PLAKÁT A LAP ALJÁN!
1999
óta működik a Határok nélkül vitaklub, amit
most az
ELTE Új-és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékére támaszkodva Aspektus
néven újjáalakítunk. Ebben leginkább az Eötvös Loránd Tudományegyetem,
a Károli Gáspár Református
Egyetem Bölcsészettudományi- és
a
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Kara mellett a Corvinus Egyetem közönségére
és a budapesti középiskolásokra szeretnénk számítani.
A havi
rendszerességgel szervezett Aspektus vitaklub olyan fórum,
aminek fő célja, hogy a határon inneni és határon túli világot egységben
vizsgálja.
Tervezett témáink közül néhány:
Mennyire erősítik Magyarországot a határon túli magyar közösségek? Hogyan
tanítsuk Trianont az általános- és középiskolákban? Színház- és rajzfilmművészet
Közép-Európában.
A sorozatindító program:
Trianon az egyetemi oktatásban
Előadóink voltak:
Jeszenszky Géza
egyetemi magántanár (Corvinus Egyetem), korábbi külügyminiszter
Majoros
István, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti
Tanszékének vezetője és
Popély Gyula,
a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.
Aspektus
vitaest a Facebook-on -
kattintással
A következő olvasni valót
ajánlottuk azoknak, akiket érdekelt a rendezvényünk:
Jeszenszky Géza: Az elveszett presztízs. Magyarország megítélésének
megváltozása Nagy-Britanniában 1894-1918. Budapest 1986.
Majoros István: Vereségtől a győzelemig. Franciaország a nemzetközi
kapcsolatok rendszerében 1871-1920, Budapest 2004.
Popély Gyula: Felvidék 1914-1920. Budapest, 2010.
Azt, hogy előadóink közül ki, mit gondol Trianonról, előzetes kedvcsinálónak
használtuk -
kattintással
(http://www.youtube.com/watch?v=pAcpSN8nxeU)
Ez alkalommal a helyszín az ELTE BTK tanácsterme volt(1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A),
az időpont pedig 2011. március 23.
Dr. Dezső Tamás,
az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja, Dr. Sepsi
Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánja tartott bevezetőt.
A Közigazgatási és
Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője: Répás
Zsuzsanna helyettes államtitkárasszony mellett vendégünk volt az Erdélyi Magyar Nemzeti
Tanács ügyvezető elnöke Toró T.Tibor, a Magyar Koalíció Pártja részéről Duray Miklós,
valamint a Vajdasági Magyar Szövetség
elnöke Pásztor István, akik mindannyian hozzá is szóltak a témához.
Az Aspektus képes összefoglalója a vitaestről -
kattintással
A Kossuth rádió
riportja a vitaestről (a "Hallgassa meg!"-re rá kell kattintani) -
kattintással
Rövid "saját" klip a vitaestről -
kattintással
A
Magyar Televízió riportja
a vitaestről 2011. április 29-én -
kattintással
Aspektus a Facebook-on:
Új Aspektus! Jelentkezz és szólj barátaidnak, hogy jelentkezzenek!
Üdvözlettel:
az
Aspektus vitaestek
témafelelőse:
Gecse Géza