Tisztelt Közös Képviselő Asszony! Tisztelt Tulajdonostársak!

Félreértések tisztázása és költségviselés miatt fontos információk felsorolása következik.

(Az alábbi levelet felteszem a net-re is, hogy könnyen visszakereshető legyen, ezért a képeket a Mutatom – után, ott fogják tudni megtekintetni. A link ennek a levélnek az alján található.)

2022. augusztus 3-án a képen látható ólomcsőből egy tűszúrásnyi nyíláson szivárgás keletkezett, aminek az ereje nem volt átütő, de ahhoz bőven elegendő lett volna, hogy az alattam lévő lakást eláztassa.

Mutatom:

Citromsárga-zöld csíkos szigetelőszalagot csavartunk köréje és tettünk alá műanyag edényt és azonnal szóltunk a közös képviselőnek. Tódor Csilla intézkedett és némi idő elteltével megjelent két vízvezeték-szerelő. Én szóltam a negyediktől a földszintig mindenkinek, hogy vételezzenek vizet, mert némi ideig nem lesz.

Egy lakó volt, aki nem hallotta, hogy kerestem, megjelent és sérelmezte, hogy nem szóltunk előre. Mondtam, hogy miután váratlan volt, nem tudtunk szólni, de mindjárt vége lesz.

A munkások kiiktatták az ólomcsövet a hideg vizes vezetékről és hogy minek iktatták ki a hideg vizes vezetéket teljesen, az számomra máig titok marad! (Illetve, ha kiiktatták a hideg vizeset és nem iktatták ki a meleg vizeset, az is.)

Minden esetre nem izgattam magam különösebben a történteken, mivel megjegyezték, hogy az ejtő vezetéken van egy harántrepedés, amiről be kell számolniuk a főnöknek és úgyis ki kell majd még jönniük, tehát szükség lesz egy második látogatásra.

Mutatom az ejtő vezetéket, amin látszik, hogy a padlószinttől olyan 40 cm magasságban vált át rozsdás ócskavassá és a felvétel, amit itt látnak, jól mutatja a harántrepedést rajta.(ezt az internetes változaton fogják látni – itt nem erőlködnék vele)

Mutatom:

Beszéltünk a saját gépészünkkel, akivel eredetileg ennek a lakrésznek az új vezetékezését is meg szerettem volna csináltatni, de róla kiderült, hogy egyelőre a radiátorok cseréjére vállalkozik, mivel be van táblázva. Ezért ő csak jóval később tudna erre a feladatra vállalkozni.

Augusztus 10-én sikerült megszereznem a társasház generálkivitelezőjének, Szénási Jánosnak a telefonszámát, akit hívtam 11-én és sikerült is elérnem. Elmondta, hogy ő most szabadságon van, de keressem hétfőn, kedden fog tudni embert küldeni a lakásomba.

Szénási urat hétfőn, augusztus 15-én kerestem, aki ekkor elmondta, hogy kedden nem fog tudni embert küldeni a lakásomba, viszont csütörtökön, 18-án igen. Közben a radiátorokat 17-én le- és felszereltettem. Csütörtökön, 18-án meg is jelent nálam Szénási úr embere: Rácz Krisztián, akinek jeleztem már korábban, hogy közvetítse a főnökének: ezer örömmel bízom meg őket a vízvezeték szereléssel a lakásom többi részében is és fizetek is érte. Rácz Krisztián a helyszínen a lakásomban csütörtökön megszemlélte az ejtőcsövet, de nem mondott semmit. Szénási urat hívtam, aki azt mondta, nem beszélt még Rácz Krisztiánnal, de péntek délelőtt felhív. Augusztus 19-én, péntek délelőtt Szénási úr nem hívott. Erre délután hívtam én őt, de nem volt elérhető.

Augusztus 22-én kora délután tudtam Szénási úrral végül beszélni, aki elmondta, hogy nincs kapacitásuk arra, hogy embert küldjenek ki és ő úgy ítéli meg, hogy az ejtő vezeték másfél-két évig még biztos, hogy jó lesz.

Ezek után kérem szépen a közös képviseletet, hogy küldje el nekem a társasház Szénási úrral kötött szerződését!

Hogy miért?

Azért, mert Szénási úr emberei ketten augusztus 3-án még úgy gondolták, hogy az ejtő vezeték problémás, Szénási úr emberének: Rácz Krisztiánnak a véleménye – másodszori látogatásakor megváltozott.

Vajon miért? Csak nem azért, mert Szénási úréknak éppen nem volt kapacitásuk?

Miért érdekes ez a tulajdonosi közösség számára?

Azért, mert a háznak van biztosítása, tehát a biztosítás terhére lehet intézkedni az ejtőcső, vagy az ejtőcső szakaszának a cseréjéről.

Amennyiben viszont én, mint tulajdonos most felhívtam rá a figyelmet és a társasház nem intézkedett, hogy az ejtőcső, vagy annak bizonyos szakaszának cseréjére sor kerüljön, és az ejtőcső eldurran, vagy csak egy picike ponton elkezd szivárogni, és az alattam lévő lakónak a lakását eláztatja, alighanem a társasház költségén kell a hibát majd kijavítani. (Kérdés az is, amit kérek tisztázni, hogy az alsó szomszéd élénk tiltakozása mellett, átháríthatjuk-e rá a költségeket?)

A hidegvíz megszüntetésére a lakásomban pedig számomra máig nem világos, hogy milyen indokkal került rá sor.

Mutatom:

Bele tudjuk vezetni ebbe az ejtő vezetékbe egyébként mindazt, ami oda való, de én sem szívesen veretném szét a lakásomat mondjuk egy év múlva! Még ha kisebb szakaszon is kerülne rá sor, mint az alsó szomszédnál.

Van még egy opció. De arról később!

A konkrét teendőket illetően a helyzet az, hogy sem a társasház generálkivitelezője: Szénási János, sem a társasház közös képviselete nem tudott gépészt és vízvezeték szerelőt produkálni számomra a múlt héten.

Felhívtam a régi közös képviselőmet és ő tudott.

A héten – ezért legkorábban a keddi nap folyamán – a 24 órás átfutás miatt előre szeretném jelezni, hogy a házban kérem a víz elzárását. De erről a nap folyamán még küldök e-mailt, amint egyeztettem a szakemberekkel. (gépész-vízvezetékszerelő, illetve kőművesek).

További információk érdekében keressék Harmati Szilárd okleveles építészmérnököt, illetve Giba Ágnes belső építészt, aki a generálkivitelezői feladatok egy részét is elvállalta. Mindketten rajta vannak a net-en, tehát elérhetők, de kérés esetén én is szívesen megadom a telefonszámukat!

Üdvözlettel:

                         Dr. Gecse Géza

Képekkel a levél az alábbi linken érhető el: http://www.gecse.eu/220828_Kkv-es_ttsak.htm