7. A román-magyar viszony

2000.április 19.:

Vendégeink: Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke és Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára.

Gecse Géza: A mai vitaestnek különleges aktualitást ad az, hogy múlt pénteken magyar kormánydelegáció járt Bukarestben. Amint műsorunkból is hallhatták, a püspök úr kifejezetten borúlátó volt a látogatás után. Első kérdésemet ezért hozzá intézem, hisz egy évtizeddel a temesvári események után ő tud talán a legjobban válaszolni arra, mennyire tekinthető politikai kurzustól független tendenciának az, hogy a román–magyar viszony feszült?

Tőkés László: Pénteken ugyanazt tapasztaltuk, mint az elmúlt tíz évben oly sokszor, hogy egyik román kormányzat sem tud, s nem is akar politikai tőkét kovácsolni a saját választói előtt a magyar–román viszonyból. Valójában sem a mostani ellenzék, sem a demokratikus erők között nincs jelentős különbség ebben a kérdésben. Számukra a magyar–román viszony legfeljebb a nemzetközi kirakat szempontjából fontos, holott a külcsínnek csak másodlagosnak szabadna lennie. A román–magyar kérdés belpolitikailag manipulált kérdés marad, és csak akkor számíthatunk elmozdulásra, ha Európa és a világ előtt a román hatalom bizonyítani kényszerül. 1996 után, amikor a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget bevonták a kormányba, nem azért tették ezt, hogy érdemben rendezzék a magyar kérdést, hanem kifejezetten Románia nemzetközi arculata érdekében.

Gecse Géza: Püspök úr, hallottam egy olyan véleményt, hogy tizenkét évvel ezelőtt a helyzet jobb volt, mint ma.

Tőkés László: Erősen sarkítva azt mondanám, hogy tizenkét év után vagy tíz után lényegesen jobbak a lehetőségeink, de abszolút formában hasonlítva össze a helyzetet, valóban sok téren romlás állott be. Legalábbis erdélyi magyarságunk viszonylatában, példának okáért a magyarság pusztulása, eróziója, asszimilációja, kivándorlása, gazdasági helyzete tekintetében. Politikai lehetőségeink viszont növekedtek. Ezért is olyan fájdalmas, hogy úgy tűnik, hogy elszalasztottunk sok lehetőséget az elmúlt tíz év alatt. Ezt a magyarországi politikai önvizsgálat is felróhatja magának.

Gecse Géza: Tőkés püspök úr semmiképpen sem mondható idősnek, viszont Németh Zsolt már egy másik nemzedékhez tartozik. Még akkor is, ha a korkülönbség nem is akkora önök között, de annak köszönhetően, hogy egy másik országban nőtt fel: magyarországiként másként érzékeli ezeket a problémákat, és tisztségéből következően is, hiszen a Külügyminisztérium politikai államtitkára.

Németh Zsolt: Igen, most egyeztettem a püspök úrral: tizenegy év van közöttünk, ha ez fontos. Én is először arra a kérdésre adnám meg a választ, milyennek látom a magyar–román viszonyt. A XX.század folyamán ez volt az a külpolitikai reláció, amelyben rendkívül sok keserűség, nyomorúság, fájdalom koncentrálódott. Sajnálatos módon a XX.század számunkra Magyarország, a magyarság látványos térvesztésével és vereségével jellemezhető. Azt hiszem, mindenki föl tudná sorolni, hogy ennek milyen összetevői vannak, és amit püspök úr az elmúlt tíz év vonatkozásában megfogalmazott, azzal egyet tudok érteni. Szociológiailag a romániai magyarság helyzetében látványos elmozdulásra nem került sor az elmúlt tíz év alatt. Hangsúlyozom, hogy szociológiai értelemben, vagyis azok a mély folyamatok, amelyek a szórványok beolvadását, a „szórványosodást”, az elvándorlást, különösen az értelmiségi elvándorlást illeték, azok alapvetően nem változtak meg. A valóság ugyanakkor nagyon sok összetevőből áll össze. Az elmúlt tíz év folyamán térségünkben nagyon fontos geopolitikai változások következtek be. Ezért nem lehet azt mondani, hogy a helyzet ne lenne összességében a kilátásokat tekintve –  ahogy a püspök úr fogalmazott, de bizonyos értelemben a tényleges erőpozíció tekintetében is – szögesen ellentétes, ha az elmúlt 12-13 évet, illetőleg a mai helyzet hasonlítjuk össze.

Egy alapvetően új helyzet állt elő annak következtében, hogy a rend-szerváltozás nyomán Magyarország nagy léptekkel indult el a nyugati világba való visszaintegrálódás útján. Elindult egy emelkedő pályán, és ennek hatása van a regionális kapcsolatokra, a politikai viszonylatokra is. Csak egyetlen vonatkozást szeretnék kiemelni: 1999-ben Magyarország a NATO tagja lett, így Magyarország ma ott ül annál az asztalnál, ahol 19 ország a világ stratégiáját, jövőjét érintő kérdésekben dönt. Magyarországnak meghatározó befolyása van arra, hogy milyen délkelet-európai stratégiát alakít ki a nemzetközi közösség. Kicsit közelebb menve a magyar–román kapcsolatok utolsó tíz esztendejéhez, én elválasztanám az első hat évet a második négy évtől. Az első hat évben, az első Iliescu korszakban mindenféleképpen egyfajta meghosszabbítását tapasztalhattuk a kommunista időszaknak, amikor azok a politikai folyamatok éltek tovább demokratikus körülmények között, amelyeket az ötvenes–hatvanas évek végétől megerősödő román nacionalizmus kialakított és vegyített a kommunizmus rendszerével. Ezek a megnyilvánulások különösen az 1990. márciusi események után sokszorozódtak meg. Élt tehát három hónapot a temesvári szellemiség, majd 1990 márciusától fölerősödtek ezek a tendenciák, és egészen 1996 novemberéig, a romániai kormányváltozásig tartottak. 1996 novemberében látványos fordulat, ígéretes változás következett be a román hatalomban, és ennek hatása a magyar–román kapcsolatokra mind a mai napig meghatározó. Végülis ez a fordulat többet ígért, mint ami ténylegesen megvalósult belőle. Ehhez érdemes megvizsgálnunk, mondjuk az 1996-os kormányprogramot, és szembesíteni mindenkit azzal, ami abban volt, illetve azzal, ami ebből a kormányprogramból megvalósult. Ennek az időszaknak sokkal fontosabb jellemzője, hogy mi nem történt, mint az, hogy mi történt. Az, hogy megszűnt a központilag szervezett, a médiumokban a vezető politikusok által megjelenített nacionalista uszítás a magyarság ellen, ez mindenféleképpen egy fontos elmozdulást, kimozdulást jelent a holtpontról a magyar–román kapcsolatokban. A magyarság úgy építkezhetett, hogy túl sok zöld lámpát, kedvezményt, gesztust nem könyvelhetett el, de csendben fejlődni tudott. Nálam illetékesebb a püspök úr, hogy erről beszámoljon, hogy hány iskola, intézmény, főiskola tudott ebben az időszakban a romániai magyarság páratlan élni akarásának köszönhetően, létrejönni. Összességében az elmúlt négy évet én olyan kísérletnek tekintem, amelynek során egy nem kommunista hátterű politikai elit megpróbált Romániában jogállamot építeni, nyugatra fordítani az ország külpolitikai orientációját. Az eredeti tőkefelhalmozás időszaka akkor tudna igazán szárba szökkenni, ha ez a jelenlegi politikai garnitúra a következő választásokon győzni tudna.

Gecse Géza: A napokban Várhegyi Attila államtitkár úr a Reformtömörülés ülésén járt Erdélyben, így Székelyudvarhelyen is, és különböző sajtóorgánumokban megjelent, hogy meg voltak döbbenve, ahogy Várhegyi Attila fogalmazott az 1996-os román–magyar alapszerződésről, azt mondta róla, hogy ez a Horn–Iliescu-paktum. Sokan azt vélték ebben felfedezni, hogy a magyar kormány álláspontja megváltozott a romániai magyarok vagy az RMDSZ irányában. Valóban megváltozott-e a magyar kormány álláspontja az RMDSZ-szel kapcsolatban?

Németh Zsolt: Az alapszerződéssel kapcsolatban azt tartom fontosnak mindenki emlékezetébe idézni, hogy a Fidesz eleve nem értett egyet az alapszerződés megkötésével. Tehát két héttel ezelőtt, Várhegyi Attila ugyanazt mondta Székelyudvarhelyen, amit mi 1996-ban mondtunk. Ezt a paktumot 1996 szeptemberében kötötte meg a magyar, illetőleg a román fél: Horn Gyula és Iliescu, és tagadhatatlan, hogy ennek a dokumentumnak az az összefüggése, amelyet itt Várhegyi Attila hangsúlyozott, hogy a két fél az RMDSZ megkerülésével, akarata ellenére írta alá a dokumentumot, ez a nagy probléma. Hisz a dokumentum önmagában is egy érdekes vitának a tárgya lehetne: annak a tartalma miatt, vagyis amiatt, hogy mi hiányzik belőle. Azt hiszem, hogy ez a kormány magatartásában akkor, amikor létrehozta –  a Magyar Állandó Értekezletet,  ami állandó konzultatív fórum a kormány, a magyarországi parlamenti pártok és a határon túli magyar politikai szervezetek között –, mindenféleképpen azt tükrözi, hogy egyenrangú párbeszédet kívánunk a határon túli magyar legitim szervezetekkel fönntartani. És semmiféle döntést nem fogunk –  különösen kétoldalú relációban, akaratuk ellenére –  a fejük fölött meghozni. Erről szólt az ominózus mondat.

Ami az RMDSZ-hez való viszonyunkat illeti. A Fidesz nagyon sok mindennel vádolható. Mi sem vagyunk tökéletesek. Lehet, hogy vannak egyéni elfogultságaink, barátságaink, szimpátiáink, és ezeket nem tudjuk diplomáciai szerepben sem teljes mértékben leplezni. Bár a törekvések szintjén az elmúlt tíz évben, ha volt magyarországi politikai erő, amely az RMDSZ-nek minden mértékadó szárnyával fönntartotta az érdemi párbeszédet, akkor ez egyedül a Fidesz vagy a Fidesz-Magyar Polgári Párt volt. Számunkra fontos volt, hogy a legitim vezetéssel is, és azokkal is, akik adott esetben hozzánk közelebb állnak –  mert fiatalok, vagy mert úgy gondolkodnak, ahogy mi tettük –, egyaránt ápoljuk a kapcsolatokat, és ez kormányzati pozícióból is jellemez bennünket. Megadjuk az Istennek, ami az Istené, és a császárnak, ami a császáré. Ilyen értelemben a Fidesznek vagy a magyar kormánynak az RMDSZ-hez való viszonyulásában az égvilágon semmiféle változás nem következett be.

Gecse Géza: Püspök úr, én nem akarom az ördögöt a falra festeni, de a mai közvélemény-kutatások alapján valószínűsíthető, hogy ősszel Iliescuék fognak kormányt alakítani Romániában. Ilyen helyzetben az RMDSZ-nek, az RMDSZ-ben a különböző politikai platformok megjelenítése, illetve a politikai harc kiéleződése az egység megbontásának a látszatát keltheti. És mind a Reformtömörülést, mind Tőkés Lászlót vádolták azzal, hogy ebben a rendkívül kiélezett politikai helyzetben „hátba szúrja” az RMDSZ-t, megbontja az egységet. Hogy látja ezt Püspök úr mint az RMDSZ tiszteletbeli elnöke?

Tőkés László: Az egységet nem mi bontjuk meg, hanem az egységre nézve káros nézeteltérések léteznek. Kovács László –  éppen Várhegyi Attila beszédére hivatkozva –  azt mondta a minap, hogy az alapszerződés megkötését az RMDSZ támogatta. Az RMDSZ abban az időben, először is nem támogatta az alapszerződés megkötését. Én magam voltam egyik tagja annak a küldöttségnek, amely Horn Gyula volt miniszterelnökhöz jött. Tabajdi Csabához is ellátogattunk, és több rendbéli elkeseredett megbeszélések folytak a kulisszák mögött. Azt kértük, hogy ne ezt, ne így, és ne ott írják alá, amit aláírni készültek. Markó Béla és Takács Csaba is teljes mértékben így gondolkoztak. Később ők is hajlamosak lettek elfelejteni akkori álláspontjukat. Nem szabad tehát az egységet absztrakciónak tekintenünk, hanem mint az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, a mai napig sem vagyok hajlandó akkori álláspontomról következetlenül elmozdulni. Az, hogy Temesváron Horn Gyula és Iliescu a fejünk felett, közvetlenül az első magyar–magyar csúcstalálkozó után írta alá, ez súlyos kárt okozott. Ha ennek vállalása által megbontjuk az RMDSZ egységét, ám legyen. Nem mi bontjuk meg az egységet, hanem azok, akik elfelejtkeznek az RMDSZ eredeti politikájáról és álláspontjáról. Az aláírás után a hivatalos RMDSZ-vezetés utánamozdult a magyar–román politikának és behódolt annak az irányvonalnak, amely akkor elsöpörte átmenetileg a magyar nemzetpolitikai együttműködés intézményét, a magyar–magyar csúcs-találkozót. Vagy vegyünk más példát, mondjuk a belső választásokat. Én nem hiszem, hogy az volna egységbontó, aki elmondja, hogy az 1993-as brassói kongresszus értelmében meg kellett volna tartani a romániai ma-gyarság körében a belső demokratikus választásokat, amelyet egy sor további SZKT- vagy kisparlamenti döntés szorgalmazott.  Ez mind a mai napig nem történt meg. Ott van az autonómia kérdése: az autonómiaformák és statútumok kidolgozására nézve érvényes határozatok vannak. Ezeket a határozatokat az RMDSZ nem teljesítette, sőt az autonomista politikát felcserélte egy kormánypolitikai irányvonallal.
Az egység üdvös dolog, ha hatékonyan szolgálja a nemzetet, de a dinamithoz vagy az atomenergiához hasonlóan pusztító energiává válhat, ha rossz ügyet szolgál. Ami bennünket illet, csak addig feszítjük a húrokat, ameddig azok nem pattannak el. 

Gecse Géza: Tudjuk, hogy a Magyarok Világszövetsége átalakulás előtt áll. Mindannyian olvashattuk, hogy ön az egyik lehetséges elnökjelölt. Március közepén Kolozsváron, a Világszövetség Erdélyi Tanácsának az ülésén –  ennek ellenére –  ön mégis Patrubány Miklós mellett tette le a voksot.

Tőkés László: Amikor elkezdődött a felkészülés a Magyarok Világszövetségének választó közgyűlésére és az ezzel egy időben tartandó a Magyarok V. Világkongresszusára, akkor jelölések történtek az elnöki tisztségre. Én úgy kerültem be a jelöltek közé, hogy előzetesen engem senki meg sem kérdezett, hogy mit szólok hozzá. Viszont már volt két nem hivatalos vagy félhivatalos jelölt: Patrubány Miklós és Duray Miklós. Ebben a helyzetben én nem is tekintettem magam jelöltnek, hanem a VET, vagyis a Világszövetség Erdélyi Tanácsának megfelelő fórumán a két nem hivatalos jelölt közül természetesen az erdélyi jelölt mellett voksoltam. Egyfelől erdélyiként, másfelől azért, mert nagyra becsülöm Patrubány Miklós világszövetségi elnökhelyettest. A Világszövetségben nem a pártok közötti választásokra jellemző választási procedúrára és eljárásra van szükség, hanem lehetőleg egyezség alapján történő választásra. Minősített többségre van szükség, és nem egymás ellenében, hanem legrosszabb esetben egymással nemesen vetekedve kell megtalálni a jelöltek között a Világszövetség elnökét. Ebből a szempontból aggodalommal tekintek a világszövetségi választásokra, mert oly mértékben kiéleződött a választás előtti helyzet, mintha egy pártok közötti választásra készülnének.

Gecse Géza: Van-e a Magyarok Világszövetségével kapcsolatban már most határozott kormányálláspont, vagy megvárják, amíg letisztulnak a dolgok, és utána változik meg a magyar kormány álláspontja a Magyarok Világszövetségével kapcsolatban?

Németh Zsolt: Korábban azt mondhattam, hogy nem szeretünk belenyúlni egy méhkasba. Kormányzati pozícióból pedig azt tudom mondani, hogy ez még inkább így van a választások előtt. Forrja ki magát ez a küzdelem, azt követően pedig szívesen elkezdjük a párbeszédet, hiszen a Magyarok Világszövetsége azzal keresett meg bennünket, hogy szeretnék, ha törvényben szabályoznánk a Magyarok Világszövetségének a helyét, funkcióját és a céljait. Én ezt fontosnak tartom, hiszen az elmúlt tíz évben a Magyarok Világszövetsége fölhalmozott egy rendkívül gazdag kapcsolatrendszert, egy komoly tőkét. Sikerült a világba szétszóródott magyarság körében újraéleszteni az összetartozás tudatát: szervezetek újultak meg, személyiségek kapcsolódtak be. Bár valljuk meg, ebben az időszakban el is haltak kezdeményezések, el is távolodtak személyiségek, a lezajlott viták és konfliktusok eredményeként. Azt hiszem, egy olyan időszak zárult le, amikor érdemes elgondolkodni azon, hogyan tudja a magyar kormány külpolitikáját, Magyarország nemzetközi helyét, pozícióját hatékonyan segíteni ez a szervezet. Mi lehet az a funkció, ami elengedhetetlenül szükséges, és ehhez alapvető dolgokat kell újrakérdezni, újra- definiálni, hogy mire való a Magyarok Világszövetsége. Én hajlok arra, hogy nagy igény van a szétszóródott nyugati magyarságban arra, hogy a magyar nyelvet és a magyar kultúrát úgy tudják ápolni, hogy ehhez hatékony anyaországi támogatást kapjanak. Ez lehet, hogy nagyon egy-szerű és földhözragadt célkitűzésnek tűnik, de annak az amerikai vagy ausztráliai emigránsnak, akinek véres verejtékébe kerül, hogy a gyermekét megtanítsa magyarul, ezeknek az embereknek segítenünk kell. A cser-készeknek is segítenünk kell, akik egyébként nagyon szépen működnek a nagyvilágban. Egy biztos bázist kell adnunk az anyaországban az ő egyesületi szervezeti életüknek is, és én azt hiszem, hogy ez egy nagyon kézzelfogható feladata lehetne a Magyarok Világszövetségének. Ilyen elvek mentén az újraválasztott vezetőséggel a magyar kormány el tud kezdeni egy párbeszédet, és meg fogjuk tudni közösen alkotni ezt a törvényt.

Gecse Géza: Közeledik a húsvét.  Bár patetikusnak hangzik, de hadd kérdezzem meg először a püspök urat: lesz-e magyar feltámadás, vagy lesz-e feltámadás magyar-román viszonyban?

Tőkés László: Nagyon kínos szövegkörnyezetbe került a feltámadás. De a kérdés arra utal, hogy hosszú ideje halálos betegségben szenved a román–magyar kapcsolat, és számtalan esetben jutott a tetszhalál állapotába. Mi a temesvári események idején úgy éreztük, hogy itt van már a feltámadás, hogy újjászületnek, megújulnak és gyökeresen kicserélődnek a magyar–román kapcsolatok. Akkor román testvéreink százezrei szívesen hallgatták a Miatyánkot magyarul. Készségesen elfogadták, hogy a televízió képernyőjén, három nyelven jelent meg a boldog karácsonyi ünnepeket kívánó felirat. Én azt gondolom, hogy a román néppel most sincs olyan nagy baj, mint amennyire halálos a román–magyar viszony már hosszú idő óta. Újjá kell születnünk: a román újjászületésre és a ma-gyar újjászületésre egyaránt szükség van. A magyarság elvégezte a maga revízióját. Sőt, sokszor olyan ványadtan, olyan gyengélkedő módon politizálunk –  és inkább ez a jellemző reánk –, tehát képesek voltunk önmagunkat megtagadni. Mi nem beszélünk például területi kérdésekről. Ez egy olyan önkorlátozás, hogy ezt a román félnek értékelnie kellene, és a területekért jogokat kellene biztosítania. Úgy érzem, hogy most a román félen a sor, de nem akarok elnéző lenni a magyar féllel sem. Én kemény kritikusa vagyok a fajtámnak. Úgy gondolom, román önrevízióra legalább annyira szükség van, a magyarság már kinőtte úgymond az irredentizmust. A magyarság nem folytat románellenes uszító propagandát. Még a legmegbélyegzettebb magyar politikai erők sem.

Kétségtelen, hogy amit Erdélyben a román impérium alatt elkövettek a magyarság ellen, emiatt megilletné a magyarságot egy bocsánatkérés. Ugyanis vegyünk egy nagyon egyszerű esetet –  épületeink elkobzása. Ameddig még azt sem ismerik el, hogy ezeket jogtalanul kobozták el tőlünk, hanem egyre-másra olyan vádakat hallunk, hogy a román jobbágyok vérén és verítékén építették fel a magyar iskoláinkat. Nos, amíg itt tartunk, ameddig nem történik egy történelmi és politikai felülvizsgálata e kérdéseknek, addig hogyan is számíthatnánk európai színvonalú demokratikus jóvátételi törvényre. Látjuk, a román–magyar alapszerződésből kihagyták az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Ha benne lenne, sem lett volna valószínű, hogy visszaadták volna, de legalább volna mire hivatkoznunk. Egyre-másra erről szól a történet, a mostani Isarescu-kormánynak például nincs kisebbségpolitikai programja. Tehát amikor Radu Vasiléék a Ciorbea-kormánytól átvették a kormányzást, még gondot fordítottak egy kisebbségpolitikai program kialakítására. Mára ez teljesen elfelejtődött! Az első lépés az újjászületéshez –  a költő szavaival élve –  az, hogy „a múltat be kell vallani”. Mi megtettük. Kérjük román testvéreinket is, hogy ezt tegyék meg ők is!

Gecse Géza:  Németh Zsolt szerint lesz-e feltámadás a román–magyar viszonyban? Van egy másik kérdésem is. Rendkívül sok kritika illette ma a román–magyar alapszerződést, de én azt hiszem, hogy mind a román–magyar alapszerződés, mind a szlovák–magyar alapszerződés többet adott, tökéletesebb volt, mint az ukrán–magyar. Ezt Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a múltkori alkalommal itt, mindenkinek a füle hallatára el is mondta. Az ukrán–magyar alap-szerződést a Fidesz megszavazta, ezt a másik kettőt pedig nem…

Németh Zsolt: Melyikkel kezdjem?

Gecse Géza: Az ukrán–magyarral…

Németh Zsolt: Fontos kérdés, hogy az alapszerződéseket hogyan mérjük. Lehet mérni úgy, hogy mi van benne. Lehet mérni úgy, hogy elfogadta-e, vagy nem fogadta el az adott kisebbségi közösség. Lehet mérni úgy, hogy ez az adott dokumentum a kétoldalú kapcsolatrendszerre milyen hatást gyakorol. Mi nem dogmatikusan viszonyulunk az alapszerződésekhez. Mindkét oldalon vannak, akik azt mondják, hogy azonnal fel kell tenni a kezünket, és mindent alá kell írni. Vannak, akik azt mondják, hogy soha. Egyik álláspont sem a Fidesz sajátja, hanem szeretjük önmagában vizsgálni ezeket a problémákat. És azt tudom mondani, hogy az ukrán–magyar alapszerződés a kétoldalú kapcsolatrendszerben alapvetően pozitív szerepet töltött be és tölt be mind a mai napig. Hiszen Ukrajnában nincs központi magyarellenes hangulatkeltés, nem is volt. (Bekiabálás: nem igaz!…) Nincsen, szemben Szlovákiával, és szemben Romániával, ahol nagyon negatív hatása volt az alapszerződésnek. Ennek megfelelően feszültté is tette az alapszerződés mint eszköz a kétoldalú kapcsolatokat. Ez az ukrán–magyar alapszerződésről nem mondható el, sőt, az elmúlt időszakban egy olyan intézményi építkezés tapasztalható, amely páratlan a Kárpát-medencében. Magyar felsőfokú, államilag finanszírozott és elfogadott intézmény hol jött létre, kedves zúgolódó hallgatóság? Hol jött létre ilyen magyar felsőfokú intézmény? Egyedül Beregszászban. Hol jött létre ilyen színház? Szintén Beregszászban. Hogy baj van Ukrajnában, egyetértek vele, mert Ukrajnában rendkívül nagy-mértékű a szegénység! Ennek megfelelően a legnagyobb arányú az értelmiség elvándorlása, és ezért a kárpátaljai magyarság jövője a leg-kilátástalanabb a határon túli magyar közösségek közül. De nem szabad összekevernünk a szezont a fazonnal, a körtét az almával. Ez az egyik. A következő kérdés pedig hogy lesz-e feltámadás a magyar–román viszonyban? Ezzel kapcsolatban talán püspök úr mondhatta volna el először, hogy hál’ istennek a feltámadás megtörtént. Én azt tartom a legnagyobb reménynek, hogy itt, húsvét táján keresztyén emberekként –  azt hiszem, többségben vagyunk ebben a teremben –  elmondhatjuk, hogy a legfontosabb az emberek és a nemzetek életében, hogy megtörtént kétezer éve a feltámadás. Ez a forrása reményünknek, mindennapi cselekvéseinknek, amely adott esetben a magyarság megmaradásához a legfontosabb erőt adja. A második megjegyzésem az lenne, hogy tíz éve zajlik a romániai magyarság feltámadása. Akkor, amikor kis közösségekben, például a csíkszeredai plébános megtalálja a csíkszeredai árvagyerekeket, akiket fölkarol, létesít számukra egy olyan intézményt, ahol dolgozni tudnak. Létesít a számukra egy asztalosműhelyt, egy varrodát, ahol biztosítja számukra az elhelyezkedés lehetőségét, sőt, lakásokat is vásárolnak. Számos csodálatos erőfeszítés zajlik Erdélyben, és ezeknek a jelentőségét kellene megértenünk, mert ez tükrözi a kétmilliós romániai magyarságnak nemcsak az élni akarását, hanem az élni tudását is. Ezeket a kis mindennapi feltámadásokat kell nekünk, a magyar kormánynak, civil szervezeteknek, egyházaknak a lehetőségeink szerint segíteni. A harmadik megjegyzésem pedig az lenne, hogy Magyarország világpolitikai helyzete látványosan erősödik. Új geopolitikai feltételrendszer alakult ki, és az idő Magyarországnak, a magyarságnak dolgozik. Ha jól sáfárkodunk ezekkel a lehetőségekkel, akkor van jövője a romániai magyarságnak, és rá fog kényszerülni a román politika is, hogy ebbe a „feltámadási folyamatba” ő is bekapcsolódjon.

Gecse Géza: Püspök úr, kívánja-e kiegészíteni azt, amit az államtitkár úr mondott?

Tőkés László: Én nem akartam mélyebb bibliai, teológiai vizekre evezni, de életre való törekvéseink. küzdelmeink, munkánk a feltámadás feltétele alatt és a feltámadás távlatában válik értelmessé. Egyébként sutba dobhatnánk a palástunkat, és pályát változtathatnánk, és fel kellene adnunk minden reményt. Az, ami részünkről, embereknek lehetetlen, amit nem tudunk kivívni még oly bölcs politikai tisztánlátással vagy emberi akarással sem, mindig hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, és ő cselekedheti meg azt, amihez emberi erőink végesek és elégtelenek. Az ebből fakadó hit a feltámadás hite, aminek mindvégig át kell hatnia cselekedeteinket, munkánkat és küzdelmeinket. Ezt kívánom húsvét alkalmával egész magyar nemzetünknek, amely nemhogy újjá szülessen, de még születni is alig akar, hiszen oly nagy a halandóság és oly kismértékű a szülési kedv. Mindazáltal hiszek abban, hogy Isten megcselekedheti velünk is a feltámadás és az újjászületés csodáját.

Gecse Géza: Önöké a szó. Kezdjük Fülöp Mihállyal, aki már volt vendégünk itt, és akit a múlt héten a francia egyetemi tanács professzorrá nevezett ki.

Fülöp Mihály: Két rövid kérdésem lenne a nagytiszteletű püspök úrhoz. Az egyik az, hogy mennyiben tekinthető politizálásában a Magyar Népi Szövetség örökösének a Romániai Magyar Demokrata Szövetség?

A másik kérdésem az, hogy az erdélyi magyarságnak van-e külpolitikája? Meghallgatják-e európai fórumokon az Európai Bizottság és az Európai Parlament előtt?

Tőkés László: Gyakran szoktunk példálózni a Magyar Népi Szövetséggel. Gyakran úgy érzem, hogy ismétlődik a történelem. Az erdélyi származásúak vagy a történelem mélyebb ismerői akár maguk is párhuzamot vonhatnak több tekintetben a kettő között. Hadd vonjak egyetlen vonatkozásban párhuzamot. Közismert, hogy a Magyar Népi Szövetségben előbb megoszlást támasztottak a nemzeti vonalhoz hű és a kommunistákkal elvtelen alkura vállalkozó magyar politikusok között. Az alkalmazkodóakat időlegesen felemelték. Politikai ellenfeleiket: Kurkó Gyárfásékat bebörtönözték. De utóbb az alkalmazkodókkal is leszámoltak. Bennünket nem egy esetben kísért a politikai magatartás, a politikai attitűd vonatkozásában a múlt. Más vonatkozásban régi reflexek érvényesülnek, éppen úgy, mint akkoron a kisebbségnek a többséghez való viszonyából eredő egészségtelen kisebbségi tudatból fakadó reflexek működnek. Sokszor még a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa is eszembe jut, amelyre az volt jellemző, hogy a román politikum olyan magyar embereket futtatott az 1989 előtti időben, akik megfeleltek az ő szájízüknek, és így is beszéltek. Én nem tudom véletlennek tartani, hogy egyes magyar politikusokat soha nem ér semmiféle támadás a román politika részéről, vagy legfeljebb valamilyen enyhe fricska ér csupán, miközben némely politikusokra tíz év óta keményen rájár a rúd. Nyilvánvaló, hogy a román politikum elfogadja a neki tetsző személyeket, és visszautasítja a számára nem kedvező politikát folytató személyeket. De itt eddig még nem is volna baj. Ott van a baj, amikor az alsócsernátoni, a székelyföldi fórumot 1998 őszén éppen olyan élesen elítéli az RMDSZ hivatalos vezetése, mint a román nacionalisták. Ott van a baj, amikor a közöttünk való viszonyban jelentkezik, leképeződik a hatalomnak a hozzánk való viszonya. Ez egy nagyon veszélyes folyamat, ezért nem engedjük az egységünket megbontani, hogy a hatalom ne örvendjen annak, hogy megosztott bennünket. De elárulom önöknek, testvéreim, hogy nagyon nehéz ezt a törékeny viszonyt fenntartani, és nagyon nehéz az igazságot lenyelni, ha egyáltalán érdemes volna valaha is lenyelni az igazságot. A másik kérdés az RMDSZ tizedik évfordulója. Valóságos sikertörténetként akarta feltüntetni az elmúlt tíz esztendőt, különösképpen annak az utóbbi négy esztendejét. Ha ezt a sikertörténetet megkérdőjelezzük, amire bőségesen okot ad példának okáért az RMDSZ külpolitikája. Ugyanis amíg az RMDSZ nem lépett be a kormányba, addig egy öntörvényű, viszonylag szabad külpolitikát tudott folytatni. Attól a pillanattól kezdve viszont, ahogy bekerült a kormányba, fokozott mértékben alkalmazkodnia kellett a román külpolitikához. Így tehát azon túlmenően, hogy a Nyugat megtapsolta, hogy mi milyen jó magyarok vagyunk, hogy mennyire szeretjük a románokat, és hogy a románok mennyire szeretik a magyarokat, ezen túlmenően nem sokat hozott a konyhára a külpolitikai megalkuvásunk. Sőt, épp ellenkezőleg, hova jutottunk, testvéreim?  Hölgyeim és uraim, hova jutottunk, hogy ma már sűrűn elhangzó kijelentés, talán első ízben az amerikai elnök jelentette ki, hogy meg van oldva a kisebbségi kérdés Romániában. Azóta már többen kijelentették ezt, és oda jutottunk, hogy például a Romániának az európai integrációhoz való csatlakozásban az alapvető, sarkalatos feltételei között nem szerepel a magyar kisebbségi kérdés megoldása. Ott van a feltételek között a romániai igazságszolgáltatás eurokonformizálása. Ott van a romakérdés, ott van a homoszexualitás kérdése, de a magyarság kérdése, hogy ez a feltétele Románia európai integrációjának, ez valahol az úton kihullott a szekérből. Nyilvánvaló, hogy a magyar külpolitikának, másfelől az RMDSZ-nek elsődleges módon kellene a jelenlegi integrációs kontextusban hirdetnie, hogy támogatjuk Románia integrációját, szívvel-lélekkel, de ennek egyik alapvető feltétele a magyarkérdés rendezése. Mindaddig, amíg ezt elhallgatjuk, addig nem számíthatunk semmi jobbra.

– Hompot Zoltán vagyok. Mi a véleményük a Sabin Gherman Pro Transylvania Alapítványának a célkitűzéseiről? Ha betelepítés történik, akkor azt a csángókkal kellene kezdeni, ne idegen elemeket hozzunk be Magyarországra, és van-e a magyar kormánynak nemzetstratégiája? Mi úgy érezzük, hogy nincsen. Egyedül a Horthy-korszak alatt volt egy elképzelés, hogy vissza a területeket, és változtassuk meg azt, amit egypár gengszter ott,Trianonban erőszakolt a magyarságra!

Tőkés László: Erre a felvetésre mindenekelőtt azt szeretném válaszolni, hogy végre van egy olyan magyar kormány, amelynek kezd kialakulni a nemzetstratégiája. Én nem tartom célravezetőnek ezt a fajta viszonyulást. Ugyanis ne felejtsék el, hogy milyen mélységből kell felkapaszkodnunk. Maguk, nem tudom, mit várnak el, vagy akik lelkesen tapsolnak, mit várnak el tőlünk például Erdélyben. Azt hiszik, hogy csodát tudunk tenni? Hát honnan jövünk? Milyen mélységből, a magyar politika is milyen mélységből jön? Nézzék meg, hogy tízszázaléknyi meredekségű kérdésekben mibe ütközik a magyar kormány. Nem hogy ilyen kérdésre, hanem a legenyhébb fuvallatra milyen ellenszél a válasz! Tehát én azt hiszem, hogy a türelmetlenség ebben a kérdésben nem jó tanácsadó. Másfelől nem kell a bevándorlás kérdését szellőztetni. Én is kérdezném az államtitkár urat, mert én is eléggé tájékozatlan vagyok, hogy van-e mértékadó hivatalos dokumentum a bevándorlásra, annak a kvótájára nézve, ami az utóbbi időben így kiömlött a nyilvánosság elé? Én ezt egy nagyon veszélyes kérdésnek tartom, amely olyan rombolást gyakorol a tudatokban mind odaát, mind idehaza, hogy nagyon fontos volna, hogyha hivatalosan nyilatkozna ebben a magyar kormány vagy annak képviselője.

Németh Zsolt: Van vagy nincsen magyar nemzetpolitika? Azon dolgozunk, hogy legyen. Az elmúlt időszakban egy-két fontos ponton sikerült stratégiai döntéseket meghozni, ezek közül az egyik közvetlenül kapcsolódik ahhoz, amit ön a harmadik kérdésében tett föl, a betelepítés kérdésében. Először is el kell döntenünk, nekünk, magyarországi magyar állampolgároknak, hogy mit akarunk a határon túli magyarokkal.  Lehet, hogy nekik is van erről elgondolásuk, de ezt nekünk is el kell dönteni, hogy mit akarunk mi velük. Egy politikának, egy külpolitikának erre a kérdésre mindenekelőtt választ kell adni. A németek a II. világháború után erre adtak egy választ, azt mondták, hogy minden németet a keleti végekről be kell telepíteni Németországba. Ezt ők 1945-ben fogalmazták meg. Ezt akarjuk? Minden határon túli magyart be a trianoni magyar határok közzé? A betelepítéssel kapcsolatban egyre többen lesznek, akik a kérdésre azt mondják, ha fogyunk, ha évente elveszítünk egy Cegléd méretű várost, és 2050-re nyolc millióan leszünk, ha ezek a demográfiai tendenciák fönnmaradnak, akkor erre a problémára nekünk választ kell adnunk. Az egyik ilyen válasz a betelepítés! És akkor kiket telepítsünk be? Értelemszerű, ahogy itt az úr is fogalmazott, kezdjük a csángókkal! Aztán a határon túli többi közösséget is végig lehet venni. Én azt hiszem, hogy ez a vita az elkövetkező időszakban erősödni fog.  A közelmúltban a Magyar Tudományos Akadémia Cseh-Szombathy László szociológus vezetésével elkészített egy jelentést.  Arra a következtetésre jutottak, hogy az egyik lehetőség a népességprobléma rendezésére a szervezett betelepítési politika. Hivatalos dokumentum –  püspök úr a kérdésedre válaszolva –  nincsen. A magyar kormányfő azonban már nyilatkozott erről a kérdésről. Orbán Viktor azt mondta, hogy ő nem támogatja a határon túli magyarok Magyarországra való telepítését, mert ő azt szeretné, ha a családtámogatási rendszer hozná meg az eredményt.

Meg kell vizsgálnunk: valóban mindent megtettünk-e a családpolitika területén? A kormány, amikor a gyermekek utáni adókedvezményt bevezette, amikor az új lakástámogatási rendszert elhatározta, akkor ezek a megfontolások vezették, hogy el kell kezdeni egy teljesen új minőségű családpolitikát. A határon túli magyarokra vonatkozóan, ha úgy döntene Magyarországon valaha egy kormány, hogy be kell telepíteni embereket, a jelenlegi második fontos alapelve a magyar nemzetpolitikának, hogy nemzetpolitikai alapkérdésekben ki dönt. És a magyar kormány álláspont-ját már elmondtam a korábbiakban: a határon túli magyaroknak ilyen kérdésekben vétójoguk van. A határon túli magyar szervezetek ezekben a kérdésekben képesek megfogalmazni, hogy ők mit akarnak, milyen célt kívánnak követni. És ha ők azt fogalmazták meg, hogy a szülőföldjükön kívánnak maradni, akkor, ha a magyar kormány másként döntene is, akkor sem lenne elfogadható a jelenlegi nemzetpolitikai alapelvek alapján, hogy a határon túli magyarok ellenében egy szervezett betelepítési stratégiát elfogadjon, mert –  ebben a kérdésben –  a határon túli magyarok sorsáról van szó. Tehát ha ők ott Erdélyben, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon, Komáromban, Szabadkán és Beregszászban akarnak maradni, gyarapodni, és jövőt teremteni maguknak, akkor nekünk, még ha érdekünk is lenne rövid távon egy betelepítési stratégia, kötelességünk ebben támogatni őket.

A harmadik, hogy ennek a kapcsolatrendszernek intézményes kereteket kell adni. Ezt jelentette a Magyar Állandó Értekezlet. 1996-ban a ma-gyar–magyar csúcsot az előző szocialista–szabaddemokrata kormány megszervezte, de ezt követően megijedt a saját árnyékától, és három éven keresztül a kormányváltásig nem hívták össze. Az új magyar kormány kormányprogramjában is szereplő célkitűzése volt, hogy ezt a magyar–magyar csúcsot létrehozza. Vállaljuk az ezzel járó összes külpolitikai konzekvenciát, legyen az akár nyugati, akár kétoldalú kapcsolatokban jelentkező következmény. Azt kell mondanom, hogy ez a fajta határozott, a saját nemzeti érdekeinket fölvállaló külpolitika egyelőre nem vallott kudarcot. Nagyon fontos persze, hogy lássuk, ha Romániában vagy Szlovákiában változások lesznek, akkor ennek lehet másfajta visszhangja, mint ami most a Magyar Állandó Értekezlet megalakítását követően volt. A negyedik fontos döntés nemzetstratégiai jelentőségű: hogy a határon túli magyaroknak Magyarországon egy külön jogállást kívánunk biztosítani. Ez lehetővé teheti a számukra, hogy bizonyos kulturális, oktatási, egészségügyi, szociális, munkavállalási jogosítványokat élvezhessenek, többé-kevésbé hasonló módon a magyar állampolgárokkal. Pontosan meg kell találni azokat a területeket, ahol ilyenfajta jogokat a határon túli ma-gyaroknak úgy tudunk adni, hogy a szülőföldjükön maradjanak, ott gyarapodjanak, és ezt ne hiúsítsuk meg. Mert lehet úgy is segíteni őket, hogy előbb-utóbb itt fognak kikötni. A határon túli magyaroknak kis magyar világokat kell Magyarország körül a szomszédos országokban létrehozni. És mi e kis magyar világok alapintézményeinek a megteremtését szeretnénk elősegíteni. Ennek érdekében stratégiai intézményeknek a létrehozását döntöttük el. Ezt hivatott támogatni az az alapítványi rend-szer, amely a magyar állam költségvetésében rendelkezésünkre áll. Ennek keretében különítettünk el az erdélyi magyar egyetemre két milliárd forintot, amely, ha megvalósul, nagyon fontos hatással lehet hosszú távon a romániai magyarság megmaradására. Tíz évet vártunk arra, hogy a román állam biztosítsa az állami magyar egyetemet. Ezt idáig nem tette meg. A romániai történelmi egyházak püspökei létrehozták ezt az intézményt, a magyar kormány pedig finanszírozza. Ilyen típusú stratégiai döntéseket kívánunk hozni a jövőben is.

Gecse Géza: Azt hiszem, az urak közül valaki említette Sabin Ghermant…

Tőkés László: Nem ismerem elmélyülten Sabin Gherman felfogását és politikai szervezkedését, tehát nem kívánok belemélyülni a témába. Annál is kevésbé, mert én vele még személyesen soha sem találkoztam. Nyíltaknak kell lennünk minden irányban, ami erkölcsileg számunkra elfogadható. Elvi szinten annyit fűznék ehhez a jelenséghez, hogy nekem is meggyőződésem, és ezért nem szeretem soha a hangosan elégedetlenkedő magyar megnyilvánulásokat, mert figyelmen kívül hagyják azt, hogy ha tetszik nekünk, ha nem, Romániában több millió román él. Körülbelül háromnegyed részét teszik ki Erdély lakosságának. Én most nem firtatom, hogy ez hogyan történt meg, hogyan románosították el, hogyan telepítették be őket, ez a realitás, kérem. Én jobban szeretnék boldogulni más eredeti trianoni arányszámok mellett, mert akkor még csak 55 százalék volt a románság aránya Erdélyben. De én mai magyarként nem tehetek róla, hogy ma nem ez a helyzet. Tehát ha tetszik önöknek, ha nem, tudomásul kell vennünk, hogy a románok nélkül mi Erdélyben nem boldogulhatunk. Tehát minden, a román politikai gondolkozásban történő elmozdulást üdvözölnünk kell. Én remélem, hogy egy komoly felfogás jelenik meg Sabin Gherman elképzeléseiben. De akár tőle függetlenül is hadd utaljak egy közvélemény-kutatásra, amely kimutatta, hogy az erdélyi románok több mint fele híve a gazdasági és kulturális autonómiának. Sőt, úgy emlékszem, hogy 40 százalék felett van azoknak a megkérdezett románoknak a száma Erdélyben, akik a politikai autonómiának is hívei! Látnunk kell, hogy forrásban van a román politikai közvélemény is, és csak a magyar veszéllyel tudják ideig-óráig riogatni őket. Ez vigasztaló, de nem eléggé, mert a mi helyzetünk 80 év alatt annyira elromlott, hogy számunkra minden év számít.  Az időtényező a magyarság számára nagyon fontos. Míg az I. és a II. világháború után a kivándorlási folyamatok leálltak egy idő után, most, a 80-as évek óta nem állt le a kivándorlási folyamat, hanem tovább tart. Ez rendkívül aggasztó, de olyan emberek hiába bírálják a magyar kormányt, akik vagy gyermeket nem vállalnak, vagy pedig az erdélyi sorsot nem vállalják odahaza. Tehát itt szülni kell, kérem, vállalni kell a gyermekáldást, és ott kell maradni Erdélyben, ott kell maradni, ahol vagyunk.

Gecse Géza: Most összegyűjtjük a kérdéseket, mert vendégeinknek nemcsak a türelme, az ideje is véges.

  – Bándi Kund vagyok, Németh Zsolt államtitkár urat kérdezném, hogy a magyar–román viszonyban illetve talán nemzetközi téren az elmúlt évszázadban 70 évnyi időtartamot mértek be a diplomáciai szerzők, ezalatt Románia 110 nemzetközi szerződést szegett meg. Milyen eszközei vannak a magyar Külügyminisztériumnak arra, hogy ezt kicsit kordában tartsa?

– Én az államtitkár úrnak szeretnék föltenni kérdést, Dávidházi Krisztina vagyok. Szeretném megkérdezni, hogy a kettős állampolgárságnak milyen akadályai vannak, hiszen tudjuk, hogy nagyon sok országban ez bevett gyakorlat, és ez a környező magyarságnak megnyugvást jelentene. Kérdezem, fölmerült-e a kérdés, és egyáltalán lehetséges-e?

– Giczi Gyula vagyok Budapestről. A magyar politika támogatja a magániskolákat és magánegyetemeket, amelyek most Erdélyben létesülnek. Mi a biztosíték arra, hogy ezek a későbbiek folyamán is tudnak működni, tehát öt év múlva, tíz év múlva? Most jön egy kormányváltás Romániában, mi a biztosíték arra, hogy ez nem lesz bezárva, nem lesz valamilyen oknál fogva államosítva?

– Takács Sándorné vagyok Budapestről. Tőkés püspök úrtól kérdezem, hogy Erdélyben megmutatkozik-e az a többlet, amit ez a kormány tud nyújtani? Ha az RMDSZ jobban szervezett és markánsabb politikát tudna folytatni, tudná-e segíteni a magyar kormányt a külpolitikájában, mármint a határon túl élő magyarok és az anyaország viszonyában?

– Mészáros István vagyok, Galgahévízről. A tiszteletbeli elnök úrtól szeretném kérdezni, amennyiben a mostani ellenzék nyeri a választásokat Romániában, úgy van-e esélye a romániai magyarok pártjának, hogy meghívják a kormányba?

–Debics Gyula vagyok, tudomásom szerint 2020. június 4-én a trianoni szerződés lejár, és akkor a határok meg fognak merevedni, és akkor már nem fogjuk tudni visszakapni Erdélyt. Az unokáimat és a gyerekeimet én magyarnak neveltem, mit fogok nekik mondani, hogy gyerekek, ezt a langyos politikát minek köszönhetjük?

– Gál Mihály vagyok, tisztelt elnök úr, ön szerint feltétlenül szükség volt arra, hogy az RMDSZ, amikor a választások megtörténtek, belépjen a kormányba? Itt egy úr előttünk elmondta, hogy mi lesz utána, ugyanis megítélésem szerint az RMDSZ sokkal jobban tudta volna szolgálni a magyarságot Erdélyben, ha nem lép be a kormányba, mert ebből a helyzetből teljesen kényszerhelyzetbe tette magát.

– Mezősi József vagyok Budapestről. Kérdésem Németh Zsolthoz a következő: a trianoni szerződés tulajdonképpen megszűnt, méghozzá azért, mert megszűnt Jugoszlávia és Csehszlovákia. Megszűnt a Szovjetunió, de az oda csatolt területek ottmaradtak Ukrajnánál. Szerin-tem a politikusoknak kötelességük lenne valamit tenni ez ügyben –,  sajnos, nem tapasztaltam, hogy valamit tettek volna, kivéve az eltolt alapszerződéseket.

 – Kemény Gábor vagyok Fülöpszállásról. Tisztelt államtitkár úrhoz lenne egy kérdésem. Véleménye szerint lesz-e ennek az országnak egy-szer egy olyan politikai vezetése, amelyiknek lesz kellő politikai bátorsága, hogy ezeket a szégyenletes alapszerződéseket felmondja?

A püspök úrtól pedig azt kérdezném, ha ez a katasztrófa: Iliescu bekövetkezne, és a schengeni határ belép, akkor erre önök mennyire tudnak felkészülni?

–Tatár József vagyok, a Magyar Műveltség Szolgálat ügyvezető szolgálója. Az államtitkár úrnak a következő kérdést szeretném feltenni: a román alkotmánynak az első pontja azt mondja ki, hogy a román állam egységes nemzetállam. Akkor ebben benne foglaltatik az is, hogy minden kisebbséget ki kell irtani, vagy el kell zavarni vagy a Tiszán keresztül meg kell mérgezni, mert csak így lehetséges, hogy Románia egységes nemzetállam maradjon?

– Mihályi Zsolt vagyok, mindkettőjükhöz szeretném feltenni azt a kérdést, Csapody Miklós úr egy előadásában annak idején a balkáni helyzetre vonatkoztatva azt mondta, hogy Szerbia nem demokratizálódik, Szerbiát csak demokratizálni lehet. Kérdezem, hogy Önök Romániát hogy látják? Lehet-e önfejlődés árán demokratikus állam?

– Tóth Béla vagyok Budapestről. A Fidesz gondolkozott-e már azon, hogy köztársasági elnöknek Tőkés urat javasolná? Persze, ugyanezt a kérdést szeretném Tőkés püspök úrnak föltenni, hogy vállalná-e, ha erre megnyílna a lehetősége?

– Tamás Enikő vagyok Solymárról. Mindkettőjüktől szeretném megkérdezni azt, hogy amennyiben az Iliescu-féle társaság és csatolt részei kerül a romániai választások során hatalomra, van-e valamiféle stratégia arra, hogyan lehet erősíteni a magyarországi, de Romániában megvalósuló vállalkozásokat, amelyek valamilyen formában mégiscsak munkahelyteremtők, és az ottani, az erdélyi magyarság létalapjához na-gyon lényegesen hozzájárulnak

– Bodonyi Ilona vagyok Budapestről.  Elégségesek-e az Európai Unió ajánlásai a kisebbségi politikával kapcsolatban, amit teljesíteni kell?  Mert én a magam részéről azt az ellentmondást láttam elsősorban, hogy addig, amíg a határon túli magyar kisebbség az önkormányzatnak, az autonómiának bizonyos szintjét szeretné mindenütt megvalósítani, addig ezek az ajánlások, az európai uniós tagság követelménye sokkal kevesebbet fednek ennél. Tehát tudnak-e  a magyar kormány és a kisebbségi politikusok is ebben az ügyben hatni arra, hogy ez megváltozzon, és többet követeljenek?

– Albert Éva vagyok, és végigjártam a Magyar Műveltség Szolgálatnak a Szent Koronáról és a Szent Korona-tanról szóló előadás-sorozatát. Az előadó a következőkkel búcsúzott tőlünk, és ezt üzenném az erdélyi ma-gyarságnak, és a magyar kormánynak, hogy ami az égben egyben van, márpedig Nagy-Magyarország egyben van, az a földön nem szakítható szét, maximum ideig-óráig, tehát ebben bízzunk. Magyarország a XX. században hagyta magát Krisztus helyett keresztre feszíteni, és tudjuk, hogy akit keresztre feszítettek, az feltámad. Mi is.

  Németh Zsolt: Nos, az Európai Uniónak a kisebbségvédelmi rendszere –  hátulról haladnék –  valóban fejletlen. Nagyon fontos, hogy az a bizonyos „régiók” Európája minél inkább megerősödjön, és ezt a folyamatot Magyarországnak egyelőre kívülről, de ha bekerülünk az Európai Unióba, akkor belülről elemi érdekünk, hogy támogassuk. Még akkor is, ha Magyarországon szerves régiók nem na-gyon vannak. Most próbáljuk ezeket a régiókat kialakítani. Viszont tájékoztatnám önt és minden jelenlévőt arról, hogy ma járt nálam a dél-tiroli parlament elnöke. Dél-Tirolban Európában a legmagasabb szinten biztosítják az autonómiát. Ez ugye osztrákok által lakott észak-olasz tartomány, és ők elkészítettek a közelmúltban az Európai Unió kisebbségvédelmi rendszere kialakítása érdekében egy „Package for Europe”, tehát egy ún. „Csomag Európának” című dokumentumot. Ez az egyéni és a közösségi jogi megközelítéseket egyaránt tartalmazza. Ezt eljuttatták az Európai Unió bizottsága elnökének, Prodi úrnak. És erről a kérdésről mi megkezdjük a dél-tiroliakkal a párbeszédet.

Iliescu visszatérése esetén van-e tervünk arra, hogy növeljük a magyarországi tőkeexportot Romániába? Akkor is szükség van erre, ha nem tér vissza Iliescu. Magyarország tőkeexportjának a növelésére van elgondolásunk, erre vonatkozóan létrejött egy olyan intézményrendszer, amely elsősorban az Eximbank és az Export Hitelgarancia Bank támogatásával fogja elősegíteni a magyarországi tőke fokozott megjelenését a szomszédos országokban.

A Szent Erzsébet Líceummal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy valóban, a Gyimesi-szorosban ez a líceum egy csodálatos intézmény, amelyet a helyi katolikus plébános úr hozott létre. Egy kis szigete a magyarságnak ez, és azért nagyon érdekes, mert gyimesi és moldvai csángó diákok is tanulnak benne. Amikor a közelmúltban a moldvai csángóknál jártam, ezt a líceumot a Gyimesi-szoroson átjőve fölkerestem. Számíthat a magyar kormány anyagi és erkölcsi támogatására. A környezetszennyezéssel, ciánüggyel kapcsolatban hadd jelezzem, hogy három szinten tárgyalunk. A konkrét szennyezéssel kapcsolatban a kártérítési eljárást megindítottuk. A másik: Románia vonatkozásában kétoldalú szerződések megkötését, a megkötött szerződések ratifikációját kezdeményezzük, és szeretnénk egy komplex ökológiai katasztrófamegelőzési szerződést aláírni velük. Nem mondom, hogy meg fogjuk tudni kötni, de most erre több esély van, mint a katasztrófa előtt, hiszen az Európai Unió is nyomatékosította a közelmúltban, hogy elvárja Romániától az együtt-működési készséget a kétoldalú szerződés aláírása érdekében. Harmad-sorban pedig a román belső jogi szabályozásra, illetőleg nemzetközi meglevő intézményekre próbálunk hatni, és ez, a harmadik cselekvési irány –  a legnehezebb, de talán ez ígéri a legkonkrétabb eredményeket.

Hogy a püspök úr köztársaságielnök-jelölése szóba került-e? Ez szóba került, a kisgazdapárt vetette föl. És a püspök úr ezzel kapcsolatban kifej-tette a maga álláspontját, talán itt is ki fogja fejteni, amit a magyar kormány a maga részéről tiszteletben tart.

Romániát lehet-e demokratizálni, vagy ez az ország magától is demokratizálódik? Ezt én összekapcsolnám azzal a kérdéssel, ami a nemzetközi szerződések betartásával, betartatásával kapcsolatban fogalmazódott meg. Azt tartom fontosnak, hogy Romániát folyamatosan sikerüljön demokratizálni. Sikerüljön olyan külső impulzusokat eljuttatni Románia felé, amely ezen a pályán próbálja tartani Romániát. Hiszen nekünk elemi érdekünk, hogy ez a nyugati orientáció a következő választások nyomán se változzon meg, ami egyáltalán nem kizárható veszély és lehetőség.

A kettős állampolgársággal kapcsolatban hadd mondjam el, hogy nem viszonyulunk ehhez sem dogmatikusan, mint ahogy az alap-szerződésekhez sem. Meg kell minden konkrét relációban vizsgálni ennek a lehetőségeit, és amit kizárunk, az az, hogy egyoldalú általános gesztussal intézményesítsük, mert félünk attól, hogyha egy ilyen döntést hoznánk, akkor az kezelhetetlen bevándorlási hullámot idézne elő. A határon túli magyarok különleges jogállásával kapcsolatban a határon túli magyaroknak Magyarországon remélhetőleg egy fél állampolgárságot biztosítunk. De adott esetben szlovén vagy horvát vonatkozásban nyugodtan lehet reálisan mérlegelni akár a kettős állampolgárság kérdését is. (Bekiabálás: Ez nem jó!)

Elnézést, lehet hogy nem jó, de nekem ez a véleményem. A magyar iskoláknak, amelyeket most határon túl létrehozunk, magánegyetemeknek, intézményeknek mi a biztosítéka? Az igaz, hogy végső soron – semmi. Ugyanakkor valószínűségszámítás alapján azért az ember azt gondolja, hogy biztosíték egy kicsit a magyar állam, amely a NATO tagja. Biztosíték egy kicsit a romániai magyarság, amely szervezett, és önmagát idáig képes volt a nyomás ellenére fönntartani. Ahogy biztosíték egy kicsit a román demokrácia is. Biztosíték egy kicsit a környezet, a nemzetközi közösség, különösen, ha Románia ebbe a nemzetközi közösségbe, az EU-ba, a NATO-ba be kíván lépni. Ezek kiváló eszközök arra, hogy ezeken a fórumokon, ahol mi már ott vagyunk, vagy legalábbis hamarabb ott leszünk, érvényesítsük ezeket az elemi, a jogállamiság alapját képező követelményeket.

Trianon ügyében langyos a magyar kormány külpolitikája, és hogy mit mondjon az úr az unokájának? Mindenekelőtt a nagyszüleinkkel kellene Trianon ügyében beszélni, tehát nem az unokákkal. Én 1963-ban születtem. Akkor, sajnos, Trianon már megtörtént. Én két dolgot szeretnék ehhez a gondolati füzérhez hozzátenni. A határon túli magyarok megfogalmazták, hogy amit most a reális politikai helyzetben stratégiai célként ki tudnak tűzni a megváltozott demográfiai, szociológiai, politikai környezetben: az autonómia. A magyar kormány pedig leszögezte, hogy autonómiatörekvéseiben a határon túli magyarság számíthat a magyar kormány támogatására. Még egy megjegyzés: Európa környezete, a nagyhatalmi logika, a XIX. századi politizálás megváltozott. Készül egy új Európa, amelyben, ha elmennek, mondjuk az osztrák-német, vagy a francia-német határra, akkor megtapasztalják, hogy e határokon átkelni, különösen Schengen után, valóban észrevétlen mozzanat. Én azt hiszem, a másik, amiben gondolkodnunk kell, hogy az Európai Unió keretei között sikerül ezeket a határokat nem megváltoztatni, hanem megszüntetni. Szlovákia és Magyarország vonatkozásában például jó esélye van annak, hogy a két ország együtt kerül be az Európai Unióba.

Felmondjuk-e az alapszerződéseket? Az alapszerződéseket nem mondjuk fel, mert olyan diplomáciai eszköznek tartjuk, amelyet ha már meg -van, akkor inkább használunk, ha pedig nem tudjuk használni, akkor figyelmen kívül hagyjuk, és arra törekszünk, hogy a konkrét problémákat a kétoldalú kapcsolatok szintjén oldjuk meg.

A schengeni egyezménnyel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy fontos probléma. A határon túli magyaroknak lehet, hogy vízummal kell majd Magyarországra bejönni, ami nem lesz kellemes, gyalázatosnak is mondhatjuk. Azonban el kell döntenünk, hogy csatlakozni kívánunk-e az Európai Unióhoz. Ha igen, akkor mi annak a klubnak a szabályait nem határozhatjuk meg, csak befolyásolhatjuk, de befolyásolnunk is kell. Ki kell használni az Európai Unióban meglevő jogi kiskapukat, és találtunk ilyeneket az Európai Unió jogrendszerében. Az a kérdés, hogy ezeket a kiskapukat sikerül-e fönntartani, sikerül-e kihasználni, és akkor adott esetben ötéves, többszöri belépésre jogosító, munkavállalást is lehetővé tevő vízumot fogunk tudni a határon túli magyar nemzettestvéreinknek adni. A román alkotmány pedig valóban kimondja, hogy Románia egységes nemzetállam, mint ahogy a francia alkotmány is kimondja, hogy Franciaország egységes nemzetállam. Mi a magunk részéről ennek nem örülünk, és támogatjuk, hogy az RMDSZ-nek az ezzel kapcsolatos véleménye érvényesülni tudjon.

Tőkés László:  Az RMDSZ külpolitikáját mindig is segítette, többé vagy kevésbé a magyar kormány. Ebben az esetben azonban nem a külpolitika ilyen vagy olyan segítéséről van szó csupán, hanem elfogyott a leve-gője az RMDSZ politikájának, amióta bekerült a román kormányba, tehát funkcionális problémáról van szó, nem csupán jó vagy rossz külpolitikáról.

Elmondhatom, asszonyom, a másik kérdésére, hogy a többlettámogatás érződik. Nagyságrendben több támogatást ad ez a kormány, mint a megelőző tette. Csak megismételni lehet: az egyetem támogatására megítélt két milliárd forintot. Én azt gondolom, hogy a harmincas évek óta ilyen mérvű támogatást külföldi magyarságunk nem kapott. Természetesen helye van mindenféle bírálatnak, de épp amikor egy kormány végre elkezd valamit tenni a határon túli magyarság ügyében, akkor több türelmet kell – véleményem szerint – tanúsítani iránta, mint egy-egy elégedetlenkedő hang teszi. Én sem kérném számon Trianont ettől a kormánytól, és erdélyi magyarként sem látom be, hogy mit lehet ebben a kérdésben tenni. Az egyetlen igazi megoldás a jogok kivívása és a határok eljelentéktelenítése.

Szép dolog, amit egy másik hölgy testvérünk mondott, hogy ő bízik abban, hogy ami az égben egyben van, annak a földön is egyben kell lennie. Szép, költői gondolat, azonban azt se felejtsük el, hogy népek százai pusztultak ki a történelem során. Tehát kipusztulni is lehet, nem-csak kiegészülni. Ugyanis ha így folytatjuk, kérem, akkor nem tudom, honnan az a nagy mellény, hogy bennünket milyen jogok és milyen jövő illet meg? Maholnap az Úristent is megbántjuk, hogy nekünk milyen jövőt kellene adnia. Kérem, ahogy viselkedik a mai magyarság, akár idehaza, akár odaát, leszámítva a nyáj maradékát, hogy bibliai kifejezéssel éljek, egyáltalán nincs előírva, hogy ki kell az országnak teljesülnie. El is szabad pusztulnia az országnak, sajnos. De én ennyire nem vagyok pesszimista, csak amikor már ennyire eget ostromló a mi alaptalan hitünk, akkor jó, hogyha egy kicsit kijózanodunk.

A választások után mi lesz. Kérem, éppen az a baj a mostani kormányban léttel, hogy alig többet értünk el a kormányban a barátainkkal, mint kormányon kívül az ellenségeinkkel. Ne felejtsük el, itt Németh Zsolt államtitkár korábban mondott szavait árnyalnám: a magyarság közvetlenül a forradalom után, 1990-ben szerezte vissza intézményei legtöbbjét, és sajnos, nem volt eredményesebb az 1996 óta tartó demokratikusnak nevezett román kormányzás, mint a megelőző időszak. Én keresztény emberként a kicsiért is hálát adok istennek, de ha megnézem, hogy ezért érdemes volt-e belépni a kormányba és Romániát ilyen pozícióba juttatni, akkor megnézem az árát. A politikában ugyanis alkuhelyzetek és árak vannak, kérem. Valamit adunk és valamit kapunk érte. Ha ezt a kérdést teszem fel, akkor azt mondom, hogy a kormányba lépés legalábbis felemásan értékelhető. Iliescuék hatalomra kerülése sem okozhat sokkal rosszabbat, mint ami volt eddig. Sajnos, mi már megszoktuk, de higgyék el, és Zsolt, hidd el te is, hogy az erdélyi magyar polgár nemigen érzi tíz év után, hogy ő most egy más Romániában élne, hogy jobb lenne magyarnak lenni, többet tehet, mint korábban.

Németh Zsolt: De Püspök úr, én csak egy apró megjegyzést tennék, te tizenkét évvel ezelőtt ezt a beszédet, amit most elmondtál, itt nem tarthattad volna meg...

Tőkés László: Természetesen…

Németh Zsolt: ..tehát én azt hiszem, hogy csak ennyi. Az, hogy mi összemossuk a kommunista időszakot a mostanival, amely az elmúlt tíz évben volt: bizonyos szociológiai mutatók tekintetében valóban nem változtak a tendenciák, ugyanakkor a politikai feltételrendszerben bekövetkezett változásokat mindenféleképpen fontos gondolkodásunk középpontjában tartani. Mert ha nem látjuk azt, akkor a saját mozgásterünket sem ismerjük föl. Ezzel én természetesen nem akarom elfeledni, hogy a mélyben zajló társadalmi folyamatokban nem tudtunk, sajnos, áttörést elérni az elmúlt tíz évben, ezzel egyetértek, és dolgoznunk kell, hogy ezt a pontot elérjük, és ebben azt hiszem, maximálisan egyetértek veled.

Tőkés László: A lehetőségekről és az esélyekről szóltam én is. Elismerem, hogy több lehetőségünk nyílt, több esélyünk van, de hogy Kolozsvárnak most adják meg a kegyelemdöfést, tehát az utóbbi tíz évben... –  ez is kétségtelen. Természetesen nagyon sok jó dolog is történt. Én nem hiszem, hogy az ellenzék győzelme katasztrófát jelentene, jelenthetne. Szerintem Romániában már a volt kommunisták sem akarnak visszamenni a Szovjetunió kebelére. Inkább önvédelemből egyensúlyozgatnak Kelet és Nyugat között, mert tömeggyilkosságban vétkesek, háborús bűnösök vannak közöttük. Ne felejtsük el, hogy a posztkommunista 1996-ig terjedő időszaknak a főszereplői között úgy-ahogy elítélték a volt had-ügyminisztert 15 esztendőre, ott a kommunizmus bűneiért felelősségre vonható vagy éppenséggel a 1989-es vagy éppenséggel a marosvásárhelyi vérengzésben játszott szerepük miatt felelőségre vonható személyek vannak. Tehát Iliescu úr például már csak önvédelemből is ezen a pályán halad, de nem hiszem, hogy Romániát már vissza lehetne téríteni Kelet felé. Hogy beléphetünk-e egy ilyenfajta kormányba, én nagyon szkeptikus vagyok ezen a téren, véleményem szerint a kisebbségi létforma az nem többségi kormányzati létforma. Paradicsomi állapotban kell legyen egy kisebbség, ha be tud lépni, teljes értékű tagja tud lenni egy kormánynak. Én a katalánok magatartását tartom a legcélravezetőbbnek, külső koalícióban, vagyis parlamenti koalícióban voltak egy időben. Vagyis belépett egy időben a spanyol kormányba Katalónia –  illetve a katalán választások győztesei – aztán kilépett és országgyűlési parlamenti szövetségben, koalícióban vett részt csupán, tehát véleményem szerint ez volna a célravezető….(Bekiabálás: …szavazatával befolyásolni tudja...) ...szavazatával semmit sem tud befolyásolni, mert  a demokráciának ez az egyik csorbája, hogy ha a többségi elven alapul a demokrácia, akkor a kisebbség soha nem fog tudni semmilyen szavazási rendet befolyásolni. Ezért van szükség kisebbségi jogokra, függetlenül a számaránytól.

Románia demokratizálása –  mi büszkék vagyunk, hogy mi, magyarok ebben meghatározó szerepet játszunk. Arra is büszkék lehetünk, hogy Románia Európába való bejutását, európai útját nagymértékben elősegítjük, de éppen ezért el is várjuk, hogy ezt a román hatalom elismerje, és aszerint honorálja. Mi nem jogokat vagy a jog maradékát kéregetjük, mi nem vagyunk koldusok, hanem tudatában vagyunk a szerepünknek és ehhez méltó ellenszolgáltatást kérünk. Igenis, a demokratizálásban nekünk nagy jelentőségünk van. Vannak, akik kizárólag a ma-gyarság révén kerültek kapcsolatba a demokrácia fogalmával. A Kár-pátokon túl ugyanis nem volt nagy hagyománya a demokratikus társadalmi rendnek. Az viszont fájdalmas, hogy éppen azok szakadjanak bele a román demokráciába, akik ennek létrejöttében meghatározó szerepet játszanak. A köztársasági elnöki szerepre nézve már nyilatkoztam, én Erdélyhez kötődöm minden szállal, és nem is jövök el Erdélyből.

Vissza a főoldalra - kattintással