Ahogy a cikk a Krónikában (Erdélyi Magyar Közéleti Napilap)  megjelent - Kattintással

2005.augusztus 12-14., péntek-vasárnap, a Szempont rovatban (13.oldal)

Beszélgetés Gecse Gézával, a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának vezetőjével

Választ találni: mitől jó magyarnak lenni?
 

- Ritka szerencsés újságíró, aki történészként a múltról való gondolkodás sajátos formáját műveli. Hogyan ötvözi a tudományos kutatásban eltanult technikákat a Kossuth rádió Határok nélkül című műsorának szerkesztő-riporteri "fogásaival"?

- Nálam a dolog éppen fordított volt. A rádiózás tanított meg, hogyan kell az információt "fogyaszthatóvá" tenni. Amúgy nem a Határok nélkülben kezdtem, hanem az ifjúsági munkastúdió után az egy hónapos gyakorlatot a hírszerkesztőségbe kértem. Dolgoztam a Krónikának, az egykori Ötödik sebességnek, a Tudományos ismeretterjesztő rovatnak, a Gondolat-jelnek, az egykori Belpolitikai rovat igen sok műsorának a Családi tükörtől a Törvénykönyvig. Csak ezután, 1992-ben következett a Határok nélkül, a műsor létrejöttekor.

- A Tolcsvay-klub vitaestjei a Magyar Rádió kereteit túllépő, új fórumot teremtettek. Krónikás, vitapartner, véleményformáló és szervező, mi a helyes rangsor?

- Nem hiszem, hogy ezeket szét lehet választani. A vitapartnerséghez előbb tájékozódni kell, csak azután készítjük el az interjút. Ha mindezt egy klubban tesszük, akkor az embernek alaposabbnak kell lennie, mert kevésbé hibázhat, és ha a helyszínen mindezzel véleményt is formál, annak csak örülni lehet. Krónikássá az válik, aki éveken át elég sokat dolgozott, és szerencséje volt, hogy kötetbe tudta gyűjteni, amit rögzített.
- A Határok nélkülben elhangzó interjúk, viták egy részét megjelentette, az Állam és nemzet a rendszerváltás után című kötetet az erdélyi közönség is megismerhette. Fogadtatása miben tért el Magyarországon és a peremállamokban?

- Nem érzékeltem igazi különbséget, mert Magyarországon is azokat érdekli a könyv, akik érzékenyek a határon túli magyarok ügye iránt, ami a határon túl természetes, hisz ott "húsba vágó" ügynek számít.

-A kényelmetlen kérdésektől sem riad vissza, miközben árnyaltan közelíti meg a témát. Ez mennyire alkati vonás, vagy a sajtós szakma velejárója?
-Szerintem ez utóbbinak kellene lennie, de egyre inkább úgy látom, hogy egyetemi szakképzettség nélkül azokat a kérdéseket a megfelelő helyen és időben nem tudtam volna feltenni.
-Az interjúalanyok becserkészése az Ön számára is külön feladatot jelent, vagy elég, ha a helyzetet, az eseményt minden porcikájában ismeri?
– Nem hiszem, hogy a két dolgot külön lehet választani. A kötet esetében nyilvánvaló volt, hogy fel kellett készülni, ami a kérdéseket is meghatározta. A szokványos vagy az igazi információval nem bíró válaszok pedig nem is kerültek be a kötetbe. Ilyen szempontból tehát "vegytiszta" szövegről van szó.
-Előszeretettel ütköztet véleményeket, ugyanarról a kérdésről, homlokegyenesen másként vélekedő politikusokat ültet az asztal mellé. Volt-e rá eset, hogy a vita hevében az addigi jól ismert álláspontok módosultak?
-E beszélgetések egyik célja, hogy mindenki szembesülhessen a saját álláspontjával, mert akkor módosítani is tudja azt. Ha valaki kimondja a gondolatait, már attól is változnak. Ha közönség előtt teszi ezt, annak meg kell állnia a helyét mások előtt is, tehát ez már igazi "szűrő". Ha pedig vitapartnerek előtt történik mindez, akár valóságos "tisztítótűz" is lehet. Érdemes e lélektani mozzanatokra is figyelni, ráadásul olykor kifejezetten szórakoztató.
- A kárpátaljai gyerekkor, a Magyarországra költözés, a pálya sok egymástól eltérő élethelyzetet hozott. Mekkora köze van ennek ahhoz, ahogyan ma a világot látja?
-Egész másként látom, de nemcsak én, hanem bárki, aki belekóstolt magába a kisebbségi létbe. Akár csak úgy, hogy gyermekkorában mondjuk két-három évet töltött Nagyváradon vagy Újvidéken. Ezt mindazok, akik kizárólag Magyarországon nőttek fel, többnyire nem értik. Gyakran sajnos még akkor sem, ha rokonaik élnek a határ túlsó oldalán. Egyébként a tavalyi egyhetes írországi utam is nagyban segített ezt az ügyet másként látni, mint amilyennek korábban gondoltam.
-Pályája kezdetén az orosz pánszlávizmus témakörét kutatta. Szintén etnicitás/vallás és (kül)politika érzékeny viszonya.
-Az egyetemen az Osztrák-Magyar Monarchia volt a kedvencem, és a pánszlávizmussal 1941 óta Magyarországon nem foglalkozott senki. Mivel Kárpátalján nőttem fel, ahol észt anyám és magyar apám oroszul beszéltek egymással, megtanultam oroszul. (Anyám � közben - magyarul.) Kézenfekvő volt, hogy olyan témát válasszak, amiben az oroszt is tudom használni. A kérdéskör egyébként 1945 után Magyarországon tabunak számított, aminek � a családi indíttatás mellett - nem kis szerepe volt abban, hogy 1986-ban kutatási témámat a következőképpen határozzam meg: Ausztria-Magyarország és Oroszország külpolitikájának tükröződése az orosz sajtóban 1854 és 1892 között. Az akadémiai ösztöndíj alatt jártam a moszkvai levéltárakban, de a munka nagyobbik része ott hever ma is nemcsak az orosz, hanem a magyar és más könyvtárakban. 1990-ben találtam az Illinois-i Urbana-Champaign-i Egyetemen is olyan orosz forrásokat, amelyeket 150 éve rajtam kívül senki nem olvasott. Volt ilyen élményem a moszkvai Lenin Könyvtárban is még 1989-ben. A Bizánctól Bizáncig. Epizódok az orosz pánszlávizmus történetéből című könyvembe is "beépítettem" e kutatások egy részét. A könyvet amúgy 1993 óta szerettem volna újra kiadatni, csak más ügyek sürgetőbbek voltak. Egy éve elhatároztam, hogy az utolsó 15 év orosz történelmével kiegészítve, az eredeti kötetből az utolsó fejezetet kihagyva fogom megjelentetni. Most ezen a zárófejezeten dolgozom.
-Cseke Péter paradigmaváltó történelemszemlélet előkészítésének tekinti az Ön munkásságát. Megérett rá az idő?
- Hogyne. Épp ezért csodálkozom azon, hogy alig mozdul valami. Az vigasztal, hogy az oroszoknál még a miénkénél is rosszabb a helyzet, annak ellenére, hogy rendkívül tehetséges nemzet. Konkrétabban: legalább akkora problémáik vannak a nemzettudatukkal, mint nekünk, amiről az utóbbi tíz évben született úgynevezett geopolitikai iskolájuk gondolkodóinak a munkái is meggyőzően tanúskodnak. Nagyon izgalmas. Nálunk is szükség volna ilyesmire.
-Előjelek szintjén miben ragadható meg a fordulat igénye?
-Újra kell gondolni, hogy milyen szerepet játszhatnak a határon túli magyarok is abban az új magyar nemzettudatban, ami még nincs. A XX. században igen érdekesen alakult a magyar nemzet sorsa. Annak ellenére, hogy több országba került - néhány regionális különbséget leszámítva -, egységes maradt. Az utóbbi tizenöt évben különböző okok miatt a földrajzi tényező elválasztó szerepe lényegesen mérséklődött. Bár kétségtelen, hogy a globalizáció a korábbinál erőteljesebben fenyeget bennünket, ugyanakkor eszközöket is ad a kezünkbe. Ezeket kell megtalálnunk, mert az átalakulási folyamatban nemcsak a határon túli, de a magyarországi súlypontok is átrendeződőben vannak. Ez nemcsak a Kárpát-medencében érdekes, hanem az anyaország és a határon túl élő diaszpórák viszonyában is. Megjelenik például egy viszonylag jelentős magyar diaszpóra az európai uniós központokban. Bár nálunk alapvetően "nyelvében él a nemzet", az Egyesült Államokban vannak olyanok, akik már egy mukkot sem tudnak magyarul, mégis magyarnak tartják magukat. Hagyományos reflexeink miatt ezekkel a magyarokkal intézményes szinten a politika még nem foglalkozott. Vizsgálnunk kell majd, hogyan tudunk kapcsolatot találni velük, mennyire szükséges támogatnunk őket, sőt: mekkora hasznunk lehet belőlük. Magyarországon is választ kell találnunk arra, hogy mitől jó magyarnak lenni. Az állam jelentőségének csökkenése esetén vajon mivel tartozunk az államnak, és mit várhatunk el tőle? Mivel magyarázható például, hogy Szlovákiában az utolsó tíz évben az erős szlovák nacionalizmus ellenére a magyarok vidáman házasodnak a szlovákokkal, és - amire korábban kevésbé volt példa - asszimilálódnak, miközben Romániában például alig. A határon túli magyarok igényeit alapvetően a szomszédos országoknak kell kielégíteniük, amit nagyon gyakran nem tesznek meg. Tudunk-e nyomást gyakorolni ezekre az államokra ennek érdekében? Ha nem, akkor mit és hol támogassunk - ezek további kérdések, amit a támogatáspolitika újragondolásának szokás nevezni.
 

Rostás-Péter István
 

Gecse Géza
1962. március 20-án született Leningrádban. 1986-ban az ELTE történelem-orosz szakán szerzett oklevelet, 1989. október 1-je óta a Magyar Rádió munkatársa. 1997-től a Vasárnapi Újság és a Határok nélkül összevont szerkesztőségének helyettes vezetője, 1998-tól a Határok nélkül szerkesztőségének vezetője. Önálló kötetei: Bizánctól Bizáncig. Epizódok az orosz pánszlávizmus történetéből (1993), Állam és nemzet a rendszerváltás után (2002).