Mit kaptunk az ukrán-magyar alapszerződéssel?
Interjú Jeszenszky Géza külügyminiszterrel
Vasárnapi Újság, 1993. május 16.

– Dr. Diószegi István diplomáciatörténész a közelmúltban, egyik nyilatkozatában azt mondta: a nemzetközi diplomáciatörténetben kuriózum, hogy egy már létező békeszerződés mellett az érintett államok állam-szerződésben erősítsék meg azt, hogy egymással szemben nincsenek területi követeléseik.

Jeszenszky Géza: Tökéletesen egyetértek vele. Valamikor diákja voltam Diószegi Istvánnak. Én is diplomáciatörténetet oktattam, sőt oktatok ma is. Pontosan az a helyzet, hogy Ukrajnával nincs béke-szerződésünk. Többek között ezért kötöttünk olyan szerződést, amelynek van egy területi klauzulája, amely határgaranciát ad a két országnak egymással szemben. Hasonló helyzet volt Németország esetében. Németország a hetvenes évek elején a keleti szerződésekben elismerte, elfogadta a lengyel és a csehszlovák határokat, de az egyesült Német- ország 1991-ben külön határszerződést kötött velük, és ezzel pár- huzamosan, mind Lengyelországgal, mind Csehszlovákiával államközi szerződést is kötött, amelyben pontosan az a megfogalmazás szerepel, amely a mostani magyar–ukrán szerződésben. Lengyelország két szomszédjával: Oroszországgal és Ukrajnával, amellyel szintén nem volt békeszerződése, ugyanilyen formulát tartalmazó szerződést kötött.

Gecse Géza: De van egy alapvető különbség a hetvenes évek elején létező Nyugat-Németország és a mai Magyarország között: az, hogy Lengyelországban nem élt több százezres vagy többmilliós létszámú német kisebbség, és Ukrajnában sem él több százezres létszámú lengyel kisebbség. Oroszországról ne is beszéljünk.

Jeszenszky Géza: Igen, ez így van. Az ukrán–magyar szerződésben rendkívül fontos szempont volt számunkra, hogy e szerződés révén tudtuk elérni azt, hogy a Kárpátalján élő magyarság jogai sokkal nagyobb mértékben érvényesüljenek, nemcsak a szovjet érához képest, amikor ezek egyáltalán nem léteztek, hanem hogy az új Ukrajna fogadja el és ismerje el, hogy területén él egy számban számukra nem, de a mi számunkra nagyon jelentős magyar kisebbség: közel kétszázezer ember és az ő jövőjük, biztonságuk azt igényli, hogy önkormányzattal rendelkezzenek, jövőjüket, kultúrájuk és nyelvük fennmaradását saját intézményeikkel tudják biztosítani. Ezekre nézve ez a szerződés megnyugtató garanciákat ad és e szerződés nélkül ezek nem következtek volna be.

Gecse Géza: Mit kaptunk mi annak fejében, hogy a magyar vezetés kijelentette, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései Ukrajnával szemben?

Jeszenszky Géza: Ez nem valami új dolog, hanem a békeszerződésekből és az európai helyzetből fakad. A parlamenti vitában még a szerződés ellen állást foglalók is szinte kivétel nélkül azt hangsúlyozták, hogy Magyarországnak nincs területi követelése szomszédaival szemben. Viszont ennek a rögzítéséért, megerősítéséért –  ami egyébként nemzetközi jogilag mondhatnánk kötelező, hisz 1928 óta érvényes a Briand-Kellogg-paktum, amely a területi viták erőszakos megoldását tiltja –, mi tettünk egy gesztust, egy olyan kijelentést, ami Ukrajna számára különösen 1991-ben, a születés pillanatában – amikor szinte minden oldalról megkérdőjelezték a határait – különösen fontos volt. Ezért a gesztusért –  mondhatjuk, cserébe – egy nagyon fontos gesztust tett irányunkban Ukrajna még korábban, a szerződés megkötése előtt. Egy nyilatkozatot írt alá velünk, amiben a kisebbségi politika alapelveit rögzítette. Ez a nyilatkozat persze nem kötelez semmire. Azonban a szerződés 17.cikkelye erre a nyilatkozatra hivatkozott, ezt a nyilatkozatot mintegy beemelte a szerződésbe. És miközben a 17. paragrafus kifejti azt, hogy „kölcsönös védelemben részesülnek a nemzeti kisebbségek”, ezek kulturális, nyelvi és vallási identitása, és ennek biztosítására meg kell teremteni minden szükséges feltételt. Ehhez hozzáteszi azt, hogy végrehajtják és figyelembe veszik ezt a bizonyos 1991 május végén aláírt négy-öt oldalas dokumentumot, ami olyan elveket rögzít, mint a kisebbségek közösségi jogai, és sorolhatnám, amelyeket –  sajnos –  kevés szomszédunk vall, és kevés volt hajlandó aláírni. Ezen túlmenően pedig a szerződés szelleméből fakadóan az elmúlt két évben nagyon sok minden történt Kárpátalján. Született Ukrajnában egy törvény a nemzeti kisebbségekről. Ilyen törvény még Magyarországon is csak készülőfélben van. Szomszédainknál sincsenek ilyen törvények. Ez a törvény határozott jogokat biztosít a kisebbségek számára. Ennek a törvénynek van végrehajtási utasítása, és külön kárpát-aljai érvénnyel van egy olyan elnöki megbízotti rendelet, amely előírja azt, hogy a magyarok által lakott területeken a hivatalnokok, az intézmények, a szervezetek, hivatalos személyek kötelesek beszélni a hivatalos államnyelv, az ukrán mellett a kisebbség nyelvét, a magyar nyelvet is.

Gecse Géza: De ez végül is Ukrajna belügye.

Jeszenszky Géza: Ez valóban a belügye, de bizonyos vagyok abban, hogy ez a rendelet nem született volna meg, ha 1991 decemberében ezt a szerződést nem írjuk alá, és ha nem teszünk meg bizonyos gesztusokat. Magyarország az elsők között ismerte el Ukrajnát. Magyarország elsőként létesített nagykövetséget Kijevben. Tehát az 1991-es kritikus pillanatban Ukrajna mellé állva –  és az egész függetlenségi törekvést támogatva –  óriási erkölcsi és politikai tőkét szereztünk Ukrajnában, és ennek köszönhető, hogy noha a kárpátaljai lakosság gazdasági helyzete katasztrofális, mint ahogy általában mindenkié Ukrajnában, de a politikai helyzete, kulturális jogai óriási mértékben javultak az elmúlt három évben.

Gecse Géza: Nekem vannak erre vonatkozóan másfajta információim is…

Jeszenszky Géza: Én nagyon jól tudom, hogy ez nem tökéletes. Nagyon sok a teendő, amit Kárpátalján még el kell végezni. A magyar kisebbség jogainak, önkormányzatának biztosítása terén várjuk a folytatást, nem utolsósorban azokat a lépéseket, amelyek a szerződésből fakadóan és az április 30-án Kravcsuk ukrán elnök és Antall József miniszterelnök találkozóján kiadott közös közleményben benne is vannak, tehát a kárpátaljai magyarság régebben is megfogalmazott és napirenden levő törekvéseinek, szükségleteinek teljesítését. A magyar kormány külpolitikájában három éven át oly mértékben előtérbe állította a magyar kisebbségek védelmét és támogatását, hogy egyesek ezért bírálják. Kárpátalja lakossága maga is megtapasztalhatta nemcsak figyelő tekintetünket, jelenlétünket, hanem sok eredményét annak a kapcsolatrend-szernek, amely Ukrajnával kialakult. Azon túlmenően, hogy ez a szerződés legnagyobb szomszédunk barátságát, bizalmát biztosítja, azt is mondhatom, hogy garanciát jelent arra nézve, nehogy a velünk szemben kevésbé barátságos államok egyfajta koalíciója jöjjön létre. Nagyon fontos és az összmagyarság szempontjából is lényeges elem, hogy a szerződésnek emellett épp a határon túli magyarság helyzetének javítása volt a központi célja. És ez nem csupán Kárpátalja magyarságára vonatkozik.

E szerződésben rögzítjük azt, ami az alkotmányunkba van foglalva, hogy a két fél törődik a másik ország területén élő kisebbséggel. Ráadásul valamennyi más szomszédunk esetében is hivatkozási pont lehet. Ahogy a parlamenti vita zárszavában fogalmaztam, ez az az archimedesi pont, ahonnan ki lehet emelni a magyar kisebbségek kérdését a kátyúból. Mégpedig azért, mert azt mutatja és bizonyítja ez a szerződés, hogy egyik szomszédunkkal, ahol jelentős számban élnek magyarok, tudunk egy olyan egyezményt kötni, amely az ő helyzetüket az ő érdekeiknek és óhajuknak megfelelően megváltoztatja, javítja. És nem rajtunk múlott eddig sem –  amit ez a szerződés bizonyít –, mint ahogy nem rajtunk múlik mások esetében sem, ha ez nem sikerül. E szerződésre a magyar kisebbségek hivatkozhatnak Romániában és Szlovákiában, hiszen e szerződésnek olyan pontjai vannak, amelyek az ő esetükben még csak vágyálomként léteznek. Ők a saját kormányaiktól várhatják el, követelhetik azt, hogy hasonló megközelítést tanúsítsanak, mint amilyet Ukrajna tanúsított a kárpátaljai magyarsággal szemben.

Gecse Géza: Diószegi István azt mondta, hogy az a típusú „árukapcsolás”, hogy autonómiáért vagy kisebbségi jogokért cserébe határgaranciákat adjunk –  az elmúlt évszázad tapasztalatait figyelembe véve –  nem igazán járható út.

Jeszenszky Géza: Én azért mindenképpen örülnék, ha ma nemzetközi jogi érvényű garanciáink lennének, amelyek a kisebbségeket védelmezik. A két háború közötti helyzet az volt, hogy valóban volt egy nemzetközi kisebbségvédelmi szerződésrendszer, amit ha tökéletesen nem is tartottak be, de jogorvoslatért lehetett fordulni be nem tartás esetén a Nemzetek Szövetségéhez. A kisebbségeknek tehát volt egy nemzetközi jogi támaszkodási pontjuk. A II. világháború utáni rendezés gyengéi között elismerten szerepel az, hogy nem történt hasonló gondoskodás a nemzeti kisebbségekről. Én olvastam az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumában a háború alatt készült tervezeteket, amelyekben nagyon határozottan szerepelt még az, hogy az I. világháború utáni időszak tapasztalatait figyelembe véve egy jobb garanciarendszert kell létrehozni. Az 1945 utáni magyar kormány ki is dolgozott egy újabb kisebbségvédelmi chartát, és a magyar kormány ma is valami hasonlót szorgalmaz valamennyi nemzetközi fórumon. Tehát az, hogy Ukrajnával egy ilyen szerződést kötöttünk nagyon fontos előrelépés e tekintetben, mert ezt követ-hetik más országok is, hogy garantálják a kisebbségek jogait. Szlovéniával is van például egy kölcsönös kisebbségvédelmet garantáló egyezményünk. És az is benne van a szerződésben és az azt kísérő egyéb nyilatkozatokban, hogy támogatjuk azokat az erőfeszítéseket, hogy nemzetközi jogilag biztosítsák a kisebbségek jogait.

Gecse Géza: Tehát ez azt jelenti, ha sikerül államszerződést kötni Romániával, Szlovákiával és Szerbiával, akkor abban is szerepelhet ez a klauzula?

Jeszenszky Géza: A kisebbségi jogok kérdésének föltétlenül szerepelnie kell a szomszéd államokkal esetleg a jövőben megkötésre kerülő szerződésekben. A határgaranciára nincs szükség, mert ott van érvényes békeszerződésünk, és visszatérek arra, amit Diószegi István mondott, valóban érvényes, nemzetközi jogilag, három nagyhatalom által garantált békeszerződésnél erősebb formulát nem lehet elképzelni.

Gecse Géza: Jó, de Szlovákiával és Szerbiával nincs ilyen típusú szerződés.

Jeszenszky Géza: Dehogynem! Szlovákia Csehszlovákia jogutódja. A Csehszlovákiával aláírt békeszerződés érvényes a jogutódokra, tehát Szlovákiára is.

Gecse Géza: De ezen az alapon Ukrajna is a Szovjetunió jogutódja.

Jeszenszky Géza: Nem, ez egy nagy tévedés. A nemzetközi jog és azon belül az államok utódlása külön tudomány. A Szovjetuniónak egyetlen jogutódja van –  Oroszország. Ezt nemzetközi megállapodások rögzítik. Csehszlovákiának két jogutódja van: Csehország és Szlovákia. Jugoszlávia esetében nincs még ilyen megállapodás, és várható, hogy valamennyi utódállam Jugoszlávia jogutódja lesz így, a békeszerződések vagy az államadósságok tekintetében.

Vissza a főoldalra - kattintással