Gecse Géza Viktor Jerofejevről(2007)

Viktor Jerofejev, a mai orosz irodalom fenegyereke. 2007 szeptemberében lesz hatvan éves. Fiatalon, 1979 őszén Metropol néven irodalmi antológiát szerkesztettek Moszkvában, aminek hatására néhány barátjával kirúgták a szovjet Írószövetségből, Ausztriában diplomataként dolgozó szüleit pedig hazarendelték.

Az orosz széplány című regénye 1996-ban, Férfiak című könyve 1998-ban, Az élet öt folyója című „regényfolyója” 1999-ben jelent meg magyarul. Eddigi leghíresebb műve, önéletrajzi regénye „A jó Sztálin” , amelyet 2004-ben jelentetett meg oroszul és 2005-ben magyarul is megjelent Budapesten, az Európa Könyvkiadónál.

Ennek ellenére regényének elején azt állítja, hogy „E könyv minden szereplője kitalált, beleértve a reális alakokat és magát a szerzőt is.”[1]

Televíziós műsora van Moszkvában. Szabadszájúsága és stílusa miatt Oroszországban a radikális nemzetiek mozgalmat szerveztek regényeinek a kereskedelmi forgalomból való kivonására. Orosz klasszikusok műveit kínálják Jerofejev oroszul megjelent műveiért cserébe, amelyeket látványosan megsemmisítenek.
Vajon mi zavarhatja őket? Lássunk néhány példát Jerofejev említett könyvéből, amelyet magyarra Goretity József fordított.[2]

„Lehetséges, hogy Oroszországban én vagyok a legszabadabb ember. Nem mintha ez olyan nagy eredmény lenne, hiszen e területen nem mutatkozik nálunk különösebb konkurencia. Mindenki más dimenzióban versenyez. Hogy mit is kezdjek a szabadságommal, nem tudom, minden esetre úgy kaptam, mint a jövőbe látás képességét. Valahogy úgy adódott, hogy kívül kerültem minden rangon, valláson, felekezeten, díjazáson. Úgy gondolom, szerencsém volt. Nincs se beosztottam, se főnököm. Nem állok függőségben se pinától, se a Vörös Hadseregtől. Szarok a kritikusokra, a divatra, a fanatikusokra. A legszabadabb embernek lenni a világ legnevetségesebb országában átkozottul mulatságos dolog. Más országokban komoly emberek élnek, akik úgy cipelik a felelősség terhét, mint vízzel teli vödröket, nálunk meg mi van? Nevetséges, más nyelvekre lefordíthatatlan pacákok és nyanyák, rendőrök, értelmiségiek, kolhozparasztok, sittesek, hibbantak, főnökök és egyéb szemét alakok.”[3]

Édesapja Vlagyimir Jerofejev Sztálin idején csinált karriert, aki sokáig Molotov külügyi népbiztos mellett dolgozott, de aki volt a Szovjetunió Minisztertanácsának is az elnöke. Így Jerofejev a Szovjetuniót vezető elit életével belülről is megismertet:

„A Molotov mellett végzett munka első hónapjaiban apám nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy mindjárt kirúgják, és ha még nem rúgták ki, az csak azért lehet, mert nem találtak még mást helyette. Molotov nem verte ököllel az asztalt, mint Kaganovics, akinek titkárai infarktusban pusztultak el, de olyasfajta megalázó gúnyneveket talált ki, mint Kalap vagy Nyanya.”[4]

Oroszországban a sztálinizmus, illetve annak lecsapódása a társadalom életében a mai napig feldolgozatlan. Ezért is figyelemreméltóak Jerofejev gondolatai:

„A határtalan hatalom megrészegít. Együtt mutatkozni az uralkodóval – ez kötődést jelent a kiválasztottakhoz, a történelmi elithez. Ésszel persze értem, hogy ez a gyáva alja népség, a Politikai Bizottság tagjai, akik apámra mosolyognak, mindezek a vorosilovok, kaganovicsok, beriják csupán olyan farkascsorda, amelyik egy tiszta mezőn, a hóban, holdfénynél kész lenne darabokra tépni apámat. Hallom üvöltésüket. Ha felfalják apámat, ő is közéjük fog tartozni, fiatal farkassá válik. Ostobák és gonosztevők, akik akasztófát érdemelnének. Molotov, apám főnöke egy ideológiailag megvadult, ájtatos képű, unalmas alak. Sztálin egy politikai sorozatgyilkos. Hogy mit tettem volna velük? Megöltem volna őket. Nincs miről beszélnem velük. …A hatalom igazsága nem fér össze az együttérzéssel. Az ilyen igazság a gyilkosok mellett áll. A nagypolitika vérontással kezdődik. Az orosz hatalom, amely durva, hányingert keltő és férfias anekdotákból, káromkodásból, nyershúsból kevert fasirtból, feledékenységből, zavaros fejből, hosszú távú alkoholizmusból, szadizmusból, hagymaszagú böfögésből, büntetlenségből, mindenki megalázásából áll, undort, gyűlöletet vált ki belőlem. Ha magukhoz akartak volna édesgetni cinikus familiárisságukkal, másnap rohantam volna mindenkinek elmesélni, micsoda szar alakok.”[5]

„Sztálin csodálatba ejtette emberszeretetével apámat. …Apám kollégája, Ivan Ivanovics Lapsov, aki túl sokat ivott Sztálin Szocsiban álló rezidenciájában a vacsorán, eltévedt a folyosón és csak nehezen találta meg a neki kijelölt szobát. Leült az asztalhoz, kihúzta a fiókját, és azonnal kijózanodott, amint meglátta a benne lévő pipakollekciót. Háta mögül meghallotta a „nagy gazda” hangját:

„Sokáig nyaggattam apámat azzal a kérdéssel, hitt-e Sztálin a kommunizmusban, vagy egész egyszerűen csak szovjet imperialista volt. A két, Sztálinról alkotott végletes vélemény közül, miszerint Sztálin szadista és mániákus gyilkos (az orosz értelmiség véleménye), illetve aszkéta inkvizítor, apám még ma is ez utóbbira hajlik.”[7]

„Molotov és mosolya…mintha csak az imént vittek volna el mellette egy darab szart.”[8]

„A háború végén a kor legnépszerűbb szovjet írója, a kubizmus és Párizs nagyszerű, elfajzott alakja tudatosan figyelmen kívül hagyva az osztályszempontokat, írt egy cikket arról, hogy azok a német munkások és parasztok, akikkel a Vörös Hadsereg által elfoglalt Königsbergben beszélgetett, mindig támogatták Hitler hódító terveit, mert arról ábrándoztak, hogy a piszkos munkákra, beosztottként, oroszokat fognak kapni. Ehrenburg burkoltan általános bosszút követelt, és a cikk szovjet stílusát alárendelte a sértett nemzeti érzületnek.”

„…EHRENBURG A németeket, akik gázkamrákban égették el a zsidókat, meg kell semmisíteni. Mindannyian támogatták Hitlert, nyírjuk ki hát mindnyájukat. A gázkamrák megvannak – mire várunk hát?

MOLOTOV Fejezze be a zsidó tisztogatásait! Mire akar engem rávenni? Nekem zsidó feleségem van!

MOLOTOV Königsbergben van már éppen elég bosszúállás. A Vörös Hadsereg szép sorjában megbassza az összes német nőt, a koruktól függetlenül. Nyugodjon meg, a maga Kopelevje még fog erről írni.

MOLOTOV A mieink önként, dalolva adták oda magukat, beleértve a komszomolista lányokat is. Azt hitték a kis kurvák, hogy a németek örökre itt maradnak.

EHRENBURG Érdekes lenne megtudni, hány keverék gyerek születik a háború után Oroszország és Németország területén. Valószínűleg milliók. De ez a statisztika senkit sem fog érdekelni.

MOLOTOV Ne térjen el ilyen ostobaság kedvéért a tárgytól. Írja át a cikkét. Nekünk nem a németek hamujára van szükségünk, hanem a szocializmus eleven harcosaira. A németek szeretik a rendet. Rendezett sorokban fognak átmasírozni egyik rendszerből a másikba.

MOLOTOV Ide hallgass te szemét, mi köze ehhez a feleségemnek? Jóvátételre, német autógyárakra van szükségünk! És végül nem kellene időnap előtt összevesznünk az amerikaiakkal. Azok nem támogatják a maga gázkamra-ötletét!

MOLOTOV Az a jövő zenéje. Mára viszont van egy feladata. Át kell keresztelnie Königsberget.

„A mai Oroszország olyan kötőfékre kötött tehénhez hasonlít, amelyet a liberálisok a nyugati piac felé húznak, ő pedig megmakacsolja magát, mert úgy véli, őt ott megbecstelenítik, sőt talán még fel is falják.”[10]

„Az orosz lélek természete szerint sztálinista. Minél távolabbi múltba kerülnek Sztálin áldozatai, annál erősebbé és derűsebbé válik Sztálin. .. Az oroszok édesen nyáladzva nézik a Sztálinról szóló filmeket, hallgatják a Sztálinról szóló anekdotákat.”[12]

„Manapság Sztálin az erő kultusza, a Birodalom és a rend utáni vágy, a kegyetlenség és az álnokság tisztelete. Sztálin egy új rettegés megszületése. Oroszország minden vezetőjében ott ül egy kis Sztálin. Én is érzem magamban Sztálint. ..Úgy tetszett, Sztálin az oroszok antidemokratizmusának, Európa-ellenes értékeinek, zavarosfejűségüknek a zenitje.

…Az oroszok gyanakvással viseltetnek még a csak félig oroszok iránt is, nem ismerik el őket „sajátjuknak”. Itt pedig nemcsak hogy elismerték, hanem még el is terültek előtte.

[1] 6

[2] Az idézetek a mű 2005-ös általa fordított kiadásából valók.

[3] 11

[4] 98

[5] 107

[6] 108

[7] 110

[8] 123

[9] 124–127.

[10] 208.

[11] 273.

[12] 412–413.