1956 megítélése

Nem ronthatja lelkünket a hazugság, közöny

Interjú Nagy Feróval 1956-ról és a rendszerváltásról
Vasárnapi Újság, 1993. május 9.

1993 tavaszán új lemezt fedeztem fel a Beatrice együttestől. Nem akartam elhinni, hogy Nagy Feró, aki a Fidesz rendszerváltó házibulijának egyik résztvevője volt, ilyen dalokat énekel:

A vörös csillag lehullt semmi perc alatt,
A Kárpátok bércei közt besütött a nap,
Aki magyar, az most velünk tart!

Nem ronthatja lelkünket a hazugság-közöny,
Nem szeghetik kedvünket a vörös ördögök,
Énekelje együtt velünk város és falu, hogy,
Piros, fehér,
Piros-fehér-zöld!
Ez a magyar,
Ez a magyar föld!
Fel! Fel! Fel! Ébresztő!

Nagy Feró: Az a probléma, hogy mi most írtunk egy lemezt, amelyik szabályos bojkott alá került. Az, hogy valaki kijelenti, szinte egy gyermekdalban, hogy „Piros-fehér-zöld, ez a magyar föld!” –  ettől becsukódtak az összes ajtók, ablakok a rádiónál meg a televíziónál. A videoklipjeinket abszolúte nem játsszák! Mintha nem is lenne ez a lemez, úgy agyonhallgatták. Nem értem.

Gecse Géza: Mekkora példányszámban jelent meg a „Vidám magyarok”?

Nagy Feró: 25 000-ben, és még mindig van belőle négy-ötezer darab lemez. Hát nyilván nem tudunk reklámot csinálni neki, mert nem lehet klipet sem. Épp most kaptam egy levelet a Garázs címére, amiben azt írja egy kislány, nem érti, hogy miért csak egy klipet csináltunk és azt is betiltották.

A rádió–televízióban ha nem vagyunk –  akkor nem vagyunk! Ez egy olyan szakma, hogy ez rádió–televízió nélkül nincs. Ezt hiába adom ki én kazettán. Persze, kiadhatom. Kiteszek plakátokat a falra, elfogy öt-hat, tízezer példányban. Ehhez kell a rádió–televízió segítsége! De ma a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban azt mondani, hogy magyar vagyok, az azonnal antiszemitizmust, azonnal fasizmust jelent, az mindenfélét jelent! Nem értem, hogy miért. Hát ha valaki azt mondja, hogy francia, vagy arról énekel, hogy „We are an American band!” – „Mi egy amerikai banda vagyunk!” – Állati boldog. Vagy: „I was born in the USA!” – „Amerikában születtem! – , ugye, hát az a nóta is egy hazafias nóta. Mekkora sikere volt az egész világon! Ma én meg azt látom, hogy itt egy énekesnő azt énekli:„Viva Espana”! Képzeld el ugyanezt, hogy a Piros-fehér-zöld című nótánkat egy spanyol paraszt miközben szánt, fütyörészve énekelné, hogy piros feher..., mert nem tudná kiénekelni. Hát körülbelül így énekli nálunk az egyik énekesnő, hogy Viva Espana! De azt orrba-szájba lehet!

Gecse Géza: Nagyon sokan el szokták mondani, hogy itt egy hosszú folyamatról van szó. Nem tudom, hogy itt valóban egy hosszú folyamatról van-e szó, amikor nagyon sokan azt felróják a Beatricének és különösen neked, hogy hogyan lett Nagy Feróból, „a nemzet csótányá”ból „a nemzet ébresztő”-je?

Nagy Feró: Azt a nevet, hogy „a nemzet csótánya” én adtam magamnak az elmúlt rendszerben, hiszen a csalogánya nem lehettem, pedig azt hittem, hogy ezeket a dalokat, ha megírjuk, akkor mindenki a keblére ölel, és azt mondja, de jó, hogy szóltál, nem is vettük észre, hogy itt ilyen nagy probléma van. 1978–79-ben, 80-ban minden este megfejtettük ezt a világot, hogy ez nem működik. Tehát ez a szocializmus, ez – a létező – ez nem lehet. Ez nincs! És reggel fölkeltünk, elmentünk dolgozni, és láttuk, hogy megy a villamos és minden működik. Én ezen csodálkoztam mindig, hogy lehet ez? És ez hihetetlenül nyomasztóan hatott rám. És mára alig változott valamit a helyzet.

Gecse Géza: Neked sikerült a hullámok taraján fönnmaradnod. Téged nem sikerült a víz alá nyomni. Ezzel azt is sugallni szokták, hogy Te a rendszerrel egészen jól megvoltál, de legalábbis kijöttél vele!

Nagy Feró: Nem az az egyenes ember, aki egész életében azt szajkózza, ami be van az agyába programozva, vagy azt a hülyeséget mondja, amit gyerekkorában valahonnan hallott. Ha valaki mond valamit az életemben, akkor engem nem érdekel az abban a pillanatban, hogy az most kommunista, jobboldali, szélsőbaloldali, hanem az, hogy igaz-e, amit mond! Nagyon sokszor azt vetik a szememre, hogy én, a nagy ellenzéki most kormánypárti vagyok. És ezt nem értem! Hát miért, most mi kéne, hogy legyek? Hát automatikusan kormánypártinak kellene lennie az egész országnak! Az egy más kérdés, hogy ezzel a kormánnyal mennyire vagyok megelégedve! Na, onnantól megint kezdhetünk egy újabb izét! Akkor meg megkapja a kormány a maga beosztását tőlem, tudod? Nadehát valahogy én nem értem meg, hogy miért kelljen nekem ellenzékiből ellenzékiben maradni? Miért, nem változik a világ közben? Lehetetlen. Hát változnia kell!

Miért ne lehetne az, hogy kiáll egy volt kommunista és mond egy jót? És azt mondom, hogy: „Ennek igaza van! – És akkor azt mondják, hogy: „Feró! Nem szégyelled magad?” Hát de gyerekek, amit mond, az igaz! És amikor így a Pozsgay kiállt és mondott egyszer valamit, és azt mondtam, hogy: yeeeeee! Na végre! Végre, apó! Ez az! Ezt szeretem. És amikor ugyanezt Csurka Istvánra rámondtam, akkor elcsodálkoztam, mit, hát ez most mit jelent? Hát hogy szerintem igaza van!

Gecse Géza: A Fidesz rendszerzáró házibuliján te tartottad a koncertet.

Nagy Feró: Igen! Azóta se kaptam érte még annyit sem, hogy „Kösz szépen te barom!” A saját stúdiómban a Boldog szép napok című nótánkra átírtam a szöveget. Meghívtam rá, tényleg, a Vince Lillától kezdve, aki énekli a Viva Carramba!-t, vagy melyiket, a Viva Espana!-t, mindegy!

Gecse Géza: Nem nem láttál tisztán, vagy…?

Nagy Feró: Nem erről van szó. Én állatira örültem, hogy elmehettem a Fidesz-nek segíteni. Közben voltam Tölgyessy választási kampányán és MDF-bulikon is voltam. Én hihetetlenül örültem neki, hogy ennyi párt – nagyon jó! Gyerünk, csináljátok! A Fidesz akar egyet? Gyerünk, megcsináljuk neki. Az MDF akar? Megyünk az MDF-hez is! Közben ezek hihetetlenül összevesztek. És ha az ember megjelent – mit tudom én – egy MDF-es bulin, akkor az újságok egy része elkezdett engem mindenfélének lefesteni. Amikor én életemben először láttam Csurka Istvánt hat méter közelségből, kint a III. kerületi MDF-székházban, két nap múlva odajött egy riporter és megkérdezte, azt mondja, te mindenhol ott vagy, ahol a Csurka van. Ugye? Én? Hát most láttam először életemben. Hát persze, hogyne, hát összejártok! – állítólag.  Na most innentől megáll az eszem! És azt mondom: menj a p...-ba! Hát miről beszélünk? Nem is az a baj, hogy ő ezt gondolja! Hanem az, hogy le is írja! És akkor én visszalátom az újságban ezt és nézem: mindent le lehet írni? Most ebben az országban gátlástalanul és jobban lehet hazudni, mint a kommunizmusban! Mert akkor csak arról hazudtak, ami a kommunizmust védte. Most bárki a saját érdekében azt hazudik a másikról, amit akar. És képzeld el, hogy ezek után én itt állok, és kire mondják a mocskot? Rám, aki egy tiszta pali vagyok! Nekem most megint ki kell várnom – érted?– öt-hat évet, hogy bebizonyítsam magamról, hogy ugye, nem én darálom a csirkét. Ezt avval tudom bebizonyítani, hogy nem darálok le egy csirkét sem! Hát gondolhatod, hogy ez milyen bizonyítási eljárás?

Gecse Géza: 1990-ben Te végül is az SZDSZ-re szavaztál…

Nagy Feró: Nagyon nagy csalódást okozott! De nemcsak az SZDSZ, nekem ma hatpárti csalódásom van. Én renkívüli módon szeretek hinni az embereknek. Ha te azt mondod, hogy yeee!, akkor addig yeee!, amíg én azt nem látom, hogy hát te mondtad egyszer, hogy yeee! ugyan, de azóta nem mondod. És azóta minden, amit csinálsz, az „no”! És akkor persze, hogy egy idő után megsértődöm és úgy kezdek szólni, hogy te ne haragudj, hát azt mondtad, hogy yeee!, és én elindultam arrafele, mert arra van a yeee!, és ezt együtt meg is beszéltük, hogy arra lesz a yeee! És akkor kiderül, hogy te nem azt csinálod. Hogy egy konkrét példával éljek: arról vitát nyitni, hogy Magyarországnak kell-e világkiállítás, vagy nem, én nem is értem, hogy az SZDSZ hogy gondolta, hogy nem kell? Figyelj ide: mi az, hogy nem kell? Hát ki az a barom, aki azt mondja? Hát nem is vagyok abban a pártban, a közelében sem, aki azt mondja, hogy nem kell! Hát állati, ha jönnek ide. Jöjjön mindenki, csináljon itt, amit akar. Egyenek-igyanak: tenyésztjük nekik a disznókat, a búzát, megetetjük-megitatjuk őket. Fogja inni a borunkat, fogja enni az ételünket, és ettől munkát biztosítunk a magyar embereknek. Ki az a barom, aki azt mondja, hogy nem kell ide? Milyen külvilági mozgások kellenek ahhoz, hogy valaki ellent mondjon annak, ami nekünk jó? Mert nem tudom, hogy mi a rossz benne. Még a mai napig senki sem tudta elmondani, miért rossz az, ha meglesz a kiállítás? Hogy ilyen ráfizetés, hogy milyen sokba kerül egyes embereknek ez… Ilyeneket mondtak. Lehet! Akkor is meg kell csinálni. Ha egy tízmilliós országban véletlenül harmincmillió ember itt fél évig átjáróházat csinál, az szerintem nekünk nagyon jó lenne és vinné a hírünket. Azért ne felejtsd el, ez egy k...va szép város ez a Budapest! Azért lehet ezt nézegetni nyugodtan! Enni-inni lehet benne! Hát akkor mit akarnak még? És ilyenkor én megsértődöm arra a pártra, amelyik ostobaságot beszél! Ez nem azt jelenti, hogy én soha többé nem állnék velük szóba! Csak miután ők nem álltak már szóba velem, és ezt én nem értettem. Néztem, mi bajotok van? Azt mondtátok, ha új rendszer lesz, el kell mondani az igazat! Mindig el tudjuk mondani! És kiderült, hogy még rosszabb! Eddig a politika irányított bennünket, most pedig a pénz! De most, az előbb az SZDSZ-ről beszéltünk, de beszéljünk mondjuk az MDF-ről! Hol a „tavaszi nagytakarítás”? Egyetlenegy plakátjuk jött be, a „Tovariscsi, konyec!” De az nem őmiattuk! Még a Fidesz volt a legokosabb, mert ő egy olyat mondott, hogy „Hallgass a szívedre!” Hát ez k...a jó, az mit jelent? Abban nincs nagy ígéret!

Gecse Géza: Jó, az ember végül is azt mondja, hogy ezek a politikai felhőrégió csatározásai, tehát megy a hatalomért folytatott harc és hát nyílván ezt te is tudod…

Nagy Feró: Igen, de mi kimaradtunk belőle.

Gecse Géza: Végül is azzal, hogy tavaly október 23-án elénekelted ezt a nótát a Corvin-közben, belekerültél a politikába…

Nagy Feró: Én a Corvin közben azért voltam, mert Pongrátz Gergely meghívott. Namost nekem 56-ról egyetlen hiteles emberem van: úgy hívják, hogy Pongrátz Gergely! Gergelynek ebben a könyvében, amit a Corvin közről írt, olyan dolgokat tudtam meg 56-ról, ami annyira megdöbbentett engem, és én azért is írtam egy nótát erről. Nyilván dicséretért írtam, nem pénzért, mert pénzt evvel nem lehet keresni. De dicséretet sem kaptam. Már Gergelyen kívül, mert tőle megkaptam. Na de igazából itt politikai hatalomtól semmiféle dicséret nem járt. A dicséret az valami kitüntető bizalommal jár, de én ilyet nem éreztem. Hát a 23-ai Corvin közi buli után, vagy a tévé elleni tüntetés után én lettem a rádióban vagy a televízióban a könnyűzenei osztály vezetője? Nem! Pedig én marha jól meg tudnám csinálni. Nézd meg: itt lezajlott három évvel ezelőtt egy választás. Az eltelt három évben a következő kellett volna, hogy történjen. Az olyanféle paliknak, mint amilyen én is vagyok, meg kellett volna valamilyen szinten anyagilag erősödniük.

Gecse Géza: De te kiharcolod magadnak, hogy megerősödhess, nem?

Nagy Feró: De nem tudom kiharcolni, mert a következő van: a szállodák, amelyek eddig munkásszállók voltak, eddig minden a miénk volt: közös volt. Mindenki tízmilliomod résszel benne volt ebben az országban. Most úgy néz ki, hogy különböző okok miatt az egyes emberek kezébe átmegy. Az én kezemben például semmi sem marad. Szóval, nekem egyedül az marad, amiért megdolgozom, semmi más. Tudod, mi kell? Egy embert kell leültetni a mikrofonhoz, aki meg tudja szólítani az embereket. Azt mondja nekik: „Szevasztok! Mi van? Jól vagytok? Izé, van mit enni?” Van. Egyszerűen beszélni kell az emberekkel. „Kezit csókolom, hogy tetszik lenni, Mari néni? Annyi nyugdíjból még egyáltalán élni tetszik?” Bele kell büfögni a mikrofonba időnként, „igen, eszünk éppen, eszünk mi is a rádiónál, mert mi is csak emberek vagyunk. Tetszik tudni?” És nem pedig: mi, az okos rádió. Kossuth rádió, Budapest. 18 óra következik. Pity, pity, pity. Titiriti, ritiriti, jön az izé: Esti krónika. Két f...kalap találkozott. Az egyiket úgy hívják, hogy Gorbacsov, a másikat úgy, hogy Reagan. Hogy ezek mit dumálnak. Jó lesz ez nekünk? Ilyeneket kéne dumálni. És akkor hivatalosan megy valami marhaság, amit én egy idő után nem is értek, nem is nagyon érdekel, és úgy vagyok vele, hogy mi közünk nekünk ehhez? Tessék mondani: nekem ebből mi jó van? Hogy ők ketten most csókolóznak. Én olyan cikit érzek belőle. Ebből valami gáz lesz nekem. Igen! Kiderül, hogy gázunk is lesz! Ők kapnak – mit tudom én – egy csomó kölcsönt, mi pedig fizetjük a régi adósságot, amit a kommunisták csináltak.

Vissza a főoldalra - kattintással