Gecse Géza
Népszabadság,
2009.
szeptember 12.
Kattintással:
http://nol.hu/archivum/20090912-kellemetlen_szomszedok_kozt-349079
Kellemetlen szomszédok közt
Interjú Alekszandr Melihov íróval
Kazahsztánban született, mivel Sztálin idején szüleit oda telepítették ki, de valójában szentpétervári, ahová sikerült viszszamennie. Itt lett 1974-ben az alkalmazott matematikai tudományok doktora és az 1990-es évek végéig - többek között - a tengeralattjárókról és a mozgó harci járművekről indított nukleáris rakéták röppályáját határozta meg, miközben regényeket írt. Az első közülük Gorbacsov idején, a peresztrojka alatt jelenhetett meg, majd további tizenhárom. Magyarországon eddig hármat fordítottak le. A vidéki, illetve Az igazi férfi, avagy Erósz és Thanatosz című könyve évek óta olvasható, s hamarosan megjelenik a harmadik, A zsidó gyónása. Alekszandr Melihov a kilencvenes évtized vége óta a szentpétervári Néva irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese. Oroszsága mellett zsidó mivoltát is hangsúlyozza. A közelmúltban három hetet töltött Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa program vendégeként.
- Az igazi férfi, avagy Erósz és Thanatosz című könyve főként a szexualitás témakörében mozog. Mennyire lehet azt mondani A zsidó gyónásáról, hogy szintén pikáns regény, de egészen más okok miatt?
- Oroszországban a zsidó tematika ma már korántsem annyira pikáns, mint a könyv 1994-es megjelenésekor volt, amikor politikailag is kényes témának számított, de ma már megszűnt annak lenni. A szovjet időszakban sértésszámba ment egy társaságban azt mondani valakire, hogy zsidó. A sajtóban kizárólag a cionizmus elleni harccal összefüggő külpolitikai cikkekben használták, amelyeknek viszont antiszemita felhangjuk volt. Az orosz társadalom bizonyos mélyebb rétegeiben olyan hosszú ideig használták sértő értelemben, hogy az orosz nyelvben a zsidó, vagyis a "jevrej" szó még mindig nem semleges. A zsidó gyónásában egy olyan fiúról írok, aki szőke, egyenes orrú, kék szemű, és nem esik kétségbe akkor sem, ha meg kell inni egy vödör vodkát. Mindennek ellenére mindig akad valaki, aki felhívja a figyelmét arra, hogy "ő nem olyan, mint a többiek", hanem "egy kicsit más". Gyakran mondják a környezetében valaki másra, amikor ő is ott van, "zsidó módjára tolakszik", vagy "begyulladt, mint egy zsidó", miközben nem győzik hangsúlyozni, hogy ez rá nem vonatkozik. De ezek az utalások elegendőnek bizonyulnak ahhoz, hogy a százszázalékos oroszból százszázalékos zsidó legyen. Hősöm, Katzenellenbogen felnőtté válva felteszi magának a kérdést, hogy miért is vált ő végül zsidóvá, hiszen mindenki, akivel találkozott, jó volt vele. Igen, de az orosz nemzet - mint egész - elutasította. Mert mi is a nemzet vagy a nemzeti egység? Van köze a területhez? A nyelvhez? Van rá példa, hogy a nemzet területet vált, nyelvet cserél, sőt, különböző részei más és más országba kerülve más és más nyelvet kezdhetnek el beszélni, miközben megmaradnak ugyanazon nemzetnek. Hősünk arra a következtetésre jut, hogy a nemzet a "lelkesítő közhazugságok gyűjteménye", mivel egy közösséget a közös illúziók, a kollektív ábrándképek kovácsolnak össze, míg a racionális motívumok az embereket csak szétválasztani képesek. A kérdés attól válik bonyolulttá, hogy pusztán a közös ábrándok önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy egy közösség nemzetté váljon. Szükséges valamekkora territoriális infrastruktúra, bár éppen a zsidók példája szemlélteti, hogy a vegyes házasságok következtében egy nemzetnek akár antropológiai megjelenése is megváltozhat, de megmarad ugyanannak a népnek, és kétezer év elteltével akár arra is képes, hogy egykori államát újraalapítsa.
- Nem csinál titkot abból, hogy orosz zsidó, és annak ellenére, hogy hosszú időt töltött Izraelben, nem akar ott élni, sőt Oroszországban, Szentpéterváron szeretne meghalni...
- Igen. Ha lehet, minél később. A Jeruzsálemről szőtt nemzeti álom, amely Izrael újraalapításához vezetett, büszkeséggel tölt el. Szeretem azt az országot, Izraelnek nemcsak sok sikert kívánok, hanem igyekszem támogatni publicistaként, ami szinte lehetetlen feladat.
- A zsidó nemzeti gondolat lelkes hívének, cionistának tartja magát?
- Ha azokat nevezzük cionistáknak, akik úgy gondolják, hogy az összes zsidónak Izraelben a helye, akkor nem vagyok az. Ha viszont azt tekintjük cionistának, aki úgy gondolja, hogy Izrael államra szükség van, és mindenki, aki oda akar menni, ezt tehesse meg, akkor cionista vagyok. Én magam azért nem vándoroltam ki Izraelbe, mert az orosz nemzeti ábrándok legalább annyira izgatnak, mint a zsidók.
- Oroszországban jobban otthon érzi magát, mint Izraelben?
- Oroszországban érzem magam igazán otthon, annak ellenére, hogy vannak nagyon kellemetlen szomszédaim. Egyszerűen nincs más otthonom. Izraelben úgy érzem magam, mint olyan rokonoknál, akik sikerének örülök, de nem akarok ott élni. Jó érzés, hogy katonai sikerei miatt is büszke lehetek Izraelre.
- Nálunk ezt azért nehéz átérezni, mert Magyarország mindkét világháborúban vesztett, és 1945 után katonának lenni valósággal a büntetéssel volt egyenértékű.
- Ami az utóbbit illeti, a Szovjetunióban sem volt ez másként. De Izraelben, amelynek eddig még nem volt vesztes háborúja, az emberek büszkék a hadseregre. Míg a szovjet hadseregben a katonával vécét pucoltattak, vagy semmittevésre kárhoztatták, addig Izraelben a kiképzés során nem ritka a hetven kilométeres erőltetett menet, mindennapos az ejtőernyős bevetés. Ha valaki leszerelt, akkor nemcsak azt mondhatja el magáról, hogy igazi férfi, hanem karriert is könnyebb csinálnia, előfeltétele ez annak, hogy valaki a politikai elit tagja lehessen. Oroszországban a zsidók számára ez mind a cári Oroszországban, mind pedig az én időmben, az 1970-es, 80-as és 90-es években lehetetlen volt.
- Amit mond, azért érdekes, mert a Szovjetunió megalapítását követően a bolsevik párt központi bizottságának jelentős része zsidó volt.
- Most jelent meg Birobidzsán, az ígéret földje című könyvem, amelyben pontosan idézem a zsidóság számarányát, illetve a szovjet hatalmi szervekben való jelenlétét. Függetlenül attól, hogy mennyien vettek részt az októberi forradalomban, biztos, hogy a zsidók jóval részarányuk felett szerepeltek benne. Nézzük, hogy miért. Trockij matematikából első volt az iskolájában, később kiderült, hogy kiváló szónoki képességekkel rendelkezett. Jómódú családja támogatásának köszönhetően könnyedén lehetett volna matematikaprofesszor, és nyitva állt előtte az ügyvédi pálya. Viszont elképzelhetetlen volt, hogy például főkormányzó lehessen. Az ember cselekedeteit alapvetően nem az anyagi javak habzsolásának a vágya vezeti, hanem a saját egzisztenciális kisszerűségétől való rettegés. A legtöbb zsidót a saját jelentéktelenségének a tudata vitte a bolsevik pártba. Az embereknek a nemzethez tartozásból általában nincs közvetlen hasznuk, hiszen az többnyire áldozatokkal, például katonai szolgálattal jár, amibe bele is lehet halni. Mi az, ami miatt az embereknek mégis fontos a nemzet tagjának lenni? Ad egy olyan érzést, hogy valami nagyszabásúhoz és halhatatlanhoz tartozol -, vagyis az egzisztenciális rettegéstől óv meg.
1937-re Sztálin a régi lenini gárda, köztük a zsidó káderek többségét is kiirtotta. Számomra ezért az igazi kérdés nem az, hogy ki pusztult bele a "tisztogatásba", hanem az, hogy ki tudott életben maradni? Mi volt a titka például - Molotovnak, Mikojannak vagy Kaganovicsnak, akik szintén a forradalmárok első nemzedékéhez tartoztak, ennek ellenére túlélték Sztálint?
- Először is óriási szerencséjük volt. De van racionális magyarázat is. Sztálin az alternatív álmok hordozóit üldözte, mivel rájött, hogy a szovjet államnak egységes illúzión kell nyugodnia. Leninhez hasonlóan eredetileg ő is a nemzetiségek nélküli Szovjetunió híve volt, és a proletáregység megvalósulásának útjában a legnagyobb akadályt számukra az orosz patriotizmus jelentette, amit közellenségnek kiáltottak ki, s amit nagyorosz sovinizmusnak is neveztek. Egy bizonyos idő elteltével azonban Sztálin rájött, hogy az orosz patriotizmus elpusztíthatatlan, ezért visszatért a régi birodalmi elvhez, és a legerősebb népre kezdett el támaszkodni. Amikor elhatározta, hogy az új ábránddal gyűri maga alá az országot, elsőként az idealisták, vagyis a másfajta álmok hordozói kerültek a célkeresztjébe. A régi gárda tagjai közül sokan osztották az egységes internacionalista földgolyó vízióját. Őket Sztálin az utolsó szálig elpusztította. Azokat viszont, akik Sztálint személyes hűségükről meg tudták győzni, illetve tudta róluk, hogy nemcsak az önálló cselekvésre, de még az önálló álmodozásra sem képesek, életben hagyta. Igaz, a szolgalelkűek mellett bátor és független emberek is túlélhették. Ilyen volt például Zsukov marsall, akitől Sztálin még szemtelenségeket is hajlandó volt elviselni, mivel világos volt számára, hogy Zsukovnak katonaként egy önálló gondolata sincs. Technikai kérdésekben akár össze is zördülhettek: két vagy húsz hadosztályt vessenek-e be? Támadást vagy visszavonulást rendeljenek-e el? Kaganovics tipikus funkcionáriusként azok közé a primitív emberek közé tartozott, akik híján voltak bármilyen előképzettségnek, másrészt pedig személyesen Sztálin, nem pedig valamilyen eszme, a kommunizmus vagy az osztály nélküli társadalom elkötelezettje volt. Bármilyen parancsot azonnal végrehajtott. Hozzá hasonló volt a többi túlélő is.
- Rendkívüli vitákat váltott ki Sztálin állítólagos antiszemitizmusa.
- Nem zárhatjuk ki, hogy ne lett volna benne bizonyos zsidóellenesség, ám cselekedeteit nem antiszemita motívumok határozták meg. Sztálin ugyanis akkor kezdte el a zsidókat üldözni, amikor megértette, hogy a zsidóság asszimilációja a Szovjetunióban reménytelennek bizonyult. Birobidzsán példája ezt kiválóan szemlélteti. A Zsidó Autonóm Területet 1930-ban hozták létre a Távol-Keleten. Amikor 1941-ben megindult a náci Németország elleni háború és az orosz patriotizmust fel kellett "ébreszteni", a zsidókat mind a szovjet államapparátusban, mind a hadseregben eltávolították a "látható" posztokról. Ebben szerepe volt a német propagandának is, amely azt szajkózta, hogy "ti, oroszok a zsidók érdekében harcoltok", "a ti hatalmatok zsidó hatalom". A másodhegedűs szerep ellenére rengetegen estek el a zsidók közül is a háborúban, és ennek következtében megerősödött a szovjet zsidóság önbecsülése. A szovjet propaganda szerint "minden kultúrának joga van a saját fejlődésre". Ezt Alekszandr Bahmutszkij, Birobidzsán legfontosabb embere is elhitte, és zsidó elit kialakításába fogott. Zsidó tanítókat és más értelmiségieket toborzott, még színházat is alapított Birobidzsánban. A birobidzsáni újság, a "Birobidzsáner stern" nem a Szovjetunió hőseinek névsorát nyomtatta ki, hanem a szovjet zsidó áldozatokat siratta. Sajátos önállóság kialakítására tettek kísérletet, ami a sztálini normák szerint főbenjáró bűnnek számított. Különösen az után, hogy megalakult Izrael Állam, és a Szovjetunióban élő zsidók együttérzésükről biztosították az új államot, sőt, amikor Izrael függetlenségi háborúba kezdett, voltak, akik jelentkeztek önkéntesnek. Hiúnak bizonyult az ábránd, hogy sikerül őket beolvasztani a "szovjet nemzetbe", ezért Sztálin a Zsidó Antifasiszta Bizottságot is feloszlatta, tagjait pedig megölette.
- Nem zavarja-e, hogy Oroszországban önt zsidó írónak tartják?
- Csak azért bosszant, mert páran nem azzal foglalkoznak, hogy igazam van-e, hanem a zsidó indíttatást keresik az írásaimban: vajon melyek azok a "zsidó motívumok", ami miatt azt írom, amit.
- Miért, vannak ilyenek?
- Az orosz soviniszták szerint "zsidó alapállásnak" számít, ha valaki nem is anynyira Izrael, hanem sokkal inkább az Amerikai Egyesült Államok érdekében tevékenykedik, vagy olyan kormányt kíván Oroszországnak, amely valamilyen "nemzetközi zsidó maffiát" szolgál. Ebben az összefüggésben az Amerikai Egyesült Államok a zsidó érdekek fő megvalósítója. Például amikor arról írtam, milyennek kell lennie Oroszország és Izrael viszonyának, megjelent a sajtóban, hogy ne hallgassanak rám, mivel az, amit én írok, az a "testet öltött zsidó ravaszság", "becsapom őket".
- Orosz kommunisták tüntettek és egyik jelszavuk az volt, nem baj, hogy Putyin anyja zsidó, ennek ellenére "szeretik". Vagyis a zsidó jelző néha tolerálható, néha pedig nem. Hogyan viszonyul akkor az orosz ember ehhez a kérdéshez valójában?
- Az orosz emberek többsége a zsidókérdést nem tartja fontosnak. Putyin ereiben egy csepp zsidó vér sem folyik. Olyan környezetből jött, amelynek nincs köze a zsidósághoz.
- Akkor finnugor vér sem csörgedezik benne? Arról is beszélnek Oroszországban, hogy vepszék vannak a rokonságában!
- Ez más, ebben semmi csoda sincs. Az orosz nemzet rengeteg népet asszimilált. A rassz szempontjából orosz nemzet nem létezik, orosz nemzet csak pszichológiai értelemben van. Származása, gyermekkora, verekedései és viselkedése alapján Putyinban semmi zsidó nincs. Másrészt pedig a zsidók igen szívesen foglalkoznak híres emberek zsidó gyökereinek kutatásával. Ha Putyin ereiben legalább egy csepp zsidó vér folyna, az én zsidó barátaim már rég nemcsak kiderítették volna, hanem dicsekednének is vele.
Gecse Géza, a Bizánctól Bizáncig. Az orosz birodalmi gondolat című könyv szerzője.