Viktor Jerofejev:

 - Gratulálni szeretnék nemcsak a könyv szerzőjének, hanem mindazoknak, akik eljöttek erre a mai könyvbemutatóra. Azért gondolom úgy, hogy jó helyre jöttek, mert nemcsak a könyv írója, hanem mindazok, akik ennek a kötetnek a létrejöttében segítettek, bizonyítja, hogy az európai szellemiség friss és ez mindannyiunk számára ünnep. Annak is örülök, hogy Géza az oroszországi szellemi élet egy nagyon fontos sarkára világított rá és kifejezetten boldogsággal tölt el, hogy ebben a sarokban kevesebb lesz a csótány és a pókfélék.

Géza, gratulálok, hogy megírta ezt a könyvet. Azért nagy dolog ez, mert a legtöbben egyszerűen félnek ehhez a témához nyúlni, mások pedig még ahhoz sem értenek, hogy egyáltalán hogyan fogjanak hozzá. Bizánctól Bizáncig, a pánszlávizmus, a szlavofil tan nagyon komoly és felelősségteljes téma. És különösen azért szeretném Önt megdicsérni, hogy könnyed, jó stílusban írta meg ezt a munkát, tudományos objektivitással. Érződik benne a felelősségtudat, amely áthatja ezt a könyvet. És lássuk be, hogy Bizáncnak ez a kísértete bejárta, bejárja és még be is járhatja Európát. Azzal, hogy a bizantizmusnak ezeket a kontúrjait megjelenítette, dicséret illeti! Remélem, hogy könyvét nemcsak Magyarországon, hanem Európában is olvasni és kedvelni fogják. Oroszország történelmében a Szovjetunió múltja külön korszak. A szovjet történelemnek is különböző személyiségei voltak. Lenin, Sztálin, az olvadás időszaka után Brezsnyev az orosz cárokhoz hasonlóan más-más emberek voltak. Amennyiben egységként kezeljük a szovjet szellemi életet, akkor alapvetően két korszakra oszthatjuk. Az elsőre alapvetően a kommunisztikus vagy kommunista eszmények fejlődése a jellemző, a második, igen szomorú gyakorlati szakaszára pedig a birodalmi gondolaté a sztálini korszakban. A továbbiakban aztán valamiféle zűrzavar alakult ki, amiben senki sem képes kiigazodni, miféle kását főztek össze.

A Sztálin-korszak, úgy látom,  lényegében semmiben sem különbözött a cárok hagyományos döntési gyakorlatától, amelynek  szlavofil háttere is volt, bár meggyőződésem, hogy Sztálinék  világuralmi törekvéseiben inkább eszköz volt a szlavofilizmus, s ilyen szempontból a sztálinizmus nem csupán idealista álom, mint amilyen a szlavofilek XIX. századi kezdeményezése. Ami jelenkori történelmünket illeti, úgy látom, Putyin elnöknek semmi köze sincs a szlavofil tradícióhoz és alighanem ez Putyin egyik pozitív vonása.

Putyin politikájára alapvetően nem a birodalmiság a jellemző, sokkal inkább tekinthető kísérletnek arra, hogy mérsékelje azt az országra szakadó csapást, amelyet nagyon sokan éreztek meg Oroszországban, amikor összeomlott a Szovjetunió. Putyin egyik törekvése, hogy az oroszok ne érezzék azt a folyamatos megaláztatást, amiben a Szovjetunió felbomlása óta folyamatosan részük volt. Ám hogy hova fejlődik Putyin rendszere, azt majd még meglátjuk. Ezért a maga könyve távlatokat nyit. Erről akár vitatkozni is lehet. Fején találta a szöget, Géza! Sok sikert kívánok!