Birodalmi áldozatok - áldozatbirodalmak
(50 perces magyar dokumentumfilm - a Magyar Média Mecenatúra támogatásával)

Első vetítése:
Duna TV
2015.május 18-án, hétfő este 22.25-23.15




Rendező: Seres Tamás.
Szerkesztő és forgatókönyvíró: Gecse Géza.
Operatőr: Gilbárti Viktor.
Közreműködtek:
Jankovics Marcell, Vlagyimir Szorokin, Juku-Kalle Raid és Hardo
Hardo Aasmäe.
Szakértők: V.Gilbert Edit és Tönu Kalvet.

 

Az ötletet egy 2009 márciusában Varsóban szervezett történészkonferencia adta, ahol a térség problémáit tekintettük át. (Én is részt vettem rajta egy 19. századi orosz történelemről szóló előadással, amely azóta Lengyelországban meg is jelent.) Még ugyanennek az évnek az őszén meghívtuk Moszkvából Viktor Jerofejevet, aki a Zebra Je orosz kiadó elnöke és lehetővé tettük, hogy könyveiket meg is lehessen vásárolni. Jerofejev látogatása alapozta meg az Orosz Estek rendezvénysorozatunkat, majd ezt követően felvettük a kapcsolatot a mai orosz irodalom másik "fenegyerekével", Vlagyimir Szorokinnal, aki szintén igen eredeti módon dolgozta és dolgozza fel nemcsak az orosz hatalom problémakörét. Fáradozásaink 2014 nyarán jártak eredménnyel. A képen Vlagyimir Szorokin berlini otthonában és a moszkvai, ma is működő "Butirka" (vagy Butirszkaja") börtön, ahol a középkorban Pugacsovot is kivégezték. (Ha előre bejelentik, akkor ma is biztosítják az intézmény megtekinthetőségét, ami több óráig tart és csoportos program.)


Vlagyimir Szorokin az ELTE BTK dékáni tanácstermében, 2014 novemberében, a Tellúria bemutatóján.

 
Vlagyimir Szorokin Jankovics Marcell társaságában az A 38 hajón, ahol szintén a Birodalmi áldozatokról és az áldozatbirodalmakról kérdeztük, de előtte Jankovics Marcellel forgattunk - és nemcsak otthonában, hanem a budai hegyekben és a várban is.


Meglepő volt, hogy Jankovics Marcell életét nem annyira sikerként, hanem sokkal inkább folyamatos küzdelemként élte meg.
 

 
Az észt fővárosban, Tallinnban a konzervatív punk költőként számon tartott Juku-Kalle Raid meglepett bennünket, mert nem találtuk sehol. De minden jó, ha a vége jó. Este 11 óra körül végre tudtunk beszélni vele telefonon és Seres Tamás rendező ösztönzésére éjfél körül azért csak azért csak sikerült rávennünk arra, amit korábban megígért nekünk. Egy interjúról volt szó.

 
Az észt fővárost hosszú időn keresztül Revalnak nevezték - még a cári Oroszországban is. A Hanza-város mai neve Tallinn - magyarul "dán város", amelynek XIII. századi épületekben sem szűkölködő városmagjában még a második világháborúban is éltek dánok - bár - az észtek mellett - inkább németek lakták, akiknek néhány évtized múlva a dánok eladták a várost. Az északi háborút követően került Reval orosz uralom alá, és egészen a 19. század végéig - miként a többi Keleti-tengeri(a Baltikum német neve) tartományban - itt is a német maradt a hivatalos nyelv. Ebben a városban született a nácizmus filozófiájának megteremtője, Alfred Rosenberg, aki Moszkvában járt egyetemre és az első világháborút követően vándorolt ki Németországba, ahol integrálta a feketeszázas orosz antiszemitizmust a német nemzetiszocialista ideológiába. (Kiválóan beszélt nemcsak észtül, hanem oroszul is. 1946-ban Nürnbergben kivégezték.)
Az észt főváros - az 1940-es szovjet megszállást követően kezdett el oroszosodni. Ma a főváros majd fele orosz nyelvű. Ezen kívül az ország keleti határvárosa, Narva az, amelynek majdnem teljes lakossága - orosz nemzetiségű és e két településnek "köszönhetően" az ország negyede, sőt majd harmada - orosz. Az észt főváros önkormányzata a városmagtól három kilométerre lévő, tengerparttal érintkező, egykori Kalinyini kerület területén (Kalinyin szovjet elnök felesége észt nemzetiségű volt, ezért kapta ez a kerület korábban, a szovjet időszakban a szovjet elnök nevét. Kalinyin feleségét egyébként szintén a Gulágra száműzette Sztálin, és a rossz nyelvek szerint azért, mert Kalinyinnak volt szeretője és így egyszerűbbnek tűnt megszabadulnia tőle) a dúsgazdag oroszoknak lakópark-körzetet kíván kialakítani - persze - jó pénzért.
Az ötven perces dokumentumfilm persze nem erről szól, bár ez is igen izgalmas történet.

A filmről szóló összefoglaló az Aspektus.eu-n - kattintással!

A filmről szóló összefoglaló a Facebookon - kattintással!

Gecse Géza