A honlap-szerződés számotokra fontos pontjai:
Szerződő felek elöljáróban
rögzítik, hogy jelen szerződést az Megbízó által létrehozni kívánt
Aspektus strukturált dinamikus, CMS rendszerű (SenSCMS), adatbázis drupal alapú,
felhasználóbarát dinamikus honlap-oldal, illetve média-portál elkészítésére
vonatkozik, amely az aspektus.eu, illetve az ujaspektus.hu honlap-címen lesz
elérhető.
Megbízó ennek kialakítását keresőoptimalizáltra, xhtml strict technológiájúra
kéri.
A kezelőfelületet többfelhasználós, kommentelést, kép- és filmfeltöltést
lehetőségét megadóvá kéri alakítani bárki számára, aki saját e-mail címéről
regisztrál, illetve a Facebookról jelentkezik be. (Fontos, és elegendő is, ha
csupán a szerkesztői jogosultsággal rendelkezők látják a bejelentkezőket, hisz a
kommentelők saját magukat teszik láthatóvá.)
Megbízó a Főoldal kialakítását a megadott grafikai tervnek megfelelően úgy kéri
Megbízottól kialakítani, hogy azon az Aspektus rendezvényekről a meghívó, egy
előzetes, illetve egy összefoglaló klip, egy szöveges összefoglaló cikk, egy
fényképes összefoglaló, valamint egy strukturált, akár képekkel megtűzdelt
mp3-as hangösszefoglaló is legyen.
A Facebook Aspektus oldalát Megbízó a honlaphoz hasonló profilúra kéri alakítani
úgy, hogy a kapacsolódási lehetőség logikus, kézenfekvő és egyszerű legyen.
Megbízó kéri a Megbízottól a magyar mellett angol, orosz és észt idegen nyelvű oldal kialakítását.
Megbízó kéri a Megbízottól SenSDirekt Mail hírlevélküldő rendszer kialakítását.
Megbízó kéri a Megbízottól hírtár és hírarchívum kialakítását.
A Megbízott a Megbízó kérése
alapján a következő címkéket alakítja ki:
Belpolitika
Külpolitika
Észak-Atlanti Régió
Közép-Európa
Kárpát-medence
Szlovákia
Kárpátalja
Ukrajna
Erdély
Románia
Vajdaság
Szerbia
Délvidék
Horvátország
Ausztria
Őrvidék
Burgenland
Finnugor
Oroszország
Orosz Estek
Russzkije beszedi
Kína
Nemzetpolitika
Történelem
Örökségünk
Jogtudomány
Közgazdaságtudomány
Politológia
Nyelvtudomány
Néprajz
Folk
Antropológia
Irodalom és művészet
Kiállítások, előadások
Könyvtárak
TV- és rádióműsorok, filmek és klipek
Oktatás, tanfolyamok és vetélkedők
Középiskolák és egyetemek
Éttermek, mulatók és klubok
Zsibongó – blogok, média,
sajtó
Uncensored
Határtalanul
E kategóriákra osztás haszna, hogy egy-egy eseményt, jelenséget több kategóriába
besorolva a bejelentkezők olyan egyedi „menüt” állíthatnának össze, ami csak
nekik jelenne meg.
Megbízó kéri a megbízottat, hogy a Főoldalon balról jobbra a Főoldal-Rólunk-Kapcsolat- Kedvencek-Egyetemek, főiskolák-Belpolitika-Közép-Európa-Orosz Estek-Russzkije beszedi-Uncensored meüpontot szerepeltesse.
A menüpontokon belül a Rólunk alatt szerepeljen a:
Cikkek
Fotók
Klipek és filmek
Hanganyagok
- kategória.
A Kedvencek alatt kérjük szerepeltetni a:
Mestereink, példaképeink
Barátaink, kollégáink kategóriát, illetve kategóriákat.
Megbízó moderálási lehetőséget összesen 7 ember számára kér kialakítani, ezek:
Gecse Géza, Liszi János, Zila Gábor, Hevő Péter, +3 másik ember.
A törölt, általuk módosított tartalmat, valamint a látogatók számát – egy
kapcsolással csak és kizárólag – nekik legyen módjuk látni, a többieknek – ne
legyen.
Megbízó kéri főszerkesztői jogosultság kialakítását, ami azt jelenti, hogy a
főszerkesztőnek legyen módja és lehetősége további szerkesztői jogosultságot
adni, illetve már meglévőt – megszüntetni, és változtatni a rendszerhasználati
jogosultság mértékén.
Megbízó kéri, hogy ilyen
mélységű főszerkesztői jogosultságot Gecse Géza és Liszi János kapjon.
Megbízó kérése szerint – a későbbi elképzelésekre tekintettel – a rendszer
rendelkezzen on-line bővíthetőséggel.
…Megbízó kéri a Megbízottat, hogy a kommentelési lehetőséget mindenki számára –
regisztráció vagy FB regisztrációval úgy tegye lehetővé, hogy a FB-ról
regisztrált profilja az Aspektus oldalon látszódjon.
A honlap fő funkciója, hogy a FB-oldalon nehezen elérhető tartalmakat könnyen
lehívhatóvá, és strukturálttá tegye.
A főoldal YouTube-hoz, FB-hez kapcsolódó filmes és hangos anyagokat tartalmaz,
az ún. saját tárhelyre főként a szerény memória-igényű text-file-okat kívánjuk
feltölteni.
Megbízó kérése alapján a Megbízott fotógaléria kialakíthatóságát biztosítja –
címezhetőséggel.
Megbízott gondoskodik a keresőoptimalizálási beállításokról és kivitelezéséről.
(SEO adatok és
keresőoptimalizált URL címek és tartalmi beállítás).
Megbízó az Aspektus, Finnugor, Kárpát-medence, …Eötvös Loránd Tudományegyetem, Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék, Orosz Estek, Károli Gáspár Református Egyetem szavakat illetve kifejezéseken kívül további 9-et kér kereső-optimalizálni, a többi megkeresését az oldalakon belül Megbízottra bízza.
A weboldal fejlesztés célja, hogy keresőoptimalizált módon a Megrendelő által
megadott domain-hez és tárhelyhez tartozó weboldal szolgáltatásait a potenciális
érdeklődők számára elérhetővé tegye. A dinamikus weboldal adatbázis alapú
részeit a Megrendelő egyedi azonosítóval online módon elérheti, az információkat
szerkesztheti, módosíthatja. Megrendelő vállalja, hogy biztosítja a
weboldalakra felkerülő szöveges tartalmat, fényképeket és videókat. A
weboldalfejlesztés a megadott grafikai terv elkészítésével és e-mailben történő
elfogadásával kezdődik. Ezt követi a weboldal adatbázis alapú programozása,
menüszerkezet és strukturális részek kialakítása, a szerkesztő felületek
megtervezése, majd a Megrendelő által biztosított szöveges és képes tartalmi
részek, fotók, cikkek feltöltése, kialakítása. A keresőoptimalizált szöveges
részek – benne címkék és meta adatok - és a designhoz kapcsolódó kreatív részek
kialakítását a Szolgáltató végzi el a Megrendelővel történt egyeztetés alapján.
…Megbízott vállalja, hogy az NKA előírásainak megfelelően az NKA logóját a honlapnak azon a részén, ahol az NKA kéri, elhelyezi.
Megbízott vállalja, hogy az Aspektus-oldal szerkesztői számára a felhasználói felület kezelésével kapcsolatos tudnivalókat – a Megbízóval egyeztetett – 2x1 órás tanfolyamon megosztja, illetve utána 2013.június 30-ig telefonon nyújt felvilágosítást.