Határok nélkül, Kossuth rádió, 2004.június 14. 19.05-19.30

Műsorvezető: Albert Gizella

Riporter: Gecse Géza.

Béke - Észak-Irországban

- Beszélgetés Schöpflin György londoni politológussal -

A jobboldali konzervatív szervezeteket tömörítő Néppárt képviselőcsoportját erősíti az Európai Parlamentben a Fidesz színeiben delegált Schöpflin György történész, a londoni egyetem tanára, aki a Glasgowi Egyetemen tanult. A britek érzékeny kisebbségi problémájáról, az észak-ír kérdésről beszélt Gecse Géza mikrofonja előtt.

Schöpflin György:

-Azt, ami Írországban történik, nem lehet hagyományos módszerekkel megközelíteni, mivel mind a  három népességnek - hisz itt alapvetően három népességről van szó -, változik az identitása. Teljesen világos, hogy az Ír Köztársaság lakossága hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez. A másik tényező az Észak-Írországban élő katolikus lakosság, a harmadik pedig az Észak-Írországban élő protestáns népesség. Hosszú ideig a dublini kormány hallani sem akart arról, hogy valamit közösen intézzenek el Londonnal, de aztán ahogy múltak az évek, végül eljutottunk oda, hogy most az észak-írországi helyzetet alapvetően egy angol-ír közös hozzáállás mentén sikerült valamennyire stabilizálni. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez nem egy stabil állapot, bár kétségtelen, hogy nincsenek robbantások, illetve merényletek és látszólag béke uralkodik, de korai, hogy végleges rendezésről beszéljünk.

Gecse Géza:

-Van egy másik ellentmondás. Akkor kezdődtek el a robbantgatások Észak-Írország területén,   amikor Írország - még a hetvenes évek legelején - csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez…

Schöpflin György:

-Maga a polgárjogi mozgalom még 1968-ban, vagyis még a Közös Piac-i csatlakozás előtt bontakozott ki. Egy új katolikus nemzedékről van itt szó, amely elhatározta, hogy síkraszáll azért, hogy ők is élvezhessék azokat a civil, polgári, közpolgári jogokat, amelyeket minden brit állampolgárt, vagy alattvalót megillettek. A protestáns többség viszont hallani sem akart erről mondván, hogy a politika monopóliuma őket illeti. Általában el szokták felejteni azt, hogy amikor 1968-ban megindultak a zavargások és akkor egy idő után az autonóm észak-ír Ulster-i kormány úgy érezte, hogy már nem képes rendet teremteni, behívta a brit hadsereget, akkor a brit hadsereg elsősorban a katolikusok védelmezőjeként érkezett, mert Londonban tudták, hogy a protestánsok a katolikusokat kiűzhetik és hajlamosak rá, hogy etnikailag megtisztítsák Ulster egy jó részét.

Gecse Géza:

-Miért hajlottak ennyire a szélsőséges megoldásokra a protestánsok és aztán a katolikusok is? Azóta tudjuk, nem volt ritka, hogy házakat, sőt egész utcákat gyújtottak fel, csak a saját iskoláikba jártak, és járnak ma is. Számunkra: közép-európaiak számára ez azért is érthetetlen, hisz a vallás nálunk ma már nem jelent megosztó tényezőt…

Schöpflin György:

- Ez így van. Mindkét oldal fél a másiktól, hisz mindkét oldal kisebbségben érzi magát. A katolikusok a protestánsokkal szemben Ulsterben, a protestánsok az ír többséggel szemben az egész szigeten. Dublinban a hatvanas-hetvenes években még időnként hallani lehetett azt, ami az Ír Köztársaság alkotmányában is szerepelt, hogy a sziget egyesítése az egy ilyen végcél. Amikor a protestánsok ezt meghallották, akkor tudták, ha ez megvalósul, akkor ők örök kisebbségben maradnak, amit minden áron meg akartak akadályozni. A dél-ír hozzáállás - mint mondtam - ugyan megváltozott, de ugyanakkor az észak-ír katolikusok hozzáállása egyre keményebb lett, mert ők viszont úgy látták, hogy csak erőszakkal tudnak bármit is elérni. Mert az egyik érintett fél sem akart engedni az igazából. Az angolok valamikor 1973 körül próbálkoztak egy konszociációs, vagyis hatalommegosztásos rendszer bevezetésével, amit viszont a protestánsok kisvártatva felrúgtak. És az angolok nem tudták, hogy most, hogyan és miképp lépjenek. Az angol kormány a legszívesebben megszabadult volna ettől a - kicsit kegyetlenül mondom - a nyűgtől.