Részletek Schöpflin György 2007. április 21-én a Best Western Hotel Hungária konferenciatermében tartott előadásából:

 

-Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Géza, Habsburg Úr! Tamás már elmondta, hogy korábban egy londoni egyetemen tanítottam, tehát valamikor volt egy rendes, tisztességes, polgári foglalkozásom, viszont közben politikusnak 
csaptam fel. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy többpólusú látásom legyen, és emellett azt is megemlítem, hogy egyszerre több helyen élek Európában. Brüsszel és Budapest mellett a másik hely, ahol a leggyakrabban vagyok, Tallinn. 
Észtország fővárosa és maga Észtország nem is olyan régen még a Szovjetunió, az I. világháború előtt pedig az Orosz Birodalom egy tartománya volt. Amikor Tallinnban vagyok, nap mint nap találkozom e birodalmiság nyomaival. A város 
ugyan formálisan egynyelvű, a gyakorlatban azonban az észt mellett az oroszt is beszélik. (Én egyiket sem beszélem rendesen, de ez az én problémám.) Gecse Géza könyve kapcsán szeretnék néhány szót szólni a birodalmiság, valamint az 
európaiság viszonyáról. Sok emberben él a meggyőződés, hogy Oroszország végső soron európai ország. Lehet, hogy ez igaz a 19. századra, ám ma egyre kevésbé. Miért látom ezt így? Szerintem az európai gondolkodás a 20. század második felében olyan irányban indult el, ami összeegyeztethetetlen a birodalmisággal. 
Nagyon hosszú ideig: több mint negyven évig Londonban éltem. Mindenki tudja, hogy ez a város egy komoly birodalom fővárosa volt, és ennek nyomaival is nap mint nap találkozni lehet. Nagy-Britanniában az ott töltött időszak érdekessége számomra főként az volt, hogy szemtanúja lehetettem annak, ahogy az angolok 
megpróbáltak megszabadulni a birodalmuktól. A vége felé már menekültek a fennhatóságuk alatt maradt, elszakadni nem kívánó, volt birodalmi területeikről is. Menjenek csak! Legyetek függetlenek! Ez a folyamat, a dekolonizáció már a hatvanas években nagy léptekkel folyt. Hasonlítsuk össze ezt azzal, ami 
Oroszországban történik! Az oroszok eredetileg nem kívántak megszabadulni gyarmatbirodalmuktól. Ők soha nem nevezték annak, ami a valóságban az volt; ennek a birodalomnak volt egy belső és egy külső része. Magyarország a külső birodalom része volt. Már 10-15 évvel ezelőtt is egyértelmű volt; a nagy nyugati 
országok nem voltak büszkék rá, hogy birodalmuk volt, sőt inkább szégyellték. Létezik tehát az európaiság, ami mind inkább megszabadul a birodalmi gondolattól és tovább él az orosz gondolkodás, amely viszont nem kíván megszabadulni tőle. Szerintem mi itt Európában elfogadtuk, hogy nem a birodalmiság, hanem kizárólag 
a demokrácia legitimálja a hatalmat. Vitathatatlan, hogyha ez a gyakorlatban nem is mindig érvényesül, de verbális szinten, legalább szavakban mindenképpen. ?A viszonylagosságról. Azt hiszem, hogy Európában elfogadjuk, hogy abszolút értékek nincsenek. Vagyis hogy mindenki vallhatja: igenis vannak abszolút értékek, de a 
gyakorlatban - bármennyire is nehezünkre esik is - el kell fogadnunk a másságot. Természetesen ennek is megvannak a határai. Fontos, hogy elfogadjuk azt is: nincsenek kiváltságos helyzetek, kiváltságos tudások. A felvilágosodás egyik legfontosabb hagyatéka, hogy minden megkérdőjelezhető, minden kutatható. 
Nem akarom dicsőíteni a multikulturalizmust, mindenesetre a mai európai gondolkodás azt mondja: örüljünk annak, hogy legalább 35 nyelven beszélünk. (Egyébként nagyon nehéz eldönteni, mi nyelv és mi tájszólás, de az európai parlamentben most 23 hivatalos nyelv van.) A demokratikus értékek gyakorlása az 
az egységes elv, amelyen a jelenlegi Európa nyugszik. Melyek ezek a demokratikus értékek?

Nem hiszem, hogy részletesen kellene magyaráznom, hogy ezek közül ma a hatalom korlátaira, az önkorlátozásra, az elszámoltathatóságra kell felhívni a leginkább a figyelmet. Ha valaki hatalmat gyakorol, akkor számoljon el a 
szavazóknak, a népnek, a társadalomnak. Fontos elem az átláthatóság, hogy tudjuk, mi történik, hogyan bánnak a pénzünkkel, mert egyébként adófizetők is vagyunk, nemcsak szavazópolgárok. Legyen valamiféle kölcsönösség az uralkodó és a társadalom között. Ez központi értéke a mai európaiságnak. Ha ezeknek az 
elveknek az érvényesülését a mai Oroszországban, illetve a korábbi birodalomban, a Szovjetunióban vagy a cári Oroszországban vizsgáljuk, akkor nem sok nyomára fogunk bukkanni. Szerintem ez elég világosan kiderül Géza könyvéből. Tehát a nagy különbséget e pillanatban abban látom, hogy Európában a birodalom 
szégyenforrás, nem legitimál hatalmat, rendes ember nem áll föl és nem mondja azt, hogy éljen a birodalom. Ha manapság Nyugaton megkérdezik a kisfiúkat és megkérdezik tőlük, mi leszel, ha nagy leszel, senki sem fogja közülük azt mondani, hogy kérem szépen, én zsarnok szeretnék lenni. Mindenki demokrata 
szeretne lenni, még azok is, akik nem igazán hisznek a demokráciában. Oroszországban ez másként van. Bevallom, ebben nem értek egyet Jerofejevvel. Szerintem, ami Oroszországban kialakulófélben van, az egy új típusú birodalom, még ha új típusú demokráciának is nevezik. Nagyon izgalmas, azt hiszem, a 
legelején vagyunk. Azért sem akarok most részletekbe bocsátkozni erről, mert az előszóban ezt megpróbáltam körvonalazni. Most csak egy tényezőre hívom fel a figyelmet, hogy mire is alapul ez a mostani orosz birodalmi gondolat: az energia- más szóval nevezve, a nyersanyag-konjunktúrára. A helyzet érdekessége: 
nem tudjuk, hogy ez meddig tart. Nyitott továbbá az a kérdés is, mi lesz Putyin öröksége. Az hiszem mindannyiunkat alapvetően ez érdekel, mert ha nem így lenne, akkor aligha jöttek volna el. Gratulálok Gézának! Köszönöm, hogy meghallgattak.