A beszéd és a felejtés a külpolitikában
Interjú Méray Tiborral
Határok nélkül, 1996. október 15.
– Méray
Tibort – még a rendszerváltás
évei előtt – Nagy Imre
életraj-zának megírójaként tartotta számon nemzedékünk. A Párizsban
élő tudós 1994-ben két tanulmányban is foglalkozott az alapszerződések
hiá- bavalóságával. Vajon miért ellenezte aláírásukat?
Méray Tibor: Azért, mert egy mesterséges „találmánynak” vagy
„kitalálmánynak” gondoltam. És gondolom ma is. Egyszerűen azért, mert
ez a szerződésforma ismeretlen volt a diplomácia történetében. Egyetlen
példa volt rá a két német állam között, amíg két német állam létezett.
És mikor az egység Németországban megszületett, eltűnt. Nem értettem,
hogy mi szükség van ezekre a szerződésekre, miért ne lehetne papírok nélkül
jó viszonyban élni a szomszédainkkal. És már azt is furcsálltam, hogy az
Antall-kormány miért kezdett bele ebbe az egész szerződés-sorozatba
a magyar–ukrán alapszerződéssel, amivel nehézzé tette a megoldást –
de ezt el kell ismernem –, hogyha már egy magyar kormány elkezdte,
egy másik magyar kormány miért ne folytatná. De nem tette lehetetlenné a
folytatást, annál kevésbé, mert a szomszédos országok egy részével
mindenféle megállapodásunk volt, van és remélhetőleg lesz, de ezek, az
„összefoglaló” szerződések nem nagyon viszik a dologokat előre. Bízzunk
abban, hogy tévedek, de néhol az embernek az a benyomása, hogy inkább
rontottak a helyzeten, mint például Szlovákiában. A nyugatiak nyomására
tettük – mondták egyesek. Ez
is kétséges érvnek tűnt a szememben, tekintettel arra, hogy volt egy
francia miniszterelnök, aki akkor elnök akart lenni, és ő vetette fel azt,
hogyha Párizsban ünnepélyes keretek között magyarok és szlovákok,
magyarok és románok aláírják a szerződést, akkor az az ő dicsőségét
fogja növelni. Mint tudjuk, az illető úr azóta az elnökválasztáson
megbukott. Egyébként sem hiszem, hogy a francia közvéleményt egyáltalán
érdekelte ez a dolog, és ezzel lehetett volna Franciaországban tíz
szavazatot szerezni. De legyen, az ő elképzelése ez volt. Ellenben annak
semmi okát sem láttam, hogy mi bekapcsolódjunk az ő választási kampányába.
Az Európai Unióba és a NATO-ba való belépésünk 2000 előtt nem jöhet
szóba. Feleslegesnek éreztem ezért azt, hogy elsietett megállapodásokat
írjunk alá.
Gecse Géza: Kovács László külügyminiszter úr azt mondta, hogy Önnel
beszélgettek a cikke kapcsán, és ha jól vettem ki a szavaiból, akkor a fő
véleménykülönbség ön és a mai magyar külpolitika irányítói között
abban van, hogy Kovács Lászlóék ezeket az alapszerződéseket egynek
tekintik a sokfajta szerződés közül. Nem állítják azt, hogy nincs lehetőség
több, kisebb jó szerződés megkötésére, hanem az alapszerződést olyan
eszköznek tekintik, ami alkalmas arra, hogy több kicsi létrehozását előmozdítsa.
Méray Tibor: Nem állítom azt, hogy minekutána
Magyarország aláírta a két alapszerződést, ez rossz következményekkel
fog járni a magyar kisebbségekre. Az alapszerződéseket aláírták. Ma nem
az a feladat, hogy a múlton rágódjunk, és a magunk igazát bizonyítgassuk.
Még csak nem is az, hogy állandóan bíráljuk ezeket az alapszerződéseket,
mert bőven van bírálnivaló rajtuk, hanem az, hogy azt vizsgáljuk, milyen
hasznot lehet húzni a szövegekből, a helyzetből és a légkörből, amit
ezek az alap-szerződések megteremtettek. Eddig úgy látszik, hogy a szlovák–magyar
alapszerződésből semmiféle hasznot sem lehetett húzni. Hogy a románból
lehet-e, valószínűleg a választások után ki fog derülni, mert addig
most minden ígéretnek látszik. Adjunk időt az időnek! Ez De Gaulle
tábornoknak vagy Mitterand elnöknek –
most már nem is tudom – volt
az egyik kifejezése: időt adni az időnek! Próbáljuk meg ezt a szöveget,
ami úgyis csak egy papír, és annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Próbáljuk
meg felhasználni az élő és a fejlődő és az élni akaró Erdély és erdélyiek
javára. Ugyanez áll a szlovákiaiakra, az ukrajnaiakra, vagy kárpátaljaiakra
– ahogy én még régről
nevezem őket –, és ugyanez áll a Szerbiában élő ma-gyarokra. A
maximumot kell kihozni a lehetőségekből! Romániában most megint választások
lesznek, és csak arra tudom könyörögve kérni az erdélyi magyarokat, hogy
menjenek el szavazni a magyar jelöltekre. Mert ha egy erős képviselői
csoport lesz, és Frundának sok szavazója lesz, és az egész magyarság
kiáll a képviselőik és az elnökjelöltjük mögé, és nem kezdenek sem
nyíltan, sem a háttérben marakodni, azt hagyják későbbre, mert ez olyan
súlyt adhat nekik az országban, és a világ előtt is, ami az alap-szerződésen
jóval túlmutat és túllép.
Gecse Géza: Az alapszerződés-témától némileg
elkanyarodik az, amit az egyik cikkében a területi revízió vagy a határmódosítás
kérdésében állít: arról van szó, hogy ön nem tekinti olyan „szent
tehénnek” a határokat, mint amilyennek ma Magyarországon nemcsak a
politikusaink, hanem a közvéleményünk nagyobbik része.
Méray Tibor: A címben egész egyszerűen azt írtam, hogy mi a határokat eddig a szomszédaink felé minimum háromszor, de lehet, hogy négyszer már garantáltuk. Garantáltuk Trianonban, elismertük, nyakunkon volt a kés, elismertük az 1947-es párizsi békeszerződésben, elismertük az annak idején kötött kétoldalú örök barátsági és együttműködési szerződésben, ez három, és elismertük Helsinkiben. De a helsinki szöveg úgy szólt, hogy ezek az országok, amelyek aláírják a helsinki záróokmányt, tartózkodnak minden erőszakos határváltoztatástól. Ami magában foglalta, hogy békés határváltoztatások elképzelhetők. Miért ne tárgyalhatna mondjuk Dánia Németországgal, mondjuk arról, hogy kicserélnek ötven négyzetkilométert. Ez minden ország szuverén joga. Minden ország aláírta azt, hogy fegyverrel nem fog nekimenni a másik országnak. Tehát a véleményem szerint elég volt, hogy négyszer aláírtuk, és fölöslegesnek tartottam, hogy ötödször is aláírjuk. Amellett egy újabb deklaráció már ellentmondana a már általunk és Románia és Szlovákia által aláírt eddigi deklarációkkal. Mert ott elismerték a békés határváltoztatás lehetőségét, az új alapszerződések nem ismerik el. Hozzá kell tennem, ha jól tudom, ezek tíz évre szólnak. Hozzá kell tennem, hogy akár tetszik ez a külföldnek vagy a belföldnek, akár nem, minden szerződés erőviszonyok rögzítése. Már annyi szerződés volt a történelemben, mikor az erővi-szonyok megváltoznak, akkor a szerződések semmissé válnak, vagy új szerződéseket kötnek, amelyek nem ugyanazok, mint az eddigiek. Amikor 1870–71-ben Poroszország legyőzte Franciaországot, elfoglalták Párizst, egy békeszerződést kötöttek, és elvették Franciaországtól Elzászt és Lotharingiát, ez a franciáknak egy óriási seb volt. És akkor az egyik politikusuk azt mondta, vannak dolgok, amiket soha sem szabad elfelejteni, de soha sem kell beszélni róluk!