Nyugati Jelen, 2002.december 5. 10.old.
Romániában elsőnek Aradon mutatták be
Dokumentumértékű könyvet mutatott be a
szerkesztő, Gecse Géza tegnapelőtt este Aradon, a Jelen Házban. A találkozót még
emlékezetesebbé tette, hogy azon ott volt Tolcsvay Béla, a magyar beatzene egyik
"nagy öregje", de nemcsak zeneszerzőként és előadóművészként, hanem úgy is, mint
a budapesti Tolcsvay klub házigazdája. Az Állam és nemzet a rendszerváltás után
című kötet anyagának egy része a Kossuth rádió Határok nélkül című műsorában,
másik része a Tolcsvay klubban tartott vitaestek során hangzott el. Gecse Géza
22 vitaest (szerkesztett) anyagát adja most közre a könyv immár második, az
előzőhöz képest valamivel bővített és fotókkal kiegészített kiadásában.
Gecse Géza az est során beszélt a könyv megszületésének körülményeiről, a
rádióműsorokban vagy vitaesteken részt vett ismert személyiségekről (köztük
Habsburg Ottó, Balogh Edgár, Jeszenszky Géza, Kovács László, Méray Tibor, Csoóri
Sándor, Orbán Viktor, Németh Zsolt, Tőkés László, Markó Béla, Szabó Tibor), a
könyvben tárgyalt (zömmel a határon túli magyarsághoz kapcsolódó) témákról,
válaszolt a Rádió egyes műsoraival és önmagával kapcsolatos kérdésekre. Tolcsvay
Béla dalai - és a hozzájuk fűzött történetei - nemcsak az őt régóta ismerő
idősebb korosztálybelieket, de a fiatalabb hallgatókat is lelkes tapsra
ragadtatták.
Az Állam és nemzet a rendszerváltás után című igen értékes könyvet (amely Aradon
a Jelen és a Tulipán könyvesboltjában, de Temesváron is kapható) a jelenkor
utóbbi évtizedének magyarországgal kapcsolatos története iránt érdeklődőknek
ajánljuk.