött, hogy azonnal megalakítják a magyar autonóm területet. Érdekes, hogy ez akkor átfogta az egész Székelyföldet és Magyar Autonóm Területnek nevezték. Amikor ennek a jugoszlávellenes politikának vége szakadt, akkor Romániában még az a Gheorgiu-Dej, aki mint főtitkár, ezt 1950-ben végrehajtja, ő kezdi el leépíteni azzal, hogy először az elne-vezését változatatják meg: a Magyar Autonóm Területből először Maros-Magyar Autonóm Terület lesz, ami már majdnem olyan, mint egy megye. Megváltoztatják a határokat, lekapcsolnak magyarlakta községeket, és hozzácsatolnak románlakta községeket. Később pedig, Ceausescu időszakában még a Maros-Magyar Autonóm Területet is eltüntetik.

Molnár Gusztáv: Tudnunk kell, hogy a Magyar Autonóm Tartomány megalakításával egyidejűleg szűnt meg Erdély többi részén –, itt mindenekelőtt a nagy városokat említem: Szatmáron, Nagyváradon, Ko-lozsváron –  a kétnyelvűség. Számos intézményt helyeztek át Kolozsvárról Marosvásárhelyre. Ez tehát egy bizonyos román stratégiát is szolgált.

Másrészt: Benkő Samutól hallottam azt a nagyon keserű kifakadást, hogy a Magyar Autonóm Tartományban sokszorosan nagyobb számban deportáltak kulákokat, és számoltak le az „osztályellenséggel”, mint román többségű megyékben. A Magyar Autonóm Tartományban vezető pozícióban ugyanis mindenütt magyar kommunisták voltak, akik fana-tikusak voltak, és az ideológiát szó szerint értelmezték, míg a románok mindig a rájuk jellemző, kicsit balkáni, de amikor az életről van szó, na-gyon is sokat jelentő kibúvókat sokkal inkább megtalálták.

Gecse Géza: Nem egy szomorú fintora a történelemnek, hogy 1958-ban, amikor a szovjet csapatokat kivonják Romániából, ez az a dátum, amelytől kezdve mindenféle magyar autonómiatörekvést felvált a kemény és következetes centralizáló politika?

Molnár Gusztáv: Csak annyi történt, hogy a szovjet jelenlét miatt Romániában sikerült kiépíteni a kommunista totalitarizmus egész intézményrendszerét, ami aztán összefonódott a hagyományos román nemzeti kizárólagosság egész pszichológiájával és ideológiájával, és ebből az orosz jelenlét megszűnése után alakult ki az a sajátos hatalmi-lelki-ideo-lógiai struktúra, amit én etnokratikus totalitarizmusnak neveznék. Egy olyan szörnyű rendszer, amelyben egyesül a kétfajta kizárólagosság: a hatalmi politikai, amit a kommunisták képviseltek mindig is, és az etnikai és nemzeti kizárólagosság, amit a fasiszták képviseltek. A mai napig, amikor Romániában formálisan a polgári demokrácia intézményrendszere működik, de a teljes sajtószabadság jegyében felszínre tört  az a fajta sajátos nacionálkommunista mentalitás, amit nemcsak Budapest, hanem a Nyugat is teljesen értetlenül néz, amelynek gyökere e kétfajta kizárólagosság sajátos összefonódásában van.

  Vissza a főoldalra - kattintással