Bevezető
Az élethez,
boldoguláshoz szerencse is kell. Pontosabban: alkalom, hogy a felkínálkozó
lehetőséget ki tudjuk használni. Nagyon egyszerű oka van annak, hogy miért
1991–1992-től kezdve válogattam interjúim és riportjaim közül. Bár
1987 óta dolgozom rendszeresen a Magyar Rádiónak, egyik rádiós kollégám,
László József – egy évvel a Duna Televízió meg-alakulása előtt –
éppen tíz éve, 1992 elején indította útjára a Határok nélkül
című műsort, amelyben a Kossuth rádió hullámhosszán határon túli
magyar rádiósok számoltak be arról, hogy mi történik a világban – körülöttük.
A Határok
nélkül munkájában megalakulása óta részt vettem, sőt rádiós pályafutásom
során e műsor biztosított számomra jó lehetőséget arra, hogy a magyar
állami politika és a határon túli magyarság sorsának összefüggéseit
napról-napra nyomon kövessem. Ez volt az a műsor, amelyet – életemben először
– rendszeresen szerkesztettem, és ha nem szerettem volna, akkor is rákényszerültem
volna, hogy figyeljek mindarra, ami határon túli magyar ügyekben történik.
A Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorának a munkájában
való részvétel, sőt a családi indíttatás (életem első kilenc évét Kárpátalján
töltöttem) ehhez kevés lett volna.
A kötet
első részében az olvasó az utóbbi évtized riportjainak, interjúinak szükségszerűen
önkényes válogatását fedezheti fel.
1998 őszén
a Határok nélkül című műsor a vezetésem alatt önálló
szerkesztőséggé vált.
Prózai
oka volt annak, hogy jó fél év elteltével közönségtalálkozók szervezésébe
fogtunk. Először a határon túl, amelynek tapasztalatait 1999 júniusában,
a Kossuth klubban osztottuk meg itthoni hallgatóinkkal, így Tolcsvay
Béla zeneszerzővel is, aki eljött oda.
Béla
1999 őszén költözött rendezvényeivel a budai várbeli Hunyadi Klubból
Zuglóba, a Thököly útra. A 76 szám alatti házban havonta egy szerda estét
ajánlott nekünk, mert a műsort – mint mondta –, nemcsak az értelmiség,
hanem az egyszerű emberek is szeretik: legyen mindenkinek lehetősége arra,
hogy véleményével, ötleteivel, javaslataival a műsort is jobbá tegye.
1999 októberétől
mostanáig 22 ilyen rendezvényünk volt.
A Thököly
úti „fészek” kicsit olyan, mint a mesében. Állítólag lakott itt néhány
évet Szeleczky Zita színésznő. A magasföldszinti lakásra aztán
valamikor a XX. század második felében további két szintet építettek,
hogy pontosan mikor – kitalálhatatlan. A klub neve bizonytalan: Thököly
vagy Tolcsvay klubnak hívják. Egy biztos: nemcsak a helynek, magának
a helyiségnek is hangulata van. Valójában azonban a rendszeresen ide látogató
emberek teszik igazán érdekessé. Ezért nemcsak előadóinkat, hanem közönségünket
is köszönet illeti a kötetért, hisz második részében nem-csak a
vitaesteken elhangzott előadások, hanem a hozzászólások szerkesztett változata
is szerepel. Mikor több, mikor kevesebb, mint ami a rádió Határok nélkül
című műsorában elhangzott.
A 22
vitaestből így most hússzal az is megismerkedhet, aki soha életében
nem járt ott. Hátha eszébe jut valami, amit a legközelebb megoszt velünk.
És akkor szerepe lesz egy új kötet megjelenésében is.
A
szerző
Budapest,
2002. április 18.
